2013. november 28., csütörtök

"Bírájának hogy feleljen..." /Lk 21,20-28/

Folytatjuk Jézus szavainak felolvasását a napi evangéliumban. Az utolsó napról mondja: „Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal.” Micsoda nagy tehetetlenség. S talán már mi is voltunk olyan nehéz helyzetben, mikor egyszerűen nem tudtunk semmit tenni. Csak vártuk, „hogy mi történik”. Ugye milyen borzalom? Ahogy a középkori, az Egyház által a napokban sokat imádkozott himnusz is mondja: „Természet és halál retten: / a teremtmény sírból felkel, / Bírájának hogy feleljen.
Az utolsó ítéletkor nem a szavunkkal felelünk majd bíránknak, de életünk lesz a felelet. Jócselekedeteink, imáink, szentmiséink, megbocsátásunk. Minden nap azon legyünk, hogy az utolsó napon egyre több olyan feleletünk legyen, amellyel bizalommal állhatunk majd Istenünk elé.