Az év folyamán rengeteg ünnepünk, emléknapunk
van, mikor Egyházunk szentjeire emlékezünk, őket ünnepeljük. Tegnap például
ismert szentünket, Szent Ágostont ünnepeltünk. Egyházunk példaként állítja
elénk őket, a szenteket, mert életükkel azt bizonyítják, Isten tövényei,
parancsai valóban az ember boldogságát segítik elő. Ők a lehető legpontosabban
megtartották ezeket a parancsokat, s életük végén nem csak boldogan távoztak
innét, de az örök boldogságra is eljutottak. És éppen erről beszél nekünk ma
Egyházunk is: hogy minél jobban igyekezzünk megtartani a parancsolatokat.
Persze nem olyan könnyű mindezt hinni. Hisz a
parancsok betartása sokszor igencsak nehéz. S ha valamit nehezen teszünk meg,
ha nem látjuk pontosan az lrtelmét, akkor az – könnyen lehet – nem boldoggá
tesz, hanem fáradttá, kimerültté, szomorúvá. De éppen erről tanítja előbb
említett szentünk, hogy „Isten olyan, mint az orvos: nem a beteg kívánságát
teljesíti, hanem azt teszi, ami a gyógyulásához szükséges.” Isten parancsai
is – még ha nem is tetszenek mindig, a mi boldogságunkat akarják elősegíteni.
Ehhez azonban igaz és mély hit kell, hogy annyira megbízzunk Istenben, hogy
bármit képesek legyünk megtenni, amit mond – csak mert ő mondja, s ő is a mi
boldogságunkat akarja.
Mindez azonban nem egy pillanat műve. Az ember
hite nem állandó, nem konstans, hanem folyamatosan változik: egyszer növekszik,
máskor csökken, erősödik, vagy éppen gyengül. Ezért e mai szentmiséből is azt
tanuljuk meg, hogy a parancsok betartása mindekelőtt hitünkből fakad – azon
alapszik, arra épül, s abból táplálkozik. Kérjünk ezért ma Istentől nagyobb
hitet, hogy minél mélyebben hinni tudjuk: az ő parancsai tényleg a mi
boldogságunkat akarják bebiztosítani.
Ne kezdjük nagy dolgokkal. Ugyancsak Szent
Ágoston tanítja: „A legnagyobb tett: hűnek lenni a kicsiben.” Legyünk
hűek a napi imában, a napi lemondásban, a napi önfeláldozásban, a másikra való
odafigyelésben, s akkor naponta növekszik majd hitünk, megmarad hűségünk – a
nagy dolgokban is.
