2016. október 31., hétfő

Mindenszentek előestéje

Most van Mindenszentek ünnepének előestéje, vigíliája. A vigília (latin szó) annyit jelent, mint virrasztás. Ezt az előesti ünneplést az első keresztények példájára tesszük, akik már a második századtól megünnepelték mindenekelőtt húsvét vigíliáját (minden vigília anyját) – húsvétvasárnap előestéjén, éjszakáján. Hasonlóan, mint ahogy azt mi is megtesszük minden évben a feltámadási szentmisével. Vallásunkban a virrasztás pedig mindig az Úrra való vágyakozást és várakozást fejezi ki.
Egyfajta előkészület ez: már ma halljuk a nagy ünnep, Mindenszentek ünnepének olvasmányait, énekeit, evangéliumát – hogy így lelki éberséggel, lelki virrasztással már most ráhangolódjunk az ünnepre, hogy már most megértsük, mit is ünneplünk, miért ünneplük és hogyan kell ünnepelnünk. Hogy ha már az ünnep előtti este megérint minket az isteni szó, akkor az ünnep hajnalán úgy tudunk ébredni, hogy lelkünk az éjszaka folyamán magába szívhatta Isten külön ezekre a napokra adott kegyelmeit.
Látjuk, hogy egy ilyen szentmise nem az ünnep „letudása”, a szentmise-kötelesség elvégzése, hanem előkészület: hisz minden más fontos eseménybe sem csak úgy belecsöppenünk, hanem gondosan előkészülünk rá, ráhangolódunk, megszervezzük – így lesz teljes az ünnep.

Ma is hallgassuk szent énekeinket, szent imádságainkat, s halljuk meg Isten ma is időszerű, személyre szabott szavát. Azt, amin talán a mai este folyamán, vagy a holnapi szentmiséig el-elgondolkodhatunk, ami bátorítást, ösztönzést, buzdítást, reményt adhat. Készüljünk tevékenyen Mindenszentek ünnepére, hogy az ünnep öröme teljesen eltölthesse úgy gondolatainkat, mint egész érzésvilágunkat.