2013. augusztus 14., szerda

Nagyboldogasszony - vigília


Szűz Mária Mennybevétele – Nagyboldogasszony napja az egész Egyház legrégebbi és legnagyobb Mária ünnepe. Amit ma ünneplünk tehát, ugyanezt a nagy eseményt ünnepelték minden évben már csaknem kétezer évvel ez előtt az első keresztények is. De ma nem csak mi ünneplünk, talán 60-70 ebben a templomban. Sőt, nem is csak ez a világ – az egész földkeregségen az összes katolikus. Együtt ünnepel ma a küzdő, vagy más néven zarándok Egyház, azaz mi, akik még a földön élünk; s ugyanúgy ünnepel ma a megdicsőült, a győzedelmes Egyház is – vagyis az egész menyország (az ÉE nyomán). Gondoljunk erre is ebben a szentmisében, hogy nem csak mi vagyunk jelen és ünneplünk, hanem több milliárd ember az egész világon, s az örökké boldog túlvilágon.
Szűz Mária feddhetetlen, bűntelen élete végén még egy kiváltságos kegyelmet kapott Istentől: Nem csak a lelke hagyta itt a földet, hanem testével együtt, egész lénye azonnal megláthatta Isten arcát az ő dicsőségében. A Szűzanya, aki mindvégig ott volt fiával a borzalmas szenvedésekor és halálakor, aki osztozott fia kínszenvedésében – Isten ajándékaként fia dicsőséges feltámadásában is részesülhetett.
Gyönyörű példa és ösztönzés lehet ez mindannyiunk számára. Ha földi szenvedéseinkben mi is egyesülünk Krisztus Urunkkal, akkor jutalmul és az ő kegyelméből dicsőséges örömében is részesülünk majd. Többek között erre tanít minket Nagyboldogasszony ünnepe.
Ma még azonban nem teljesedik ki teljesen ez az ünnep, hisz még csak annak előestéjét üljük. A nagy ünnepnap csak holnap van. Az előestének, amit vigíliának is hívunk, mindig az előkeszület a lényege. Így egy picit ez a mai előeste is kicsit másképp mutatja be az ünnepet, mondhatnánk a másik oldaláról – a nehezebbről. Hisz minden nagy ünneplést egy komoly és sokszor nehéz előkészület előz meg. „Ha ugyanis holnap az Istenanyával együtt az égbe kívánunk emelkedni, akkor ma szét kell szakítanunk minden földi köteléket, amely ehhez a világhoz köt minket” – írja liturgiánk egy magyarázata (Parsch Pius: Üdvösség éve). S folytatja: „Ha mi holnap Máriával együtt testünket és lelkünket az Istenfia méltó hajlékává akarjuk tenni, akkor ma minden szennytől meg kell tisztítanunk lelkünket.
Készüljünk elő mi is méltóan, Istennek tetszően a holnapi nagy ünnepre, s egész napunkat hassa át az Egyház, a menyország és Szűz Mária öröme – mennybevételének ünnepe.