2013. március 5., kedd

Nemcsak számban, de minőségben /Mt 18,21-35/


A mai evangélium Péter kérdésével kezdődik. „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom?
Jézus egyértelmű válaszát már ismerjük – ahányszor megbántanak, annyiszor. Ezt tanuljuk Urunktól, hisz ő is mindig megbocsátott az őt sértőknek, kínzóknak, meggyilkolóknak. De nem csak a számokban kell őt követnünk. Hanem a megbocsátás minőségében is.
Gondoljunk bele, hogyan bocsát meg nekünk Istenünk, mikor meggyónunk… Úgy, hogy azt a rosszat soha többé nem rója fel, soha többé nem hozza elő, soha többé nem fog azért büntetni – teljesen eltörli, s elfelejti.
Vajon tudunk-e mi is így megbocsátani?

Könyörgések az új pápa megválasztásáért


A püspökségünkről küldött szlovák nyelvű könyörgések saját, nem hivatalos fordítása

KÖNYÖRGÉSEK AZ ÚJ PÁPA MEGVÁLASZTÁSÁÉRT
A következő kéréseket a Hívek könyörgésébe kell beilleszteni – egészen az új pápa megválasztásáig – mindig, mint sorrendben az első.

1. Kérünk, Urunk, adj nekünk olyan pápát,
aki készségesen kínálja majd nekünk a táplálékot
Isten igéjének-, és az Oltáriszentségnek asztaláról.

2. Jézusunk, kérünk, hogy új pápánk
lelkesítse szavával és példájával
a papokat, és a hívő laikusokat egyaránt.

3. Könyörögjünk új pápáért,
hogy a következő években is
hűségesen mutassa az erkölcsi rend útját
az egyéni-, és a közösségi életben is.

4. Mennyei Atyánk, buzgón kérünk, adj nekünk olyan pápát,
akinek elég ereje lesz ahhoz,
hogy az Egyházat mély lelki egységre vezesse.

5. Hogy az Úr olyan pápát adjon nekünk,
aki a mai világnak a béke üzenetét-, a keresztény népnek pedig
az igaz vallásosságot mutatja, kérjük Urunkat.

6. Új pápáért,
hogy állandóan buzdítson a hitben, reményben és szeretetben,
kérjük Urunkat.

7. Imádkozzunk a konklávén összegyűlt bíboros atyákért,
hogy a Szentlélektől vezetve olyan pápát válasszanak,
aki a hit egységének szilárd alapja lesz
minden hívő számára.

8. Urunk, Jézus Krisztus, adj nekünk jó pápát,
aki biztonságosan irányítja majd az Egyház hajóját
a mai kor viharaiban is.

A Népfőiskola 5. napja



Újabb beszámolót kaptunk a Remény népfőiskola egy napjáról:

A hétvégén újabb előadásokon vehettünk részt, melyek az ipolysági Fegyverneki Ferenc Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola kápolnájában voltak megtartva.
  Egy kis ízelítő az Alapvető hittan előadásokból, melyeket Mgr. Balga Zoltán lelkiatya adott elő:
Alapvető hittan = Fundamentális teológia:
- magát az Istent is tanítja, mert nem tudjuk Őt teljesen megismerni. Szent Pál szavaival idézve: „Megismerésünk még homályos.”
- a teológia, mint Istenről szóló tudomány, a hit fényével vizsgálja a dolgokat
- elsődleges küldetése az, hogy védelmezze a hitet
  (a filozófia kapcsolata a hittel: a továbbadás, a védelmezés, a magyarázás)
- 3 szempontból mutatja be nekünk a kinyilatkoztatást: a Szentírás (az Egyháznak joga és kötelessége, hogy magyarázza a Szentírást), a szenthagyomány és a tanító hivatal által (pápa és a püspöki testület), melyek egyben a hit pilléreit is alkotják
- nekünk, keresztényeknek magyarázza a hitet, akik hiszünk Istenben és hiszünk Istennek
  A hitünknek tartalma van, melyet tovább kell adnunk. Közösségben kell megélnünk, mert nem lehet individuálisan megközelíteni. Elfogadásához isteni kegyelemre van szükség s tudjuk, hogy „a hit cselekedetek nélkül halott”. Ez egy természetfeletti erény.
 Vallási kultúrákról hallhattunk, mint pl.:
- hinduizmus (a hinduk szent könyvei a Védák, a jóga által kerülnek lelkileg és testileg is közelebb Istenhez)
- buddhizmus (a buddhisták hisznek a lélekvándorlásban és Buddhát tekintik Istenüknek)
- muszlim (prófétájuk Mohamed, Istenük Allah, szent könyvük a Korán)
- zsidó (szent könyvük a Tóra, amely Mózes 5 könyvét és a Zsoltárokat tartalmazza; szent helyük a jeruzsálemi templom).

A további két előadás az Ószövetségről szólt, melyeket Mgr. Bencsik Tibor lelkiatya adott elő.
A lelkiatyától kaptunk egy kis útbaigazítást, segítséget a Szentírás olvasásához. Pl.:
- amikor örülünk: Zsolt 33,92,98,100,145,150; Lk 1,46-56
- amikor szomorúak vagyunk: Zsolt 17,31,77,80; Mt 5,3-12; Jn 16,20-24
- amikor vétkeztünk: Zsolt 51,106,130; Lk 15,19,1-10; Jn 8
- amikor szükségünk van a békére: Zsolt 4,34,46,85,131; Lk 10,38-42; Ef 2,14
- amikor fáradtak vagyunk: Zsolt 127,128; Mt 11,28-30
- amikor betegek vagyunk: Zsolt 6,102; Iz 38,10-20; Mt 26,39; Róm 5,3-5; Zsid 12,1-10
- amikor távolnak erezzük az Istent: Zsolt 139; Iz 55,6-9; Mt 6,25-34
- amikor kérni akarunk valamit Istentől: Zsolt 19,23,62,89,95; Mt 6,5-15; Lk 11,1-3
- amikor meg akarunk köszönni valamit az Istennek: Zsolt 30,65,111,117,138; Lk 17,11-19; Mt 5,25-27
- amikor bátorságra van szükségünk: Zsolt 125,144,146,149; Józs 1; Jer 1,5-10
- amikor kritizálni lenne kedvünk: 1 Kor 13

Kovács Elelonóra

köszönjük