Lassan véget ér a május
hónap, így már nincs időnk minden egyes megszólítást elemezni, ezért csak néhány
érdekesebbet, kevésbé érthetőt választok ki a sok gyönyörű Szűzanya-nevek közül.
A májusi
litániában érdekes módon úgy szólítjuk Szűz Máriát, hogy „Tiszteletes edény“. Nekünk, hívőknek talán fel sem tűnik egy-egy
ilyen furcsaság a megszokott imák közben. Hisz aki gyerekkorától ezt
hallja és vallja, annak mindez természetes. De hogy ne csak higgyük és valljuk,
hanem értelmünkkel fel is fogjuk azt, nézzünk meg ezt a megszólítást mélyebben,
jobban, hogy rájöjjünk: még ha furcsa is, de egyáltalán nem butaság Szűz Máriát
pl. Tiszteletes edénynek szólítani. Szent
Ágoston elvét gyakorolva tesszük ezt, hisz ő hirdette: „Hidd, hogy megértsd. Értsd meg, hogy hidd.”
„Tiszteletes edény”. Mit jelent ez? Hol
máshol kellene választ keresnünk értetlenségünkre, ha nem a Szentírásban? Az
Ószövetség egészen a kezdetektől (Teremtés könyve) az „edény” kifejezést az
emberi testre használta: amint az edényt megtöltik valamilyen tartalommal, úgy
lehelte bele a lelket Isten Ádám atyánk testébe. Sőt, nem csak a testet, hanem
magát az egész embert (testestül-lelkestül) is jelenti. A próféták is (kiknek a
Szűzanya szintén Királynőjük) allegorikus értelemben beszélnek az emberről,
mint edényről: „Jaj annak, aki perbe
száll formálójával… Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz?”
(Izajás), vagy: „Íme, mint az agyag a
fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben” (Jeremiás). Az
Újszövetségben pedig Szent Pál használja ezt a hasonlatot. De talán az
Apostolok cselekedeteiben minden eddiginél nyilvánvalóbb mindez, mikor az Saulról
beszél: „Kiválasztott edényem ő nekem,
hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt”. Látjuk,
az „edény” ebben a környezetben az embert jelenti. S hogy miért?
Az edény
szükségelteti és feltételezi a mesterembert, a művészt, aki elkészítette őt. Ő
választotta ki az anyagát, ő adott neki alakot, amivel előre elrendelte egy
bizonyos feladatra, amire szolgálnia kell. Hasonlóan, mint az embert az Isten –
ő „készítette el”, ő választotta ki az anyagát, ő rendelt neki bizonyos
feladatot, és ő küld el mindannyiunkat azokhoz, akiknek szükségük van ránk. Az
edény magában és magától üres. Meg kell tölteni kellő tartalommal, amelyet
hordoznia kell. Eljuttatni ahhoz, akinek szüksége van rá. Az edénynek tehát
közvetítő feladata van. Az ember is magától üres, magát nem tudja megtölteni.
Kívülről lehet csak megtölteni tartalommal, amit hordozni fog – ezt pedig Isten
teszi. Ő oltotta lelkünkbe az ő szeretetét, amelyet hordoznunk kell. Ezt a
küldetésszerű tartalmat pedig vagy tartjuk, hordjuk és gyarapítjuk, vagy
esetleg kiöntjük, eltékozoljuk. Gyönyörűen fejezi ki tehát a Lorettói litánia,
hogy Szűz Mária, mint Tiszteletes edény,
magában hordozta a kívülről, Istentől kapott magzatot – magát az Isten Fiát. Ez
volt Mária feladata az emberiség történelmében: elvinni Istent az embereknek.
S hogy miért Tiszteletes edény? Nazianzi Szent
Gergely szerint ez a tisztelet
(latinul „vas”) Ádám atyánk paradicsomi, természetfölötti állapotát jelentette
még az ősbűn előtt. Szűz Mária pedig egészen a fogantatásától kezdve teljes
mértékben megkapta ezt az állapotot, ezt a „tiszteletet”, a bűn nélküliséget,
amit mint edény hordozott és gyarapított.
Talán már kicsit
jobban értjük, miért mondjuk: Tiszteletes edény – könyörögj érettünk! Nem
butaság, nem értelmetlenség, de nagy mélység, s nagy magasság – a szimbólumok,
jelképek nyelve. Sokszor a legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokban vannak
elrejtve a legmélyebb tanítások.
