Pár perce elkezdtük a húsvéti Szent Három
Nap megünneplését. Az év legfontosabb három napja van most. Ebben a
szentmisében arra emlékezünk, azt elevenítjük föl, hogy a szenvedésre induló
Jézus búcsúestet tart övéivel. Amint halljuk az evangéliumban, ő „vágyva
vágyott” erre. Mint ember évek óta, mint Isten az örök idők óta készült erre a
vacsorára.
De figyeljük csak meg, mit tett Jézus ezen a
vacsorán, az Utolsó Vacsorán. Előre tudta, hogy az apostolok elhagyják őt,
előre tudta, hogy az egyik még el is árulja, a legmagabiztosabb háromszor
megtagadja… Tudta, hogy másnap keresztre feszítik… És mit csinál az utolsó
találkozón? Ad. Odaad mindent, a legnagyobb ajándékokat adja oda. Végtelen
szeretetének jeléül megmossa az apostolok lábát. A hűtlen emberiségnek odaadja
a Legméltóságosabb Oltáriszentséget – saját Testének és Vérének szentségét. Az
apostoloknak megadja a papi átváltoztató hatalmat, hogy az ő szavaikra bármikor
lejön a földre a kenyér és a bor színe alá. Teljesen kiszolgáltatja magát a
papoknak! Hisz amikor a pap kimondja: „Ez az én Testem…” – az Isten
engedelmeskedik a pap szavának, és lejön a földre. Végül pedig elmondja
búcsúbeszédét és az Egyházért könyörög.
Látjuk, érezzük, milyen magatartás ez? A
kivégzése előtti estén az Istenember szétoszt mindent, a legnagyobb ajándékokat
adja a világnak – nekünk! Mennyi minden történt néhány óra alatt ezen az estén!
Tegnap este a budapesti Magyar Állami
Operaházban jártam, ahol Bach János passióját adták elő. Rendkívül felemelő, és
egyben a lélek mélységeibe varázslatosan elkalauzoló előadás volt. Ez az
oratórium ugyanazt a szentírási elbeszélést tartalmazta, amelyet jól ismerünk,
és hallani is fogunk a holnapi-, nagypénteki szertartáson. Azonban nem csak
azt. Bach, a zenetörténet egyik legnagyobb személysiége azonfelül csodálatos-,
saját maga által megfogalmazott betétekkel gazdagította az evangéliumi
elbeszéléseket. Nem csak előadta zeneileg tökéletesen, elbeszélte, hanem
átelmélkedte a Szentírás szavait, és azokra reflektált, azokra reagált, azokhoz
szólt hozzá. Az egyik számomra legmeghatóbb és legerőteljesebb rész közvetlenül
Jézus halála után követkzetett, s így hangzott: „Ó szívem - miközben az
egész világ szenved / osztozva Jézus kínjain, / a Nap gyászba öltözik, / a
kárpit kettéhasad, leomlik a szikla, / a föld remeg és sírok nyílnak meg, /
mert látják a Teremtőt holttá dermedni / - te mit teszel a magad helyén?” Eredetiben
így hangzott: „Mein Herz, in dem die ganze Welt bei Jesu Leiden
gleichfalls leidet.” Ó szívem - miközben az egész világ szenved, ó
szívem, te mit teszel? Milyen csodálatos gondolat! A zeneszerző megmutatta,
hogy nem elég csak hallgatni a Jézus szenvedéséről szóló szavakat, nem elég
csak tudomásul venni a megváltás beteljesülését, nem elég részt venni ezekben a
napokban a liturgiákon, de cselekednünk kell! Vajon mindezeket hallva
megindul-e bennünk a szív fájdalma? Hisz jól ismert énekünk is tanítja: „Nincsen
abban irgalom, hozzád buzgó fájdalom, aki téged meg nem szán, ó Jézus, a
keresztfán.” Bach is így folytatja: “Ó szívem, folyjon a könnyek árja a
/ Legmagasabb tiszteletére.” Ez a Bachhoz hasonló elmélkedés, reflexió
jellemezze a mi „viselkedésünket” is ezekben a napokban.
Mi is megrendült lélekkel, megkomolyodva és
elmélkedve, éppen ezeknek az eseményeknek az átélésével kezdjük el a Szent
Három Napot. Legyünk Urunkkal szenvedésében, hogy a feltámadásra ő maga vigyen
el minket! Ugyancsak Bach gondolatával fejezzük be ezen elmélkedésünket: „Ó,
mérhetetlen szeretet csodája! / Az vitt a kínok, fájdalmak útjára! / Én múló
földi örömökben éltem, / S véred hullt értem.”
