2014. május 11., vasárnap

Húsvét negyedik vasárnapja

Minden évben a jó Pásztor vasárnapján különösképpen gondolunk Egyházunk felszentelt-, és a szentelésre váró tagjaira: püspökökre, papokra, szeminaristákra, s megkülönböztetett buzgósággal imádkozunk e napon értük. Szükség is van erre, hisz látjuk, halljuk, tapasztaljuk, milyen erős paphiányt szenved Egyházunk, s milyen sokan hagynak fel az Istennek szentelt élettel. Szükségünk van, kedves hívek, a ti imáitokra, s mindennapi szenvedésetek felajánlására.
E jó Pásztor vasárnapján Jézus áll előttünk, mint a nyáj pásztora. Ő mutatta be így saját magát, mert oly gyakran beszélt hasonlatokban, példabeszédekben. Tudta ugyanis, hogy így az ember jobban a szívére veszi szavait, jobban elgondolkodik rajtuk, s megtalálja benne a szépet, a vonzót. Mindezek mellett azonban soha nem csapta be az embereket: nem csak a vonzót, de a nehézséget, az áldozatvállalás szükségét is megtanította az őt követni szándékozóknak. E mai csodálatosan szép evangéliumból most különösképpen egy dologra figyeljünk. Jézus azt mondja a pásztorról: „Előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját”. Előttük halad. Értjük, milyen magasztos dologról van szó? A fölséges Isten emberré lett, hogy megmutassa nekünk a mennybe vezető utat. De nem úgy, hogy „Oda nézzetek, arra. Aztán majd ott jobbra, vagy balra”. Emberré lett, s végigjárta az ember útját: beleértve a jót és a rosszat, a családi közösséget, a baráti örömöket, s a Golgotát is. Ő nem küld minket, hanem hív: menjünk utána! A jó pásztor vezeti a nyájat, s a juhok utána mennek.

Ezt értsük és tanuljuk meg e mai napon. S ha úgy érezzük, Isten valami nehéz dolgot kér tőlünk, gondoljunk arra, hogy ő már azt a nehéz utat bejárta, ő már azt megtette – nekünk csak követnünk, szinte csak „utánoznunk” kell őt. S imádkozzunk, hogy mi, papok is ilyen példaként járjunk előttetek. Kérjük a jó Pásztort úgy, mint a szentmise elején: „Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk”.

Miserend és hirdetések - Húsvét 4. vasárnapja