Kedves ünneplő testvéreim! Ilyenkor, egy-egy nyári
meleg szombaton általában a parasztember dolgozni szokott. Sőt, nem csak
ilyenkor, de majdnem az egész évben a becsületes ember dolgozik, hogy
meglegyen, ahogy mondani szokták, a betevő falat. Nem szükséges beszélni
vidékünk és talán saját magunk gazdasági helyzetéről – mindenki tudja, mi az
ábra. Ezért van az, hogy sokszor ki sem látunk a munkából, s éjt nappallá-,
vasárnapot hétköznappá-, pihenést többletmunkává téve telnek napjaink, éveink.
S így nem tudjuk megmutatni a férjünknek, feleségünknek, családunknak,
barátainknak a szebbik oldalunkat, nehezen tárjuk ki lelkünk mélységének
titkait, vágyait, érzéseit – egyszerűen nincs rá idő, nincs rá mód. Pedig kell,
hogy legyen.
Kell az ünnep! – írja a nagy papköltő, Mécs László.
S folytatja: „Kell az ünnep! hogy
megálljon az a szörnyű hajsza, lárma; melyben szebbik emberséged fölfalja a
gyár s a tárna!” Az ember képtelen megállás nélkül csak dolgozni. Mert ha
nincs, ami föltöltse, felüdítse, amitől új erőre kapjon, akkor előbb-utóbb
rosszul végzi. Ha nincs meg az ünnep, mikor hosszabb időre is leborulhatunk az
Isten előtt, mikor elpanaszolhatjuk gondjainkat, s megadhatjuk Istennek a méltó
dicséretet, egyszerűen elveszünk. Erre nem az Istennek van szüksége, hanem
nekünk. Gyönyörűen tanítja egyik gyakran használt imánk a szentmisében: Istenünk, a mi magasztalásunk igaz, nem tesz
nagyobbá téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik. Gyökössy Endre, korunk
nagy lélekismerője pedig nagyon frappánsan fogalmazta meg: „Aki nem tud leborulni, az előbb-utóbb kénytelen
lesz kiborulni”. Kell az ünnep, hogy Istennel legyünk kicsit – kicsit
többet, mint máskor; hogy egymással legyünk kicsit – kicsit többet, mint
máskor; S ez a falunap is kiváló lehetőséget ad erre. Használjuk ki, s merjünk
szólni most Istenünkhöz, merjünk szólni a szomszédhoz, akivel már rég nem
beszélgettünk. Hallgassuk meg a rég nem látott, de innen származó ismerősünket;
Legyen tényleg a mi napunk, falunk napja, falunk szeretetének napja.
Láttam a programban, hogy a focimeccs után több
fellépő is lesz a szabadtéri színpadon – néhányan már itt is vannak velünk. Isten
hozott titeket! De miért, minek jönnek, jöttek? Azért, mert a kultúra, őseink
hagyománya rendkívül fontos kulturális és lelki élményt adhat mindannyiunknak,
s amellett, hogy ma – mivel nem dolgozunk – testünk pihen, éppen a színvonalas
fellépőknek köszönhetően szellemünk is felüdül. Mert a szép, a jó, a kellemes
nyugtatja, üdíti, boldogítja és egyben feltölti az ember szellemét. Több
hagyományőrző csoport jön, akik bemutatják majd, hogy őseink milyen jól, szépen
és méltón tudták a pihenés idejét kihasználni.
És még egy dolog. A zene. A szép zene. A népzene,
amit szintén sokat hallhatunk majd délután. Ki nem fejezhető, mit tesz a szép
zene az emberrel. Hogy mennyire bőségesen el tudnak árasztani minket a gyönyörű
dallamok – melyek elődeink szívének öröméből, vagy épp bánatából fakadtak,
melyek elgondolkodtatnak, de ugyanúgy felettetik bajainkat. A zene nemesíti a
lelket, a szellemet! Ugyancsak Mécs László szól hozzánk, ismerve minden
művészet közül a legkiválóbbat, a zenét:
Most füleddel, mit süketté vert a munka zűrzavarja,
Szívj zenét, hogy színesüljön lelked őszi bús avarja,
S nyílni fognak benned édes, testvér-hívó, tiszta rózsák!
Senki nem gyilkolt még embert, hallgatván a furulyát!
Igen, a szép zene, s kimondottan a népzene
visszatéríti lelkünket arra az útra, melyen a harmónia, a nyugalom és a béke a
sétálót körülölelő természet szépsége.
Kell az ünnep. Ma itt az ünnep. Istennél kezdjük,
az ő áldását kérjük napunkra, falunapunkra. Legyen egész nap velünk Istenünk,
hogy míg itt lelkileg felüdülünk, testileg megpihenünk, az egész délután
folyamán egymásnak örömet, magunknak pedig békességet szerezzünk.
