2015. október 1., csütörtök

Egy hónapig

Az október, melyet ma elkezdtünk a rózsafüzér hónapja. Mindenképpen érdekes egy imádság. Hisz fél órán belül több mint ötvenszer mondjuk el az Üdvözlégyet, ugyanazt az imát – ismételgetve, szinte már a szokás hatalma alatt. S ha valaki, mondjuk egy hitetlen, vagy kevésbé hívő kivülről hallgat minket a rózsafüzér imádkozásakor, könnyen azt gondolhatja: milyen szegényes ima, hisz nem tud újat mondani, csak körbe-körbe forog, s egyhelyben toporog. Aki azonban imádkozza – évek óta, napi rendszerességgel – az pontosan tudja, bizony nem úgy van az. Azzal ugyanis, hogy újra és újra ugyanazt mondjuk Istenünk felé fordulva, mintegy szemléljük az ő arcát: ez pedig a lelki előrahaladás egyik fontos alapja. Amint Szűz Mária szemlélte Fia arcát, azt tesszük mi is, hosszan időzve itt, az Úr lábánál.

Ezt élhetjük át mi is a rózsafüzér imádkozása közben. Ezt éljük meg ezen év október hónapjában: szemléljük a fogantatott, a született, a megkeresztelkedő, a szenvedő, s a feltámadt Krisztust, hogy élete példáján mi is utat találjunk a mennybe, Istenhez, a mi Atyánkhoz.

Miserend és hirdetések - Évközi 26. vasárnap