2013. április 6., szombat

Húsvét második vasárnapja


Sok régi fiatal barátommal, ismerősömmel beszélgettem a napokban. Szinte mindannyian olyan megkeresztelt katolikusok, akik voltak elsőáldozók, voltak bérmálkozók… De jócskán megdöbbentem azon, milyen kevesen vannak, akik ma igazán hívők közülük. Sokan egyáltalán nem hisznek, mások – mint mondják – hisznek „valamiben”, ismét mások „hisznek Istenben”, de nem gyakorolják hitüket… Alig találtam olyat, aki hisz Istenben, hisz Jézus Krisztusban, s hisz a feltámadásban – s ezt a hitét vállalja, gyakorolja is. Talán most éreztem át igazán: az istenhit ma már nem egy általánosan elterjedt valóság, s hogy az igazán hívő katolikus ma már kisebbséget alkot nem csak a világban, de itt itthon is.
De talán ti is ugyanezt tapasztaljátok, kedves híveim, hogy családotokban, barátaitok körében egyre jobban elgyengül az istenhit, s egyre kevesebben hiszik az Isten végtelen jóságát, irgalmát, szeretetét – s az ő örök országát. De ha visszamegyünk Jézus földi életének idejéig, amit az idők teljességének hívunk, ott is hasonló hitetlenséggel találkozunk. S nem csak Jézus ellenségei voltak azok, akik nem hittek. Húsvétvasárnap reggeléről azt olvastuk – nem hittek még a Jézushoz legközelebb állók, az apostolok sem. Nem voltak „könnyenhívők” – sőt kimondottan nehézkesen járták a hit útját. De Jézus nem hagyta őket egyedül. Megjelent nekik, szólt hozzájuk, evett előttük – hogy emberi módon, az emberi szemnek, érzékeknek bizonyítsa be: ő feltámadt a halálból. S ezzel többek között azt is igazolta, hogy ő maga az Isten – hisz a halálból való feltámadásra az ember nem képes. Megjelent nekik, újabb csodákat tett, újra tanította őket, hatalmat adott nekik, rájuk bízta Egyházát, és még sok más csodajelet is művelt. De mindezt honnan tudjuk? Honnan lehetünk biztosak ebben?
Ezeket megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia…” – hallottuk az evangélium befejezéseként. Ezeket megírták a szentírók, hogy tudjuk, mit kell hinnünk. Mikor egy-egy ismert evangéliumi részt felolvasunk talán épp ilyenkor húsvétkor, úgy gondoljuk: minek ezt megint végighallgatni, hisz tudjuk fejből, ismerjük, sokszor hallottuk, tán már unalmas is… „Ezeket megírták, hogy higgyetek” – hogy újra felolvassuk, újra átgondoljuk, hogy hitünk növekedjen, erősödjön. Mert mindezeket nem elég ismerni (az előbb említett régi barátaim is ismerik, régen hallották) – hinni is kell! A hit pedig nem olyan mint a megszerzett tudás vagy tapasztalat. Megtanultam az ABC-t, s talán sosem felejtem el. A hitet nem elég egyszer megszerezni, azt táplálni is kell. Azzal, hogy újra és újra elolvasom a szent igazságot a Szentírásból, hogy újra és újra átelmélkedem, átimádkozom. S hogy az itt, a szentmisén hallottakat az Úr testével, a szentáldozással megerősítsük.
Az Isten minden nap, minden szentmisével adni akar nekünk: hitet és saját magát, hogy ezeknek köszönhetően örökké élhessünk. Legyünk tanúi az itt hallottaknak és az itt megélteknek, hogy általunk mások is megtapasztalják, megérezzék: Krisztus a halálból valóban föltámadt!