Nagycsütörtök – mise végi magyarázat

Nagycsütörtök – mise végi kommentár

Most, a szentmise után az Oltáriszentséget átvisszük a mellékoltárhoz. Gyönyörű jelkép ez is, ugyanis ezzel a mozzanattal elkísérhetjük az Úr Jézust a Getszemáni kertbe. Ezután következik az ún. „oltárfosztás”. Ez is jelkép: Jézus ruháitól való megfosztását jelképezi. De ugyanúgy jelképezi a lecsupaszított oltár Jézus teljes önkiüresítését is – aki teljesen kifosztottan, üresen marad, hisz még az apostolok is elhagyják. Ő pedig így elhagyatottan hal meg értünk. E szentmisétől előttünk lesz a csupasz oltár – csendben szemléljük azt, hisz Jézus megváltó halálára mutat. De ha ennek vége, ne siessünk el a templomból – a nyitott oltárszekrény, tabernákulum, a megfosztott oltár, a közelgő éjszaka – mind arra hívnak, hogy virrasszunk Jézussal, hogy mi ne hagyjuk őt egyedül. Az oltárfosztás után elolvassuk majd az Úr Jézus búcsúbeszédét. Azokat a szavakat, melyekkel halála előtt tőlünk búcsúzott, s amely egyben az értünk meghaló Isten végrendelete is. Ennek végeztével imádkozzuk a zsolozsmát – a befejező imaórát, melynek végén csendben távozunk. Szenteljük Istennek ezeket az órákat – ne hagyjuk megzavarni lelkünket se pl. rádióval, TV-vel, internettel, hanem az itt hallott szavakkal eltelve térjünk nyugovóra. Holnap hajnalban, fél 6-kor imádkozzuk a zsolozsmát, Jeremiás próféta siralmait, 9 órától Jézus utolsó hét szaváról tartunk ájtatosságot, 12 órától keresztutat végzünk, 15 órától pedig a nap fő szertartása lesz

Nagycsütörtök

Nehezen értjük meg a szimbólumok nyelvét. Sőt sokszor észre sem vesszük, mennyi olyan jelkép vesz minket körül, melynek komoly jelentősége, mély mondanivalója van. Ma, karácsony óta először összejöttünk plébániaközösségünk egész területéről: Kovácsiból, Kiskérből, Nagykérből és Varbóról: együtt vagyunk az Isten házában. Mindez jelképesen azt fejezi ki, hogy mi egybe tartozunk, egy plébániaközösséghez, egy esperességhez, egy egyházmegyébe, egy és ugyanazon Egyházba. Lássuk ezt meg, értsük ezt meg, s örüljünk annak, hogy legalább néhányszor így együtt lehetünk, s együtt dicsérhetjük az Istent! Jézus városában, Názáretben, ahol nevelkedett, volt egy zsinagóga. Jézus rendszeresen oda járt imádkozni. Azonban maga a Szentírás tanúsítja, hogy a húsvéti ünnepekre ő is, családja is felment Jeruzsálembe, a jeruzsálemi templomba – hogy ott az egész zsidó közösség együtt ünnepeljen. Hasonlóan tesszük ezt mi is. Mély, nagyon mély jelkép ez, hogy ma együtt vagyunk. Egyazon Krisztus köré gyülekezünk.

S ugyancsak a szimbólumok nyelvének ismerete kell ahhoz, hogy megértsük azt is, amit az olvasmányban, a szentleckében, az evangéliumban hallunk. Először a zsidók húsvéti ünnepéről, s ezen belül az ő húsvéti bárányukról hallottunk – de lehet, ez sokat nem mond nekünk. Ehhez ugyanis tudnunk kell, hogy a zsidók egy bárányt áldoztak föl húsvétkor az Istennek, s ezzel emlékeztek meg az Egyiptomból való szabadulásról. Akkor, annak a báránynak a vére, mellyel megkentét az ajtóikat, távol tartotta a választott néptől a halálos isteni csapást. Ma pedig Krisztus vére az, amely a még nagyobb fogságból, a bűn rabságából ad szabadulást, amely megment minket a létező legnagyobb csapástól: a kárhozattól. Aztán ma Szent Pál szájából hallhattuk Jézus szavait, amint megalapította a legnagyobb és legtitokteljesebb szentséget: az Oltáriszentséget, s egyben a papi, vagy más szóval az egyházi rend szentségét. Mindezt azért tette, hogy hogy az Oltáriszentségben ő maga maradjon itt valóságosan, s a papok legyen a szentségek kiszolgáltatói, hogy ők legyenek az Isten kegyelmének eszközei.

Nehezen értjük meg a szimbólumok nyelvét – de ha akarjuk, s teszünk érte, megérthetjük. E szent Háromnapban is sok ilyen mélységes kép, jelkép tárul elénk, hogy az azokon való elmélkedés közelebb vigyen minket húsvét titkának megértéséhez és megéléséhez. Figyeljünk oda ezekre, értsük meg ezeket.