2016. szeptember 29., csütörtök

Szent főangyalok

A tegnapi evangéliumban az apostolok arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Ma pedig a legnagyobb angyalokat, az ún. főangyalokat ünnepeljük: Szent Mihályt, Szent Gábort és Szent Rafaelt. De mitől ők a legnagyobbak? Miben rejlik az ő nagyságuk?
Szent Gábor volt az az angyal, akit Isten Máriához küldött – hogy egy üzenetet adjon át neki. Leegyszerűsítve így is mondhatjuk: Szent Gábor futár volt, Isten futára.
Szent Mihály – mint arról a mai szentlecke szólt – megküzdött a bukott angyallal, Luciferrel. Ő tehát katona volt, Isten katonája.
Szent Rafaelt pedig az ószövetségi időben küldte el Isten, hogy Tóbitnak legyen a segítségére. Tehát ő is parancsot teljesített – Isten parancsát.
Ezt a három angyalt nevezzük és tiszteljük a legnagyobbnak az összes angyal közül. De nem azért, mert esetleg uralkodnának a többi angyal fölött, vagy bármilyen más kiváltságban részesülnénk a mennyben. Éppen ellenkezőleg: ők azok, akik a legtöbbet szolgálnak, akik a legtökéletesebben engedelmeskednek Istennek – és ezért tekintjük őket nagyoknak.

Az igazi nagyság, az igazi szentség ugyanis nem a kiváltságokban vagy a kitüntetésekben rejlik. Sokkal inkább a minél alázatosabb, minél önzetlenebb szolgálatban. Ezért mi is így szolgáljuk szeretteinket, így szolgáljuk egymást, családunkat, Egyházunkat, s rajtuk keresztül magát az Istent. Ma ezt tanulhatjuk meg a szent főangyaloktól.