Jézus, amint Jeruzsálemhez ért, mint hallotuk Szent Lukácstól, sírva
fakadt. Tudta előre, hogy néhány napon belül ebben a városban kínozzák halálra
s ölik meg. De mégsem ez volt a fő oka nagy fájdalmának. „Bárcsak
felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál”. Nem
magát, hanem Jeruzsálem népét siratta. Úgy mint keresztútján: „Jeruzsálem
leányai! Ne engem, hanem magatokat, és gyermekeiteket sirassátok.”
A mai evangélium is tisztán mutatja és tanítja: Isten értünk, miattunk
lett emberré, szenvedett, és értünk, miattunk halt meg. Legyünk neki hálásak
ezért minden nap, s jöjjünk el mindig, ha lehetőségünk van a hálaadásra,
görögül Eukarisztiára, magyarul szentmisére. S minden imánkat ilyen hálatelt
lekülettel végezzük. Ne kényszerből, nyűgből, kötelességből, de hálából.
Mindazért, amit Isten tett értünk.
