Ha egy-egy ismeretlen személlyel találkozunk,
akarva akaratlanul is rögtön kialakul bennünk egyfajta benyomás arról az
emberről. Sőt, a legtöbbször ez már akkol kialakul bennünk, mikor az a másik
még meg sem szólalt. Elég, ha meglátunk valakit, azonnal valamilyennek
elkönyveljük. De mi szerint? Csakis a külseje szerint. Hisz senki lelkébe nem
látunk bele azonnal, szavait még nem halljuk...csak a külső marad. A szemünk
pedig sokszor becsap. Egyszer tökéletesebbnek látjuk a másikat, mint amilyen,
máskor egyszerűbbnek, butábbnak.
Tegnap, mikor Szent Péter és Szent Pál apostolok
ünnepére készültem, azon gondolkodtam, hogy ki is volt, hogyan is nézhetett ki
ez a két nagy ember. Alacsony, magas? Talán szakállas, ápolt külsejű? Testes,
vagy vézna? Nem tudjuk. Nincs róluk fényképünk... S az jutott eszembe, hogy ez
milyen jó. Milyen jó, hogy nem ismerjük a külsejüket, mert így szemünk nem
csaphat be, nem lesz valótlan benyomásunk róluk. Nem tudunk a külső szerint
ítélni, ezért nem marad más, a lelki szépségüket kell megismernünk. Erre pedig
tökéletes lehetőségünk van, hisz mind a ketten több írást, szent írást hagytak
ránk. Így próbáljunk meg rólunk véleményt alkotni a mai olvasmány és szentlecke
alapján, amit róluk, tőlük hallottunk.
Szent Péterről azt hallottuk, hogy éppen bilincsbe
verve szenved az Úr igazáért. De az is egyértelmű, hogy még ezt a temérdek
kínt, megaláztatást, nélkülüzést is bátran, emelt fővel, a végső célt látva
elfogadja Istentől, s felajánla Istennek. Milyen erős jellem, nemes lélek,
példaadó személyiség.
Szent Pál pedig saját magáról ír: Nemsokára
meghalok. De a jó harcot megharcoltam, a
pályát végigfutottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja. Micsoda
lelkület lehetett benne? Ő tudta, teljesen az Isten akaratát teszi, mindenben
az Isten tetszése szerint élt, s ezért biztosan reméli: Isten megjutalmazza őt
az örök élette. Nem csinál magából álszentet, nem szerénykedik. Tudja, amit az
Isten ígért, azt be is tartja.
Ezek szerint mrá lehet véleméynt alkotni. Ezek azok
a mozzanatok, tulajdonságok, erények, amelyeket a szem nem lát meg. Ahogyan a
kis herceg mondja Exsupery művében: „Jól
csak a szívével lát az ember. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Ma, a két nagy apostolfejedelem ünnepén nézzünk fel
az ő lelki szépségükre, vegyünk példát lelki erejükről, s buzduljunk fel ránk
hagyott írásaikon. Külsejük ismerete nélkül sokkal tisztábban, igazán valósághűen
látjuk, milyenek is voltak ők valójában.
S e mai napból példát véve tanuljuk meg: Nem a
külső a legfontosabb, annál sokkal nagyobb belső értékek vannak. Éppen ezért mi
is elsősorban azon legyünk, hogy lelki értékeinket, lelki szépségünket
megőrizzük. Nem csak azért, mert előbb-utóbb minden ember eszerint ítél majd
minket, hanem mindenekelőtt azért, mert Isten sem a külsőt nézi: ő a lelkek
legmélyébe lát, s azt nézi, szép-e a lelkünk. Tetsszünk Istennek, adjunk sokat
lelki szépségünkre!
