A küzdő - Szent Jeromos

„Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust sem” – ez volt Szent Jeromos pap és egyháztanító egyik jelmondata. Persze nem csak mondta ezt, hanem egész életét a Szentírás tanulmányozásának és annak továbbadásának szentelte.

S hogy mi mit tanulhatunk mai szentünktől? Mindenekelőtt azt, „hogy a Szentírást nem a múltban elhangzott szóként kell olvasnunk, hanem Isten Igéjeként, amely mindig szól hozzánk, és erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megértsük, az Úr mit akar nekünk mondani”. – írja XVI. Benedek emeritus pápánk. Azaz meg kell küzdenünk azért, hogy megértsük az Úr szavát. Le kell küzdenünk talán az időt, a fáradtságunkat, a mi saját gondolatainkat, hogy az Isten gondolatai járjanak át minket.

Ma este is lesz erre lehetőségünk: otthon elővenni a Szentírást és valamit megérteni az Úr gondolataiból. 

Szent főangyalok

A tegnapi evangéliumban az apostolok arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Ma pedig a legnagyobb angyalokat, az ún. főangyalokat ünnepeljük: Szent Mihályt, Szent Gábort és Szent Rafaelt. De mitől ők a legnagyobbak? Miben rejlik az ő nagyságuk?

Szent Gábor volt az az angyal, akit Isten Máriához küldött – hogy egy üzenetet adjon át neki. Leegyszerűsítve így is mondhatjuk: Szent Gábor futár volt, Isten futára.

Szent Mihály – mint arról a mai szentlecke szólt – megküzdött a bukott angyallal, Luciferrel. Ő tehát katona volt, Isten katonája.

Szent Rafaelt pedig az ószövetségi időben küldte el Isten, hogy Tóbitnak legyen a segítségére. Tehát ő is parancsot teljesített – Isten parancsát.

Ezt a három angyalt nevezzük és tiszteljük a legnagyobbnak az összes angyal közül. De nem azért, mert esetleg uralkodnának a többi angyal fölött, vagy bármilyen más kiváltságban részesülnénk a mennyben. Éppen ellenkezőleg: ők azok, akik a legtöbbet szolgálnak, akik a legtökéletesebben engedelmeskednek Istennek – és ezért tekintjük őket nagyoknak.

Az igazi nagyság, az igazi szentség ugyanis nem a kiváltságokban vagy a kitüntetésekben rejlik. Sokkal inkább a minél alázatosabb, minél önzetlenebb szolgálatban. Ezért mi is így szolgáljuk szeretteinket, így szolgáljuk egymást, családunkat, Egyházunkat, s rajtuk keresztül magát az Istent. Ma ezt tanulhatjuk meg a szent főangyaloktól.

Miserend és hirdetések - Évközi 26. vasárnap

/Lk 9,46-50/

„Az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a nagyobb” – hallottuk az evangéliumban. De már a gyermekeknél is sokszor előjön ez a kérdés: ki a nagyobb, ki az erősebb, ki a gyorsabb, ki az ügyesebb. Persze ez magában még nem rossz – hisz nem vagyunk egyformák. A probléma ott kezdődik, mikor a képességek, vagy tulajdonságok alapján skatulyázunk be-, ítélünk el valakit, s az „alacsonyabb szintűvel” szemben lekezelően viselkedünk.

Ebben is példát kell adnunk már kicsi gyermekeinknek, unokáinknak is: Jézus ott van minden emberben, s a szeretetet mindenki iránt ki kell mutatnunk: legyen az jó vagy rossz, fiatal vagy öreg, ügyes vagy ügyetlen, gazdag vagy szegény, egyik faluból-, vagy másikból származó. Mindenkiben Krisztust lássuk, s akkor talán túl tudjuk tenni magunkat előítéleteinken.

Évközi idő huszonhatodik vasárnapja

Újra egy nagyon jól ismert példabeszédet hallottunk – a gazdagról és a szegényről. S tudjuk, hogy ez a történet nem azt jelenti, hogy minden gazdag a pokolba, s minden szegény a mennybe jut. Sokkal inkább arra figyelmeztet, hogy aki sokat kapott, attól sokat fognak követelni. Elmélkedjünk közösen e mai példabeszéden.

Isten miután megteremtette Ádámot, az egész világot az ember szolgálatába állította. Az ember tehát bérbe kapta, hogy éljen javaival – de úgy, hogy hozzá eljuthasson. S ha gondolunk erre, akkor könnyebben megértjük a mai példabeszédet is. A földi javakat, a földi gazdagságot mind azért kaptuk, hogy általa szolgáljuk Istent, segítsük egymást – s az egész földet békéssé, mindenki számára élhetővé tegyük. Nem azért, hogy önző módon kihasználjuk, hanem hogy Istennek tetszően felhasználjuk az egész világ javára.

Ezzel volt az igazi probléma a dúsgazdagnál. Igaz, ő nem vetette meg a szegényt, nem verte, nem kínozta, „csak” nem vette észre. Annyira megkeményedett a szíve a földi dúslakodásban, hogy az elvonta minden figyelmét minden másról. Ezért figyelmeztet ma minket is Jézus a gazdagság veszélyére. Mert nagyon könnyen annyira hozzásimul a szívünk, hogy minden kincsünket abban keressük csak. Pedig éppen a többletnek, a bővelkedésnek kellene arra ösztönöznie, hogy annak is adjunk, aki nélkülöz – aki hiányt szenved. De sajnos a több – sokszor – még több iránti vágyat ébreszt ahelyett, hogy megelégednénk annyival, amennyi előtte volt, s a többlettel segítenénk másoknak – ezért veszélyes a gazdagság, ezért figyelmeztet Istenünk.

A nagyobb vagyon nagyobb felelősséggel jár. Ezért azt kérjük ma Istenünktől, hogy mindig csak annyit adjon nekünk, amennyit még bölcsen tudunk kezelni.

Pietrelcinai Szent Pió

Mai napunk szentjéről, a negyvenöt éve elhunyt Pió atyáról mindannyian hallottunk már, hisz korunk nagy szentje. Emberi szemmel nézve elmondhatjuk: nem hozott létre nagy dolgokat, nem alapított szerzetesrendet, nem járta be a világot, sőt. Több mint ötven évig ki sem mozdult San Giovanni Rotondo kolostorából. Isten kegyelme mégis világító lámpássá tette és tartóra helyezte, hogy fénye beragyogja az egész világot. És nemcsak Krisztus szent sebhelyei miatt, melyeket testén viselt, nemcsak látnoki képességei és csodái miatt, hanem mindenekelőtt áldozatos szeretetéért és imáiért, melyekkel annyi lelket megmentett Isten országa számára /Barsi-Teleki/.

Milyen csodálatraméltó példa. Ahogyan korunk másik nagy szentje, Kalkuttai Boldog Teréz tanította és élte: Nem kell nagy dolgokat tenni. Csak kis dolgokat – nagy szeretettel. Szent Pió atya élete is ennek a bizonyítéka: a legkisebb jótettünk, a legnagyobb rejtekben megvívott bűn elleni harcunk is világít, mint fény a sötétben. A mindennapi, lényegtelennek tűnő tetteink azok, amelyek minket is szentté tehetnek. Tegyük azokat a legnagyobb szeretettel.