Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük ma. S talán semmi különlegeset nem
veszünk észre ebben az ünnepben, „hisz egy a sok ünnepünk közül” –
gondolhatjuk. Azonban egy dologban teljesen más ez az ünneplés, mint bármelyik
más neves napunk az év folyamán. Gondolkodjunk csak: Jézus keresztelkedni megy.
Tudjuk, mi a keresztség, s milyen volt János keresztsége: eltörli az ember
bűneit. Jánosét – úgyszintén tudjuk – a bűnbánat keresztségének hívták – azért
történt víz alá merüléssel, mert azt jelképezte, hogy az ember megtisztul
bűneitől. De hát Jézus az Isten Fia volt! Ő a tökéletes, bűn nélküli Isten!
Minek megy keresztelkedni?
Ez az első látásra számunkra teljesen normális cselekedet nagyon mély
tanítást foglal magában. Hisz maga az Isten beáll a bűnös emberek közé. Milyen
alázat kellett ehhez az egyszerűnek látszó tetthez? Gyönyörű ellentétekkel,
paradox történésekkel beszél erről Szent Hippolytus: „Ez az én szeretett Fiam: ez az éhező, aki
megszámlálhatatlan ezreket táplál; az elfáradó, aki felüdíti a fáradozókat; ez,
akinek nincs hova lehajtania fejét, pedig tenyerén hordoz minden népet; ez, aki
szenved, pedig ő gyógyít minden szenvedést; akit arcul vernek, pedig
szabadságot ajándékoz a világnak;” A szent Isten beáll a
bűnös emberek közé. De mihelyt ezt megtette, Isten megdicsőítette őt: „Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az
ég, és látta Isten lelkét galamb módjár magára szállni. És íme, hang is
hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.
Jézus földi (nyilvános) működését most már látjuk, milyen alázattal kezdte
– s ez végigkisérte egész életét – beleértve halált is. De Isten felmagasztalta
őt úgy a kezdetkor a Jordánnál, mint a végén a feltámadásnál. Jézus még
szájával nem mondta ki, de tettei későbbi szavairól tanúskodtak: „Aki magát
felmagasztalja, megaláztatik. Aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik.”
Mi hányszor tartjuk magunkat többre a másiknál, s hányszor mondjuk: én
ezek közé be nem állok, ezekkel le nem állok, nem vagyunk egy szinten – és persze
én vagyok feljebb? Mennyire nem tudunk megalázkodni...
A keresztelőből néha szoktunk hazavinni egy kis süteményt, édességet. E
mai keresztelőn nincs süti. De sokkal többet vihetünk erről haza: vigyünk
alázatot, tanuljunk Istentől alázatosságot.
