Ballagási videó

Rizikó /Mt 7,6. 12-14/

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“ Jézus tanít meg minket a szeretet ily bensőséges, kockázatos voltára. Valóban nagy kockázat teljesíteni ezt a parancsot!  Ugyanis senki nem ígérte meg nekünk, hogy ha megtesszük másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk is megtegyenek, akkor azt a jót tényleg visszakapjuk. Senki nem ígérte ezt meg, még maga Jézus sem. S mégis arra buzdít: akkor is tegyétek a jót, akkor is szeressétek a másikat, ha nem is viszonozzák azt soha.

Ez az isteni parancs, melyet nem lehet teljesen megérteni. De meg lehet élni teljes mértékben. Urunk mutatott rá példát: mindenkinek, még az őt rágalmazó, kínzó, meggyilkoló „ellenségeinek“ is csupa jót tett. Ezt próbáljuk ne csak meghallani, megérteni, de megélni: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“

Mieserend és hirdetések - Évközi 12. vasárnap

Ítélet-idő előtt /Mt 7,1-5/

Elgondolkoztunk már valaha azon, mi lesz, ha halálunk után Isten ítélőszéke elé kerülünk? Ott fogunk állni számtalan bűnünkkel, hibánkkal a bűntelen és hibátlan, tökéletes Isten előtt. Ha ezen az ember komolyan elgondolkodik, nincs, aki ne rettegne. Reménytelen, hogy kiérdemeljük az örök boldogságot.

De mégis, van egy reményünk: „… amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” Ez lehet a menedékünk. Megmenekülhetünk. Nem, mert megérdemeljük, hanem Isten jóságából. Ha mi azt a kicsit megbocsátjuk a másiknak, ő azt a sokat eltörli lelkünkről. Ha mi bosszú helyett egy kis szeretet adunk egymásnak, ő bosszú helyett az örök szeretetet, a véget nem érő boldogságot adja. Ha másért nem is, legalább ezért bocsássunk meg szívből egymásnak.

Évközi tizenkettedik vasárnap

Remélhetőleg mindannyian kényelmesen ülünk itt ezen a szentmisén. Nem kell állnunk – hacsak nem akar valaki -, ugyanis van elég hely. Az idő is türhető – igaz, kicsit meleg van, de talán nem vészes. Valljuk be, szeretjük a kényelmet. Otthonainkat is igyekszünk minnél kényelmesebben berendezni. Biztos mindannyiunknak van egy megszokott helye a szobában, ahol szeretünk ülni, pihenni, ahol olyan kényelmes. De miért mondom mindezt? Felkeltette az érdeklődésemet egy írás, melyet a minap olvastam, s mely a mai evangélium kapcsán jutott szembe...

Avilai Nagy Szent Teréz írja: „Tudjátok, hogy mennyire szereti testünk a kényelmet. Azt pedig értsük meg, hogy rendkívül veszedelmes volna ebbeli törekvésével megbékülni. (...) Mit jelentsen az, hogy az emberek a legnagyobb lelki nyugalommal töltik életüket teljes kényelemben? Jól esznek-isznak, alusznak, mulatnak, minden elképzelhető módon szórakoznak, úgy, hogy az ember esze megáll. Úgy látszik, mintha nem is volna másvilág...”

„Az Emberfiának sokat kell szenvednie” – hallottuk a mai evangéliumban. Milyen hatalmas ellentét: kényelem – szenvedés. Üti egymást a kettő. Nem lehet kényelemben az, aki szenved – tudjuk jól. Ma nem ünneplünk semmi különlegest, úgy is hívjuk ezt a mait, hogy évközi idő vasárnapja. Egy vasárnap a sok közül. Mégis ma hívja fel a figyelmünket Jézus erre a fontos dologra: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” Az apostoloknak sem egy különleges alkalomkor mondta ezt, de egy „közönséges”, évközi napon, mikor együtt voltak vele – úgy, ahogy ma mi együtt vagyunk Istenünkkel. Amikor talán épp nem volt semmi különös gondjuk, problémájuk. Amikor úgy nézett ki: minden jól megy. Akkor jött elő Jézus ezzel a témával: sokat kell szenvednem, megölnek... Tagadd meg magad, vedd fel kereszted...

Miért? Tehetjük fel a kérdést. Mikor már az ember valamennyire jól érezné magát, mikor már az idő is kedvez, az iskolának is lassan vége, akkor se lehet nyugtunk? Akkor sem érezhetjük kényelemben magunkat?

Szent Teréz a veszélyre figyelmeztet: a kényelemtől „a test elnehezedik, a lélek pedig gyöngül.” S valóban, még ha nem is tudatosítjuk mindig: ha túl kényemesen berendezkedünk itt a földön, már nem is vágyódunk a mennybe. Minél jobban érezzük magunkat itt a földön, annál kevésbé vágyunk a mennyeire. S ez a nagy veszély, amelyről Jézsu beszél. Ez az a veszély, ami akkor leselkedik ránk, ha épp jó időszakunk van, ha épp nyugalmas időszakot élünk. Ilyenkor szól Jézus: tagadd meg magad. Tagadj meg magadtól valamit, s hiányérzetedet már most a mennyeiekkel töltsd ki. Szent Ágoston is ezt tanítja: „Balsors, betegség: itt égess, itt vágj, csak az örökkévalóságban kímélj! Mert a test betegsége a lélek egészsége.”

Ezen az egyszerű napon se feledkezzünk el arról, hogy hova tartunk, s hogy csak vándorok vagyunk itt a földön. S minden egyes nap, legyen az bármennyire közönséges, szítsuk fel magunkban a vágyat, melyet itt a földön semmi és senki ki nem elégíthet. Csak a végtelen, mindannyiunkat hazaváró Istenünk.

A segító szent - Páduai Szent Antal

Páduai Szent Antal sokaknak, mint „a segítő szent” ismeretes. Sokan kérik segítségét, mikor egy-egy elveszett dolgot keresnek – s többször bebizonyosodott, hogy valóban segít megtalálni azt, ami elveszett. Lehet, mi is fordultunk már hozzá hasonló kéréssel…

De sose feledjük ilyen helyzetekben sem, hogy égi oltalmazóink mindenekelőtt a bűntől akarnak megvédeni. Ők már minden tudás birtokában vannak, s  jól tudják, ha a földi javakat, a földi értékeket megszerezzük, megtaláljuk, azok nem mindig válnak hasznunkra. Ezért már Szent Antal közbenjárását se annyira a hanyagságunk korrigálására, hanem a gonosz lélek hatásának csökkentésére kérjük.

Évközi tizenegyedik vasárnap

A napokban hallhattuk a hírekben, hogy milyen árvizek voltak Európában. Sok helyen azonban sikerült komolyabb károk nélkül kivédeni a víz pardont nem ismerő útkeresését. De hogyan sikerült? Hisz már sokkal kisebb mennyiségű víztömeg is okozott sokkal nagyobb károkat. Minek köszönhető? Annak, hogy nem jött váratlanul - készültek rá.

         A farizeus Simon meghívta Jézust, hogy étkezzék nála - olvastuk a mai evangéliumban. Várta Jézus érkezését. Tudta, hogy jön - s készült is rá. De nem készült fel teljesen. Nagy megtiszteltetés lehetett Simonnak, hogy ott van nála az a Jézus, akiről annyit beszélnek. De valami olyan történt, amit nem várt, amire nem volt felkészülve. Bejött egy „bűnös asszony”, s odament Jézushoz. De nem ez volt a meglepő, hanem Jézus magatartása. Nem űzte el az asszonyt, nem nézett rá ferde szemmel, hanem elfogadta szolgálatát, kedvességét, s ezzel azt fejezte ki: megbocsát a „nagy bűnösnek”. S kicsit időszerűen ezt így is mondhatnánk: Simon nem volt eléggé felkészülve, nem számolt egy ekkora nagy kegyelmi árhullámmal. Nem bírták az általa felépített gátak, mert ezzel nem számolt. Ezt nem várta. Ez túltett minden várakozásán.

 Talán minden hívő ember, aki imádkozik az Istenhez, aki kéri az Istent, elképzeli a dolgokat, hogy tudná Isten ezt vagy azt megtenni. Sőt, még sokszor azt is elképzelik, elképzeljük, hogy mennyi is az, amit az Isten meg tud még tenni. Várjuk, készülünk is érkezésére, de meg vannak a gondolatbeli gátjaink, amiken - gondoljuk – Isten nem fog átlépni. Sokat megtehet, de azért mégis csak bizonyos határok között mozog. Tévedés.

A világ teremtésénél sem volt így, az idők teljességében, azaz Jézus földi életében sem volt így, s ma sincs így. Az Istennek senki sem szabhat gátat, senki nem irányíthatja, senki nem korlátozhatja, senki nem terelgetheti... Ő arra megy, és úgy megy, és addig megy, és addig lesz, amerre és ahogyan és ameddig akar. Lehet érkezésére készülni, lehet (és kell is) őt várni, de ő mindig túltesz elvárásainkon.

 Simonnak nem tetszett, nem kedvezett a "gátátlépés" - méltatlankodott, nem tudott örülni a többnek, hogy éppen az ő házában történt meg a csodálatos lelki gyógyulás, lelki felszabadulás, feltámadás a bűnből.

 Sok dologra az életben fel lehet készülni, de talán még több van, amire nem lehet. Ami azonban nagyon fontos, hogy ha Istentől valamiből többet kapunk - legyen az jó, vagy legyen az rossz -, mindig jól tudjunk reagálni, mindig azt nézzük, mit tudunk azzal a többel kezdeni, hogyan és mire tudjuk azt a többet felhasználni. Ne szabjunk gátakat Istennek, s úgy a több jó, mint a több rossz is legyen kedves nekünk. Hisz ha tudjuk, Istenről kaptuk, akkor minden a javunkra válik.