2014. január 11., szombat

Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük ma. S talán semmi különlegeset nem veszünk észre ebben az ünnepben, „hisz egy a sok ünnepünk közül” – gondolhatjuk. Azonban egy dologban teljesen más ez az ünneplés, mint bármelyik más neves napunk az év folyamán. Gondolkodjunk csak: Jézus keresztelkedni megy. Tudjuk, mi a keresztség, s milyen volt János keresztsége: eltörli az ember bűneit. Jánosét – úgyszintén tudjuk – a bűnbánat keresztségének hívták – azért történt víz alá merüléssel, mert azt jelképezte, hogy az ember megtisztul bűneitől. De hát Jézus az Isten Fia volt! Ő a tökéletes, bűn nélküli Isten! Minek megy keresztelkedni?
Ez az első látásra számunkra teljesen normális cselekedet nagyon mély tanítást foglal magában. Hisz maga az Isten beáll a bűnös emberek közé. Milyen alázat kellett ehhez az egyszerűnek látszó tetthez? Gyönyörű ellentétekkel, paradox történésekkel beszél erről Szent Hippolytus: „Ez az én szeretett Fiam: ez az éhező, aki megszámlálhatatlan ezreket táplál; az elfáradó, aki felüdíti a fáradozókat; ez, akinek nincs hova lehajtania fejét, pedig tenyerén hordoz minden népet; ez, aki szenved, pedig ő gyógyít minden szenvedést; akit arcul vernek, pedig szabadságot ajándékoz a világnak;” A szent Isten beáll a bűnös emberek közé. De mihelyt ezt megtette, Isten megdicsőítette őt: „Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjár magára szállni. És íme, hang is hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.
Jézus földi (nyilvános) működését most már látjuk, milyen alázattal kezdte – s ez végigkisérte egész életét – beleértve halált is. De Isten felmagasztalta őt úgy a kezdetkor a Jordánnál, mint a végén a feltámadásnál. Jézus még szájával nem mondta ki, de tettei későbbi szavairól tanúskodtak: „Aki magát felmagasztalja, megaláztatik. Aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik.”
Mi hányszor tartjuk magunkat többre a másiknál, s hányszor mondjuk: én ezek közé be nem állok, ezekkel le nem állok, nem vagyunk egy szinten – és persze én vagyok feljebb? Mennyire nem tudunk megalázkodni...

A keresztelőből néha szoktunk hazavinni egy kis süteményt, édességet. E mai keresztelőn nincs süti. De sokkal többet vihetünk erről haza: vigyünk alázatot, tanuljunk Istentől alázatosságot.