Karácsony „szentestéjét”, szent éjszakáját
szemléljük és egyben ünnepeljük ezekben az órákban. És talán minden ember
szívében ez az éjszaka, ez az ünnep a leghangulatosabb az összes közül. Az
otthon kellemes melege, karácsonyfa pislákoló fényei, a mézeskalács jellegzetes
illata, a kintről be-behallatszódó hideg téli szellő susogása, a csomagolópapír
tarka színe – ezek mind-mind egyfajta varázslattá teszik ezt az estét. De
remélhetőleg a legnagyobb örömöt nem ezek a kellékek, körülmények jelentik
számunkra, hanem szeretteink közelsége – az, hogy amennyire csak tud, ilyenkor
együtt van a család. Ez az ünnep a szeretet ünnepe – mondja mindenki, de
kevesen értik meg, hogy miért is nevezzük ezt így.
Jézus születése azonban nem ilyen idillikus
körülmények között történt. Nem meleg szobában, hangulatos fényeknél, hanem –
mint az előbbi evangéliumban hallottuk – sokkal inkább zord körülmények között:
saját otthon helyett egy egy barlangban, ágy helyett pedig jászolban. Így
utólag már mi is tudjuk, de Isten mindezt előre tudta, s mégis megengedte. Nem
sajnálta egyetlen fiát, hogy megmutassa: Isten szeretete valóban határok
nélküli. Ezért a szeretet ünnepe a mai – Isten végtelen szeretetének az ünnepe.
S ezt szemlélve, átélve mi is megtanulhatjuk: elsősorban ne a karácsony
hangulatát szeressük a karácsonyban, hanem Istent, és azokat, akikkel ilyenkor
együtt lehetünk. Adjunk hálát Istennek, hogy idén is van kivel ünnepelnünk, van
kit szeretnünk, és van, aki szeret minket.
A mindent tönkretenni kívánó körülmények
ellenére a Szent Család boldog volt, és boldog ünnep volt az első karácsony is.
Egy igen bölcs tanító egyszer azt mondta: „nem az a fontos, hogy hol vagy,
hanem hogy kivel vagy”. Valahogy így lehetett ez a Szent Családdal is. Nem
élvezhették az otthon melegét, hangulatát, de érezhették egymás közelségét és
szeretetét, és ez tette boldoggá az ő karácsonyukat. Ilyen boldog karácsonyt
kívánok mindenkinek! S ha mégis ott a hiány a szívünkben, mert nagyon hiányzik
valaki, akivel nem tudunk ma együtt ünnepelni, akkor ez a tudat, ez a hiány
gyújtsa fel szívünkben a vágyat, hogy a mennybe jussunk. Hogy ott az örök
ünneplésben, az örökké tartó szeretet ünnepben vég nélkül legyünk majd boldogok
– azokkal, akikkel egykor még itt éltük át oly sokszor a szeretet ünnepét. Ajánljuk
fel ezt a szentmisét szeretteinkért – én is ezt teszem, s köszönöm, hogy
veletek ünnepelhetek.
Gyermek született nékünk – énekeltük a
szentmise elején. Istengyermek született, hogy megmutassa: Isten határtalanul
szeret minket, embereket. Mi is így szeressük egymást, s így váljék az egész
életünk karácsonnyá: véget nem érő szeretet-ünneppé!
