2016. március 24., csütörtök

Nagycsütörtök - énekrend

Paptestvéreimnek talán hasznos lehet liturgiánk énekrendje. Ezért közlöm.

Kezdés
·      Áhítattal készülődjünk /H 79/
Graduale
·      Krisztus engedelmes volt /GH 132. o./
Tractus
·      Arról ismerje meg /Nagyhét 93. o. – papír/
Felajánlás
·      Hol szeretet /GH 134. o./
Áldozás
·      Ez az én testem /GH 112. o./
·      Zálogát adtad /H 142; ÉE 245. o./
Áldozás utáni könyörgés után
·      Zengjed nyelv /GH 858. o./ - az 5-6. versszak latinul
Zárás
·      Szomorú az én lelkem /GH 135. o./

·      Új parancsot /GH 136. o./

Nagycsütörtök - zsolozsma

Ezekben a percekben Egyházunk hivatalos, saját imáját, a zsolozsmát imádkozzuk. Az előbb elhangzott zsoltárokkal és az antifónával maga Jézus szólított meg minket: „Én népem! Mit tettem ellened?” Ez a zsolozsma ma többek között ugyanis arra figyelmeztet, hogy Jézust a mi gonozságaink miatt törték össze, mert ő magára vette minden bűnünket. Ő minden értünk tett.

Ezzel a lelkülettel folytassuk imánkat, s a szent keresztben fedezzük fel ünneplésünk lényegét.

Nagycsütörtök

Nehezen értjük meg a szimbólumok nyelvét. Sőt, sokszor észre sem vesszük, körülöttünk mennyi történés, esemény bír jelképes jelentéssel. Ma összejöttünk plébániaközösségünk egész területéről: Kovácsiból, Kiskérből, Nagykérből és Varbóról: együtt vagyunk az Isten házában. De lehet, azt gondoljuk, csak azért, mert a papnak nem akaródzik mindenhová elmennie… Messzemenőleg többről és másról van szó. Ez jelképesen azt fejezi ki, hogy mi egybe tartozunk, egy plébániaközösséghez, egy esperességhez, egy egyházmegyébe, egy és ugyanazon Egyházba. Lássuk ezt meg, értsük ezt meg, s örüljünk annak, hogy legalább néhányszor így együtt lehetünk, s együtt dicsérhetjük az Istent! Jézus városában, ahol nevelkedett, volt egy zsinagóga. Jézus rendszeresen oda járt imádkozni. Azonban maga a Szentírás tanúsítja, hogy a húsvéti ünnepekre ő is, családja is felment Jeruzsálembe, a jeruzsálemi templomba – hogy ott az egész zsidó közösség együtt ünnepeljen. Hasonlóan tesszük ezt mi is. Mély, nagyon mély jelkép ez, hogy ma együtt vagyunk. Egyazon Krisztus köré gyülekezünk.
S ugyancsak a szimbólumok nyelvének ismerete kell ahhoz, hogy megértsük azt is, amit az olvasmányban, a szentleckében, az evangéliumban hallunk. Először a zsidók húsvéti ünnepéről, s ezen belül az ő húsvéti bárányukról hallottunk – de lehet, ez nem mond nekünk semmit. Ehhez ugyanis tudnunk kell, hogy a zsidók egy bárányt áldoztak föl húsvétkor az Istennek, s ezzel emlékeztek meg az Egyiptomból való szabadulásról. Akkor annak a báránynak a vére, mellyel megkentét az ajtóikat, távol tartotta a választott néptől a halálos isteni csapást. Ma pedig Krisztus vére az, amely a még nagyobb fogságból, a bűn rabságából ad szabadulást, amely megment minket a létező legnagyobb csapástól: a kárhozattól.
Aztán ma Szent Pál szájából hallhattuk Jézus szavait, amint megalapította a legnagyobb és legtitokteljesebb szentséget: az Oltáriszentséget, s egyben a papi, vagy más szóval az egyházi rend szentségét. Mindezt azért tette, hogy hogy az Oltáriszentségben ő maga maradjon itt valóságosan, s a papok legyen a szentségek kiszolgáltatói, hogy ők legyenek az Isten kegyelmének eszközei.

Nehezen értjük meg a szimbólumok nyelvét – de ha akarjuk, s teszünk érte, megérthetjük. E szent Háromnapban is sok ilyen mélységes kép, jelkép tárul elénk, hogy az azokon való elmélkedés közelebb vigyen minket húsvét titkának megértéséhez és megéléséhez. Figyeljünk oda ezekre, értsük meg ezeket.