Az egyházi év, annak elrendezése és elsősorban
annak ünnepei nagyon sokmindenre megtanítanak minket – ha figyelünk rájuk s ha
megüljük őket. Ma Jézus mennybemenetelét ünnepeljük.
Főünnep ez a mai, parancsolt ünnep – bár
hétköznapra esik. Egy olyan napra, mikor nincs sem állami ünnep, sem
munkaszüneti nap. Így ilyenkor még nagyobb kihívás, hitünk próbatétele, hogy
eljövünk-e a szentmisére, teszünk-e az ünnep megéléséért. De mivel eljöttünk,
Egyházuk a következő imádságot tanítja meg velünk: „Mindenható Istenünk,
hadd ujjongjunk szent örömmel és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert
Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk...” Ujjongani szent örömmel
és vigadni gyermeki hálaadással – milyen nemes kérés! Hisz mindannyian vágyunk
az örömre, a boldogságra. Egyházunk pedig arra utasít, hogy tanuljunk meg
„szentül” örülni – azaz örömünket lelni a szent dolgokban. Átgondolni – talán
éppen a mai ünnep lényegét, üzenetét –, és megérteni: az, hogy Jézus a mennybe
ment egyben a mi mennybe fölvételünket, és egyben az örök boldogságunkat is
jelenti. Ő előre ment, hogy megmutassa a mennybe, a végtelen boldogságba vezető
utat. Ha ezt megértjük és átéljük, ott lesz a szent örömmel való ujjongás a mi
szívünkben is. A másik pedig, amiért imádkoztunk a nap könyörgésében: „és
hadd vigadjunk gyermeki hálaadással.” A gyermek nagy érzelmekkel tudja
átélni mind az örömet, mind a boldogságot: ha valami fáj neki – azonnal sír. Ha
valami jól esik neki – őszintén mosolyog. Ilyen őszinteséget vár tőlünk is
Urunk. Őszintén adjunk hálát neki e mai napért, mely valahol a mi örök
boldogságunknak kezdetét is már előre vetíti.
Az egyházi év és annak ünnepei nagyon
sokmindenre megtanítanak minket – ha figyelünk rájuk s ha megüljük őket. Mi
megszenteltük ezt a napot, hogy eljöttünk a szentmisére. Folytassuk e szent
ünnepet, Urunk mennybemenetelét: „ujjongjunk szent örömmel és vigadjunk
gyermeki hálaadással, mert Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk...”