2015. május 16., szombat

Húsvét hetedik vasárnapja

Ma a húsvéti idő utolsó előtti vasárnapját üljük. Már csak a jövő heti Pünkösd van hátra, és véget ér az az időszak, melyben mindenekelőtt Urunk feltámadását ünnepeljük. Már elmúlt a húsvét utáni negyvenedik nap is – mikor Jézus a mennybe ment. Mi pedig azért vagyunk hívők, mert mindezt hisszük.
Hisszük, hogy Jézus feltámadt, hogy megjelent apostolainak, hogy mennybement, s már az Atyaisten jobbján ül. De mindez nem elég. A szentmise elején elhangzott könyörgésben többet kértünk – mindannyiunk számára. Így imádkoztunk: „Urunk, Istenünk, hallgass jóságosan kérésünkre. Hittel valljuk, hogy Megváltónk veled van a mennyei dicsőségben. Engedd éreznünk, hogy ugyanígy velünk marad ígérete szerint, a világ végéig.” Milyen fontos kérés! "Engedd érezbünk..." Nem elég nekünk hinnünk és vallanunk mindezt, de éreznünk is szükséges! Hisz emberek vagyunk mind, és nem csak tudatunk, de érzelemeink is vannak. Egyházunk pedig pontosan tudja ezt – hisz hús-vér emberekből áll. Ezért imádkozunk és imádkozzunk ma mindannyian, hogy a húsvét örömét, valamint Istenünk életünkben való állandó jelenlétét ne csak higgyük, ne csak tudjuk, ne csak valljuk, de érezzük is. Mert ha ez az érzés nem lenne meg, biztosan meguntuk volna már a húsvét ünneplését – hisz már több mint negyven napja ezt tesszük. Ám ha ott van bennünk a húsvétból és a mennybemenetelből származó  öröm, akkor szívesen jövünk el, szívesen veszünk részt a szentmisén, szívesen ünnepeljük újra és újra e szent tikokat.

Sose féljünk azért imádkozni, hogy Istenünk és vallási meggyőződésünk az érzéseinkbe is belépjen, s mindenkor érezzük Istenünk jelenlétét.