2015. július 1., szerda

Veszteség /Mt 8,28-34/

Egy igen fontos dologra lehetünk figyelmesek a mai evangéliumban. Jézus két gonosz lélektől megszállottat is meggyógyít – így a gonosz lelkek az ott legelésző sertéseket pusztították el – az emberek helyett. Az ottlévők mégis azt kérik Jézustól: „Távozz határukból”. De vajon miért?
Talán azért, mert a sertéskonda elpusztulása nagy gazdasági veszteséget okozott. Talán mert fontosabb volt számukra az anyagi tulajdon, mint a másik ember élete - lelke.

Sose felejtsük: Isten elsősorban nem anyagi jólétünket akarja biztossá tenni, hanem lelkünk javát akarja – mindenekelőtt. Ezért mi is lelki életünk előmozdítását kérjük tőle – s ne csak földi jókat. S az igazi bánatot ne a földi veszteségek, hanem a bűn és annak következménye okozza!

Miserend és hirdetések - Évközi 13. vasárnap


Szent Péter és Szent Pál

Az első apostolokat ünnepeljük, Szent Pétert és Szent Pált, akiket a szentek közül a legjobban és legnagyobb ünneppel tisztelünk.
Ha röviden össze szeretnénk foglalni e két szent életét, valahogy így tehetnénk meg: Szent Péter gyöngesége és hevessége ellenére is képes volt hallgatni Isten hangjára – s botladozásai ellenére mindvégig kitartott Krisztus-, és az ő Egyháza mellett. Szent Pál, a Krisztus-üldözőből vált Krisztus követő lett a legtöbbet tevékenykedő apostol. Nem csak szóban, hanem írásban – leveleiben is tanúságot tett Krisztusról.

A mai világ lelkesedik a kiváló és híres emberekért – és joga is van hozzá. De a hírességek ünneplése csak ideig-óráig tart. Nekünk keresztényeknek a szentekben kell meglátnunk igazi és örök példaképeinket – „mert őket nem csak csodálni, de követni is mindennél érdemesebb” (Koller). Vegyünk példát mai szentjeinkről: Istenünk hibáink, gyengeségeink ellenére is tökéletességre hív minket. Kövessük őt.