2016. szeptember 10., szombat

Évközi idő huszonnegyedik vasárnapja

Jézusunk újra gyönyörű példabeszédekkel szemlélteti Isten végtelen jóságát irántunk: “Ha valakinek közületek száz juha van, és egy elvész közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja?” Nem.
Talán senki közülünk nem hagyná ott a kilencvenkilencet, s nem menne az elveszett után. Miért menne? Hisz azért az egy százalékért senki sem kockáztat kilencvenkilencet. Egy százalék nyereség, vagy egy százalék veszteség – nem tesz semmit. Talán többen gondolkozunk hasonlóan. Közülünk talán senki nem hagyná ott a kilencvenkilencet. Ilyenek vagyunk mi emberek. Egy ide, vagy oda – nem számít. De Jézus példabeszéde gyönyörűen megmutatja az Isten hozáállását, amely innen-, emberileg nézve abszurd: megér annyit az az egy?
Isten mégis elmegy az elveszett után. Ő ilyen. Nem „egy ide vagy oda” – neki mindenki számít. Ő sosem nézi: megéri-e. Nem számol, nem latolgatja az esélyeket. Minek is tenné? Hisz tudja előre, mi lesz. S még ha tudja is, hogy valaki úgysem tér meg, úgysem tér vissza az akolba, a nyájhoz, ő akkor is elmegy utána, akkor is keresi, akkor is hazahívja, akkor is felkínálja ölét: hazaviszlek. Számunkra felfoghatatlan és érthetetlen és logikátlan és esélytelen és lehetetlen. De Istennél semmi sem lehetetlen – éppen ezt mutatja meg Jézus az evangéliumokban. Hogy Isten mindig megadja az esélyt: még annak is, akiről tudja, nem használja ki.

Ez az Isten, ilyen az Isten. Sose éljünk vissza kegyelmével, de mindig éljünk vele!