2014. augusztus 19., kedd

Szent Bernát

Szent Bernát apát – mai szentünk – Egyházunk nagy védelmezője és tanítója volt. Mint pap, majd később apát, a szerzetesek elöljárója pontosan látta és tapasztalta az Egyház sokat emlegetett „hibáit”, amik persze az Egyházban szolgáló és élő emberek bűnei voltak. Ekkor azonban Szent Bernát nem fordult az Egyház ellen, vagy nem lépett ki abból, hanem minden erejével a bűnök orvoslására, gyógyítására törekedett. Beszédeivel tanította úgy a papokat, püspököket, mint a híveket az egyetlen üdvözítő útra.
Sokat tanulhatunk tőle, hisz mi is hasonló helyzetben vagyunk. Ma is látjuk az Egyház „hibáit”, azaz annak tagjainak bűneit. De ne felejtsük el soha, hogy éppúgy mi is tagjai vagyunk Egyházunknak, és ugyanúgy a bűnösöknek. Ezért mi is a Szent Bernát-féle utat válasszuk: a bűnöstől nem elfordulni kell, hanem segíteni neki visszatérni a helyes útra. Őt szép szavai miatt „mézajkú mesternek” is hívták. Ezzel megmutatta, hogy szép és igaz szóval bizony sok embernek segíthetünk.