Miserend és hirdetések - Évközi 18. vasárnap

Évközi idő tizennyolcadik vasárnapja

Úgy hívjuk ezt a mai közkedvelt, evangéliumi történetet, hogy csodás kenyérszaporítás. Azonban azt is tudjuk, hogy történelmünk eseményeinek a főszereplője mindig – az Isten mellett – az ember. Valójában ugyanis sosem egy-egy csodás helyet, eseményt ünneplünk, hanem mindig azokat az embereket, akik valami különlegeset tettek: akik harcoltak, akik életüket áldozták, vagy akik valami nagy dolgot vittek véghez. A csodálatos kenyérszaporításnak is a két főszereplője Isten, és az emberek.

Amint az evangélium elején hallottuk, Jézus egy „kietlen helyre” ment, s oda követte őt a több ezer ember. Hallgatták Jézus tanítását, aki a tanítás mellet egyben meg is gyógyította betegeiket. Majd – habár már beesteledett – a nép nem ment haza. Ott maradt a kietlen helyen – minden étel, ital, létszükséglet nélkül. Micsoda bátor, és Istenben bízó emberek voltak! Elég volt nekik Isten szavát hallgatni, s nem törődtek azzal, mit fognak enni, hol fognak aludni... Mai szemmel talán azt mondanánk: felelőtlenség, őrültség... És mégis: ők jártak jól, nekik volt igazuk, ők voltak az igazán boldogok, mert Isten a többi vágyukat is kielégítette mindazoknak, akik szavát hallgatták, rá figyeltek. Hiába van a mai szuper-modern kor emberének annyi mindene: ha nincs Istene, ha nem figyel Istenre, mindene hiába. Erre tanít minket a mai igeliturgia: Izajás próféta által is így szólt az Isten: „Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jó ételt esztek, és kövér falatokban lesz részetek”. Számunkra a jó étel és a jó ital már többet jelent: merészebb vágyaink beteljesülését. De az evangélium utolsó szavai éppen ezzel kapcsolatban jegyzik meg: nem csak, hogy mindenki evett és jól lakott, hanem még „tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal”. Isten ugyanis nem annyit ad, hogy éppen elég legyen. Sokkal többet – ő saját magát adja, az ő végtelenségét. Annyit, amennyit már nem is vagyunk képesek befogadni. Túlárad az ő jósága! Mécs László írja egyik versében: 

„Egy kanál csak kanálnyit meríthet a tengerből, 

egy jánosbogár csak bogárnyit csenhet a napfényből, 

én ember vagyok s csak embernyit meríthetek Istenből!”

Irányítsuk tekintetünket naponta Istenre, tárjuk ki szívünket: ő minden vágyunkat be tudja, és be is akarja tölteni! Bízzunk benne!