Ha valaki igazán próbál komoly lelki életet
élni, az előbb vagy utóbb biztosan megtapasztalja a lelki életben is az éhséget,
a sivárságot, a sötétséget. Azt, amikor nem úgy alakul életünk ahogy
szeretnénk, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogyan elképzeltük. De éppen az ilyen nehéz időszak lehet a
mércéje, muattója annak, hogy vajon csupán ajándékaiért szerettük Istent, vagy
őt saját magáért.
Ha nen azért az eledelért fáradozunk, amely
veszendő, hanem azért, amely megmarad az örök életre, akkor
ezek a nehéz idők is megerősítenek hitünkben, és nagyot lendítenek előre a
lelki fejlődés útján.
Ne csupán testi-lelki igényeink
kiszolgálójának tekintsük az Istent, hanem a hit útját járva olyan eledelért
fáradozzunk, amely megmarad az örök életre: őt magát akarjuk – önmagáért.
