Szent
Péter volt az első pápa, az első Krisztus-utód, akinek az úgymond pápai székfoglalását
ünnepeljük. Akkor, az első évszázadban Péter apostolt Rómában nem várta semmilyen
trón, sem harangzúgás, sem ünneplő népsereg, hívők százezrei. Mégis ő volt az
Első, a Szikla, amelyre Krisztus Egyházát építette.
Ő
volt az, aki elsőként vezethette az Egyházat, mert tanúja volt Krisztus
szenvedésének. Ugyanis csak az vezethet, nevelhet, irányíthat, aki
mindenekelőtt Krisztus szenvedésének tanúja. Szent Péter látta az Úr
szenvedését, de a szenvedés igazi tanújává akkor vált, amikor érte, vele
szenvedett (Barsi-Teleki), mikor Jézusért viselte a szenvedést, Jézussal élte meg a szenvedést
a saját életében.
Mi
is látjuk az Úr szenvedését, mikor pl. keresztutat imádkozunk, de ez nem
minden. Ez nem elég. Akkor válunk mi is az ő szenvedésének tanúivá, ha vele
együtt szenvedünk, ha életünkben felfedezzük, meglátjuk: a Krisztussal együtt
szenvedés mindennél több, mindennél hasznosabb, s üdvösséget ad.
Ne
csak a keresztúton, de életünk nehézségeiben is lássuk meg: urunk ott van
velünk, s mindennek nagy értéke van!
