2016. augusztus 19., péntek

Szent István király

Augusztus 20. minden évben az egyik legnagyobb magyar ünnep. Az ilynekor szokásos nagyszabású rendezvények, tüzijátékok, ünnepi műsorok mutatják, hogy ez a nap a mai kaotikus világban sem veszít fényéből, pompájából. Az anyaországban és annak határain túl is százezrek-milliók ünneplik Szent István királyt. Pedig a legtöbb ember igen keveset tud róla. Az ő élete-, annak gyümölcse, munkássága, érdeme ugyanis leírhatatlan. Mégis, a mai nap egyik imádsága (vigíliás vesperás) egyetlen mondatban össze tudja mindezt foglalni, mikor így fogalmaz: “Két talentumért cserébe kétszer kettőt forgatott, hoz Urának öt helyébe kétszer öt talentumot.
Szent István király itt a Kárpát-medencében a 10-11. században Magyarország királyaként élt és vált szentté. Jól ismerjük a Szentírásból Jézus talentumokról szóló példabeszédét. Szent István “Két talentumért cserébe kétszer kettőt forgatott, hozott Urának öt helyébe kétszer öt talentumot.” A szó nemes értelmében kihasználta élethelyzetét, kihasználta korát, kihasználta azt a földet és azokat az embereket ahol és akikkel élt, hogy valami nemeset, szentet, maradandót hozzon létre. Kihasználta tehetségét, felhasználta talentumait. Hogy pontosan mi mindent tett? Arról talán hónapokat  lehetne beszélni, vannak arról könyvek, tanulmányok, előadások... Mégis egy a fontos: “Két talentumért cserébe kétszer kettőt forgatott, hoz Urának öt helyébe kétszer öt talentumot.

Talán mi is keveset tudunk Szent István királyunkról. De nekünk, ma, követendő példának ennyi elég lehet.

Szent férfiak

A mai szent zsolozsmát a szent férfiakról imádkoztuk – énekeltük. Ma ugyanis Szent Bernát apátot ünnepeljük, de egyben már Szent István, első szent királyunk előestéje is van. Így két szent tiszteletére is szólt ma a zsolozsma hangja. Ezzel kezdtük: „Az igazak tanácsában s gyülekezetében nagy az Úrnak műve.” Mit jelent ez?
A Biblia „igaz embernek” a szenteket hívja. Az igazak tanácsa és gyülekezete tehát a szentek serege. Mert éppen a szentek életében mutatkozik meg leginkább Isten műve, Isten tevékenysége – az, mikor a bűnös ember együtt tud működni Isten kegyelmével. Hisz gondoljunk csak bele: egyetlen szentünk sem volt bűntelen ember, de mégsem beszélünk az ő bűneikről, mert azok mellett annyi jót tettek, hogy óriási fölénybe került náluk a jó, a szent, az Istennek tetsző. S ahogyan Szent Pál tanítja (elsősorban saját életéről): „Az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” /2Kor 12,9/

Nagy az Úrnak műve szentjei életében. Mi is azért imádkozzunk és dolgozzunk, hogy a mi életünkben is minél inkább megynyilvánuljon Isten ereje és Isten kegyelme.