2016. október 8., szombat

Magyarok Nagyasszonya

Egy-egy emberhez többféleképpen is kötődhetünk, többféle kapcsolat fűzhet minket egymáshoz. Ugyanaz az ember lehet például az unokatestvérem, aki egyben lehet a kollégám, szomszédom, legjobb barátom, lelki társam. S ha megkérdeznek, hogy ki nekünk az az illető, akkor valószinű, úgy nevezzük meg, ahogyan a legjobban kötődünk hozzá.
Szűz Máriához is rengeteg szál fűzhet minket. Hisz van, mikor Rózsafüzér Királynőjének, van mikor Fájdalmas Anyának, máskor Nagyboldogasszonynak, vagy Kisboldogasszonynak szólítjuk őt. Nagyon fontos azonban, hogy egy-egy ilyen megszólításban, vagy ünnepben – mint ez a mai is – olyan megszólítást használjunk, amely tényleg igaz, és tényleg kifejezi a vele való kapcsolatunkat.
Tegnap volt éppen Máriának, mint a Rózsafüzér Királynőjének az ünnepe. Köszöntöttük is ő t szentmisével. Azonban ha azt akarjuk, hogy pl. a Rózsafüzér Királynője köszöntésünk egyben kedves is legyen a Szűzanya előtt, akkor saját magunknak is a Rózsafüzér emberének kell lennünk – gyakran és buzgón kell azt imádkoznunk. Mert úgy van jogunk, és csak úgy lehet merszünk őt ily módon megszólítani. Visszatérve kezdő gondolatunkhoz: ha a kollégám tényleg csak a kollégám, és semmi szorosabb kapcsolatom nincs vele, akkor egyértelmű, hogy nem szólíthatom őt mondjuk barátomnak.

Így van ez a mai ünnepünkkel is. Ma a Szűzanyát, mint a Magyarok Nagyasszonyát, népünk védelmezőjét ünnepeljük. De ahhoz, hogy ezt megtehessük, fel kell vállalnunk mind magyarságunkat, mind a Szűzanya gyermekei közé tartozásunkat. Ezen a két alappiléren nyugszik e mai ünnep, melyet minden évben megünneplünk. Ismernünk kell történelmünket, s tudnunk kell az Isteni Gondviselés fényében szemlélni azt. Hisz ahhoz, hogy őszintén szálljon ma szívünk dala Nagyasszonyunkról, tudnunk kell azt is, mikor és hogyan segített át minket, népünket a legnagyobb veszedelmeken. Minden jelen ugyanis a múltból él, azt veszi alapul. Mi is tekintsünk vissza ezeréves múltunkra, lássuk meg benne Szűzanyánk hathatós pártfogását, oltalmát, segítségét és vezetését. Így gyulladjon fel minden gyermekének és minden magyarnak szívében a hála, a köszönet és a lehető legnagyobb szeretet Mária, a Magyarok Nagyasszonya iránt.