2014. november 20., csütörtök

Áldozati bárány /Jel 5,1-10/

Mindig csodálatos olvasni, hallgatni Szent János apostol jelenéseinek könyvét. Lelki szemeink előtt megelevenedik a mennyei Jeruzsálem, a mennyország csodálatos-, szimbólumokban gazdag látképe. Ma a megölt, és mégis örökkön élő bárányról hallottunk, amint az egész mennyei sereg leborult előtte és imádta őt.
Tudjuk, maga az Isten, Jézus Krisztus az, akit János a feláldozott bárány alakjában látott meg (Itt templomunkban is, az oltár legtetején megvan ez a csodálatos szimbólum!). Jézus valóban áldozati bárány lett: feláldozta magát értünk. De milyen sokatmondó jelkép, sőt paradoxon: bár odaadta életét, mégis él! Halálával váltotta tettekre életében sokszor hirdetett szavait: Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énértem, megmenti azt... nincs nagyobb szeretete senkinek annál, aki életét adja barátaiért. Ezt hangsúlyozza, és erre figyelmeztet mindenkor a feláldozott bárány képe itt templomunkban, szóban pedig minden szentmisében.

Ne féljük mi sem feláldozni életünket, s ha kell boldogságunkat, jövőnket szeretteinkért: szüleinkért, gyermekeinkért, unokáinkért. Bár látszólag tönkretehetjük életünket azzal, hogy másokért élünk, valójában azonban így válunk mi is igazán boldoggá – mert ez örök boldogságot ad nekünk. Szent célért feláldozott áldozati báránynak lenni nem szégyen, de a legnagyobb kitüntetés. Maga Jézus ad erre példát.