Az ószövetségi prófétákról minden bizonnyal
hallottunk már. Talán néhányat meg is tudnánk név szerint említeni: Izajás,
Jónás, Jeremiás... Ámosz prófétát azonban talán kevésbés ismerjük. Ma tőle hallottunk
egy olvasmányt. Attól a prófétától, aki egyszerű pásztorként működött és élt..
Magáról így ír: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának a fia… azonban
elhívott az Úr a nyáj mellől.” Nem volt tehát egy művelt, tanult, vagy
különleges képességekkel megáldott ember, de Istent éppen őt választotta ki,
hogy munkatársa legyen. Hasonlóan volt az ismertebb Jeremiás próféta is, akit
Isten még nagyon fiatal korában, gyermekként hívott meg, amikor nem volt még
szinte semmi tapasztalata az életben. És még sorolhatnánk tovább a többi
prófétát is, akiknél az isteni meghívás nem az ők – mondhatnánk – „különleges
képességeiken” alapul, hanem Isten szavának erejében.
Ugyanezt magyarázza a mai szentlecke is, mikor
Szent Pál apostol így szól: „magasztaljuk Isten fölséges kegyelmét, amellyel
szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.” A fölséges kegyelem az,
ami Isten erejét közvetíti az embernek, amely Isten erejével övezi fel a
tehetetlen embert. Ahogy a múlt vasárnap hallottuk: „Elég neked az én
kegyelmem.”
A ma hallottak mind az bizonyítják, hogy nem
csak az lehet próféta, Isten hírnöke, nem csak azzal cselekedhet az Úr nagy
dolgokat, aki nagy tudásával és különleges képességeivel kitűnik mindenki közül
és felülmúl mindenkit. Isten mindenkivel számít, ahogy ma hallottuk, pl. a
pásztorral, a mezőgazdásszal stb... De nem is kell egész az ószövetségi
prófétákig menni. Nézzük csak meg az apostolokat! Péter és András, Jakab és
János. Nem voltak ők írástudók, főpapok, vagy tanítók, nem voltak különlegesen művelt
emberek, hanem egyszerű halászok voltak. S a mai evangéliumban hallottuk: Jézus
hatalmat adott nekik, elküldte őket, hogy hirdessék az örömhírt!
Ha így figyeljük a szentírási szövegeket,
megértjük, hogy Isten minket is úgy hív, mint az apostolokat. Nem az szerint
válogat, hogy mi a foglalkozásunk, hogy mennyire vagyunk okosak, vagy mennyire
vagyunk szentek, vagy mekkora kapacitás vagyunk. Nem ezek szerint választott,
de kiválasztott, s arra rendelt, hogy szentek legyünk, hogy hirdessük az
örömhírt mindenkinek. A halász a hajón, a mezőgazdász a dolgozók körében, az
üzletember az üzlettársaknak, a tanító az iskolában, a szomszéd a szomszédban,
az apa és anya a családban… Bármennyire tökéletlenek vagy tökéletesek vagyunk,
Isten küld minket embertársainkhoz.
De azt is megfigyelhettük, hogy mielőtt Jézus
szétküldte volna tanítványait, magához hívta őket. Magához hívta, hogy
elmondjon nekik mindent, amit tudniuk kell a tanításhoz, a példamutatáshoz, a
szent élethez. S mi is most eljöttünk hozzá, a harangszóval magához hívott
minket. Hallgassuk hát őt, hogy tudjuk, mit kell hirdetnünk, s hogy mi is
hatalmat kapjunk a hirdetéshez. Mi mindannyian mondhatjuk Ámosz prófétával: „Nem
vagyok én próféta, sem prófétának a fia… azonban elhívott, alküldött az Úr”,
hogy őt hirdessem a mellettem és velem élőknek. Legyünk egymás prófétái,
apostolai, segítői.