2013. október 10., csütörtök

Egy kis megújulás

Ezúttal nem lelkiek terén, de azt mindenképp elősegítve újult meg kicsit templomunk, annak szentélye. Kis újításról van szó: szőnyeg került a padlóra. Köszönet mindazoknak, akik lerakták, nyírták, ragasztották (apukám, Gabi, Vlado, Zoli).
Íme néhány kép:



Malakiás üzenete /Mal 3,13-20a/


Malakiás próféta által szólt ma hozzánk az Úr az olvasmányban. Így olvastuk: „Amikor az Istenfélők összejöttek és egymás közt beszéltek, az Úr figyelt rájuk, és hallott mindent”. Egy kimondottan fontos dolgot írt le ezekkel a szavakkal a próféta. Mégpedig azt, hogy az Isten nem csak akkor figyel ránk, mikor éppen hozzá szólunk – tehát mikor imádkozunk, hanem ugyanúgy figyel ránk akkor is, mikor „csak úgy” egymás között beszélgetünk.
Nagy előnyt, de nagy hátrányt is jelenthez ez számunkra. Attól függ, milyen a beszédünk, mikor nem Istennel, de egymás között szórakozunk. Ha szavaink akkor is méltók a keresztény névhez, s megfelelnek a szeretet parancsának, akkor bizony Isten is örömmel figyel ránk, és örömmel hallja szavainkat.
Azon legyünk, hogy ne csak itt, az Istent dicsérve, de mindig és mindenütt olyan legyen beszédünk, hogy azzal kiérdemeljük Isten áldását, békéjét és majdan örök jutalmát