Néhány perccel ezelőtt
kilencszer hangzott el a hármas alleluja akklamáció: azaz összesen
huszonhétszer kiáltottuk: alleluja! Több mint negyven napig ugyanis tiltott
volt ez a szó: az öröm, a feltámadás és az ünnepélyes dicsőítés jelszava.
Alleluja, ami annyit jelent: dicsérjétek az Urat!
De mostantól, e szent
éjszakától kezdve ott lesz ez az egyszerűnek látszó kifejezés szinte minden-,
ha nem minden énekünkben a szentmiséken. Nem csupán az evangélium előtt, mint
máskor, de elhangzik a szentmise elején, közben, áldozáskor, s a szentmise
végén is. Nem csak egy, de szinte minden helyen.
Egyházunk ugyanis nagyon
jól tudja és tanítja, hogy a húsvéti öröm, s a tudat, hogy Jézus feltámadt s
ezért mi is feltámadunk, nem lehet csak egyetlen része, pontja a szentmisének.
S így az nem lehet csak egyetlen kis része a mi életünknek sem. Ott kell hogy
legyen ez az öröm, ez a lelkület az egész napunkban, hetünkben, életünkben. Azaz
ne csak e szentmisén gondoljunk erre, hanem akkor is, ha úton leszünk hazafelé,
ha reggel felkelünk, s ha majd az ünnepek elmúltával dolgozni megyünk.
Feltámadásunk tudata legyen ott szívünkben, elménkben az egész életünkben.
Ehhez segítsen hozzá ez az éjszakai, szentmise is, melyben szinte végtelenszer
elénekeljük: alleluja, dicsérjétek az Urat, mert ő feltámadt – s így mi is
feltámadunk!
