2016. június 2., csütörtök

Közel /Mt 12,28b-34/

Milyen felemelő lehetett maga Jézus szájából hallani: „Nem jársz messze Isten országától.” Mint hallottuk, ezt mondta ő az egyik írástudónak. Micsoda biztosíték lehet egy vallási életben igyekvő embernek az Istentől jövő effajta dicséret – hogy tudja valaki, ez az az út, amint járni kell tovább. Hogy jól csinálja.
De még a jó úton haladó írástudónak sem mondja Jézus: Már elérted az életszentséget, megtaláltad az Isten országát. Azt mondta: „nem jársz messze tőle”. Nehogy túlságosan elbízza magát az az írástudó, vagy esetleg mi, akik újraolvassuk a történéseket. Egyikünk se jelentheti ki: én már szent vagyok, megtaláltam és tökéletesen megélem Isten országát. Azt ugyanis állandóan keresnünk kell, állandóan törekednünk kell előbbre jutni a tökéletesség útján.

Bízzunk benne, ma nekünk mondja ezt Urunk: „Nem jársz messze Isten országától.” Buzduljunk fel ezen, s mostantól még odaadóbban keressük azt!