2015. február 8., vasárnap

Miserend és hirdetések - Évközi 5. vasárnap


Évközi idő ötödik vasárnapja

Sok mindent megérthetünk a saját életünkből, ha figyelmesen hallgatjuk a Jézus életéről szóló evangéliumokat. Figyeljük csak meg a mait...
Jézus mint a betegségek legkiválóbb gyógyítója jelenik meg: nincs olyan betegség egész Izraelben, amelyet ne tudna egy pillanat alatt meggyógyítani. Nem csak a sok éve beteget, de a már betegen születettet is egy szempillantás alatt makkegészségessé „varázsolja”. Özönlenek hozzá az emberek olyannyira, hogy – mint írják az evangélisták – sokszor még enni sincs ideje. Megírta a költő is (Dsida Jenő): „A siralmak völgyében nyüzsgő tömeg. / A vakok látni akarnak, / a süketek hallani / s a poklosok szája gyógyulásért vonaglik.” És Jézus mégsem nyit orvosi rendelőt – pedig megélhetne belőle nem csak ő, de tanítványai is. Sőt az az egész világnak javára lenne, ha egy ilyen csodás gyógyító, orvos működne bárhol a Földön. És Jézus mégsem nyitott orvosi rendelőt, sőt. Azt mondta: „Menjünk el máshová, (...) hogy ott is hirdethessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” Milyen sokat megtanulhatunk ebből...
Mennyiszer kérjük mi is Isten segítségét elsősorban egészségünkért, földi jóletünkért, békességért, vagy éppen gazdagságért. És milyen sokszor nem vesszük észre, hogy ő nem ezért jött el a földre. Buzgó imádságainkkal talán minden nap felkeressük őt, és csodát kérünk tőle: gyógyítsd meg, Uram! Add vissza egészségét! Segíts rajtam, hiszen annyit kértem. Ő pedig – ha nem a legfontosabbat kérjük – azt mondja: „Menjünk el máshová, (...) hogy ott is hirdethessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” Azért jöttem, hogy az evangélium örömhírét adjam át. Azt, hogy Istennél örök életetek van. Hogy Isten egy mindennél csodálatosabb és boldogabb helyet készített nektek a mennyországban. Ezt jöttem hirdetni, hogy mindenekelőtt és mindenekfelett oda vágyódjatok, oda akarjatok eljutni.

Elsősorban ezért imádkozzunk naponta Istenhez. Nehogy tőlünk is eltávozzon, mert nem azt kérjük, ami igazán fontos. Tanuljunk meg és tudjunk imádkozni lelkünkért, örök életünkért! A mai evangélium, a mai vasárnap többek között erre tanít...