2013. augusztus 30., péntek

Napról-napra /Mt 25,1-13/


Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen.”- ezekkel a szavakkal intette Szent Pál az ő híveit. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen. Mit is jelenthetnek ezek a szavak, mit üzennek nekünk?
Élni mindannyian élünk, akik ma itt vagyunk – telnek napjaink, heteink, éveink. Messze nem mindegy azonban, hogy hogyan múlik el egy-egy nap, hét, vagy hónap. Előrehaladástok mind nagyobb legyen! – azaz minden egyes nappal a lelki életünkben is meg kell tennünk egy-egy lépést előre, az életszentség után. Nem lehetünk ugyanolyanok, mint néhány hete, hónapja, éve voltunk. Előre kell haladnunk az életszentség útján – még ha kis, apró lépésekkel is. Minden nap egy-egy jócselekedet, egy-egy önmegtagadás, egy picit buzgóbban elvégzett ima, eggyel több gondolat az örökkévalóságra... így, ezekkel tudjuk lámpásunkat feltölteni, állandóan készenlétben tartani – hogy ha jön az, ha visszatér, égő lámpással várjuk őt.
A Szentlélek szavait hallva és hallgatva e szerint tervezzük el napjainkat, heteinket – tegyünk tudatosan minden nap egy cseppnyivel több jót, hogy sose fogyjon ki az az „olaj”, amely belépő lehet az örök életre.