2015. március 17., kedd

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 4. vasárnapja


Mégis /Jn 4,43+54/

Jézus saját szülőfalujába, Galileába készült – bár ő maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját házában. Mégis az ottaniak szívesen fogadták.
Urunk ma arra ad példát, hogy bár néhány jócselekedetnek előre látjuk a negatív következményét, sikertelen fejleményét, mégis meg kell tennünk azt. Isten ugyanis képes még a legvalószínűtlenebb dolgot is véghezvinni – talán éppen tetteink által. Jézus maga mondta, hogy nem fogják elfogadni tanítását szülőfalujában, de mégis odament, mégis tanított, mégis gyógyított, s végülis eredményes lett a tevékenysége.
Vegyünk példát róla, és sose adjuk fel a jószándékot azért, mert azt gondoljuk, úgysem lesz meg a gyümölcse.