2017. május 23., kedd

Miserend és hirdetések - Húsvét 6. vasárnapja


Szent Rita

E mai szentmise szándékában, mint azt hallhattuk, külön kérjük Szent Rita közbenjárását, akinek ünnepe van.
Szent Rita életrajza a következő szavakkal kezdődik: „Ritát idős szülei hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság után kapták Istentől ajándékba.” Milyen megható szavak. Szent Ritát már fogantatásától kezdve Isten ajándékának tekintették. S a szülők gyermek utáni vágyának sokéves sikertelensége nem elvette a kedvüket, nem törte le őket, nem tette őket hitetlenné, hanem éppen ellenkezőleg. Mindez arra késztette őket, hogy még buzgóbban imádkozzanak, hogy még erősebb hittel kérjék Istent.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak van olyan kérése, amelyet talán már hónapok, vagy hosszú évek óta naponta kérünk Istentől. Hogy valamihenz adjon erőt, hogy valamit adjon meg, vagy valamit vegyen el. Szent Rita ünnepénél kérjük Szent Rita közbenjárását, hogy sose adjuk fel kéréseinket. Bízzunk Istenben, hogy hibáink-bűneink ellenére is meghallgat.