Nagyböjt első vasárnapja

Ma a szent nagyböjt első vasárnapját üljük, tehát a böjti idő kezdetén vagyunk. S mindannyian tudjuk, hogy ez az idő, ez az időszak a lelkünk megújulását kell, hogy szolgálja. Tudjuk, arra kell törekednünk, hogy mindannyian lelkileg megújuljunk, bűneinktől megtisztuljunk, szentebbekké váljunk. S ha ezeket a dolgokat valóban tudjuk, fontosnak tartjuk, akkor reflexszerűen új kérdések ütik fel a fejünkben fejüket. Talán éppen ezek:

De hogyan lehet megújulnunk? Mit kell tennünk? Mintaszerű és követendő választ ad nekünk Jézus a mai evangéliumban, amikor is otthagyva mindent kimegy a pusztába negyven napra. A pusztaság, ahol az embert semmi és senki nem zavarja – tökéletes helye a lelki megújulásnak, a böjtnek, az imának. Ezért volt a puszta már az Ószövetségben is az Istennel való találkozásnak a helye. Itt találkozott az Isten népe, vagy az Isten embere magával az Úrral. Jézus is elhagyta a világot, a csendet, a magányt kereste, ahol jobban és tisztábban meghallhatta az Isten szavát. Szüksége volt a csöndre, a magányra.

S biztos, mindannyian voltunk már hasonló helyzetben, mikor szükségünk volt a magányra. Sőt, mikor legszívesebben kiszaladtunk volna ebből a világból, legalább is ki a hétköznapokból, amikor úgy éreztük, már nem bírjuk a hajszát, nem bírunk már élni sem. Mi több! Meghalni sem. Talán ilyen helyzetekben mi is szívesen mennénk el a pusztába, a magányba, s szívesen felüdülnénk kicsit, feltöltődnénk… Vagy épp: lelkileg megújulnánk.

De mit tehetünk most? Hisz nem mehetünk el a pusztába úgy mint Jézus. Nem hogy negyven napra, de még egyre sem. Nem tudjuk hát követni Jézust… Nem mehetünk a pusztába.

De mégis. Van valami, amit mind követhetünk, valami, aminek köszönhetően mi is megújulhatunk… Jézus példát adott, hogy nekünk is valamilyen módon változtatnunk kell megszokott életformánkon. Hasonlóan, mint ő, aki kilépett a harminc évig tartó hétköznapokból és valami újat kezdett el – megkezdte nyilvános működését. Ő teljes mértékben szent volt, mégsem elégedett meg a megszokottal. S ez a példaadó számunkra! Mi sem elégedhetünk meg a megszokott vallásossággal, az éppen eléggel, hanem többre kell törekednünk. Több csöndre, több elmélyült gondolkodásra, igényesebb lelki életre. Ez pedig sokszor választás elé állít. Vagy megyünk a megszokott kényelmes utunkon, vagy változtatunk. Csak akkor tudunk szentebbek lenni, ha életmódot változtatunk. Ha megváltoztatjuk a régen és régtől megszokott napi, reggeli, vagy esti programunkat.

Sosem lehetünk annyira szentek, hogy ne kellene még szentebbé válnunk. S hogy min kellene változtatnunk, a böjtben miről kéne lemondanunk, mire kellene jobban odafigyelnünk? Azt Isten elmondja külön-külön mindenkinek személyesen, legtöbbször lelkiismeretünkön keresztül – ha kérdezzük őt. Találtunk időt e lelki olvasmányra. Már ez egy fontos lépés volt. Találjunk időt a csendre is, mikor megkérdezhetjük Istent: hol és miben változtathatunk, változtassunk?

Ez a nagyböjt. Egyházunk tanítja, hogy a böjt éppen a mértékletesség erényének cselekedete. Tágabb értelemben minden (erkölcsi meggondolásból fakadó) önmegtagadás – főként az érzéki élvezetektől való tartózkodás. Szoros értelemben pedig az önfenntartási ösztön megfékezése az evésben és ivásban (Katolikus Lexikon). Azaz a megszokottól, a mindennapitól eltérő cselekedet. A már említett „változtatás”. Hogy lelkünk fölemelkedjen a testi vágyak igényeitől, s e vágyakat megfékezve bűnbánatra, lelki megújulásra indítson.

Ma is pontosan ugyanaz lesz a napi programunk, mint tegnap? Vagy sikerül rajta változtatnunk? Ha sikerül, már elkezdtük a lelki megújulást, akkor már valóban elkezdtük az idei nagyböjtöt.

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 1. vasárnapja

Összegzés a szentatya lemondásáról

XVI. Benedek pápa lemondásáról

Bizonyára mindannyian értesültetek arról, hogy a Szentatya lemondott a péteri szolgálatról. Többféle féligazságok, hírek keringenek a médiában, ezért szeretném, ha ti is világosan látnátok a teljes igazságot lemondásával kapcsolatban. Először is azt hallgassuk meg, amit ő maga mondott.

A szó szerinti nyilatkozat: „Kedves Testvérek! (...) Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot.

Nagyon jól tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve, és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.

Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre 2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.

Kedves Testvérek! Teljes szívemből köszönetet mondok nektek azért a szeretetért és munkáért, amellyel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát, és bocsánatot kérek minden hibámért. Most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát imának szentelt életemmel”.

XVI. Benedek pápa tehát február 28-án, este 8 órakor fejezi be péteri szolgálatát, amelyet addig az időpontig teljes mértékben gyakorol. Attól a perctől kezdődik a „Sede vacante”, azaz a római szék megüresedése. Egészen addig tehát ő lesz a pápa. A szentmisében is őérte imádkozunk, az ő nevét mondjuk.

S hogy mennyire nem politikai, vagy egyéb manipulált lemondásról van szó, bizonyítják a pápa egy régebbi interjúban adott szavai is. A mostani nyilatkozat teljes összhangban van azzal, amit XVI. Benedek pápa már kijelentett Peter Seewaldnak A világ világossága című interjúkötetében. A könyvben két határozott kérdés a lemondás lehetőségének feltételezésére utal. Seewald megkérdezte a pápától, hogy gondolt-e a lemondásra. A válasz a következő volt: „Amikor nagy a veszély, nem lehet elmenekülni, ezért nincs most itt az ideje a lemondásnak (utalással a szexuális visszaélésekre és így tovább – tette hozzá Lombardi). Éppen az ehhez hasonló pillanatokban ki kell tartani és le kell győzni a nehéz helyzetet. Ez a véleményem. Le lehet mondani egy békés pillanatban, vagy egyszerűen akkor, amikor már az ember nem bírja tovább, de a veszély pillanatában nem lehet elmenekülni, vagy azt mondani, hogy foglalkozzon vele más”.

Seewald második kérdése így hangzott: „Elképzelhető egy olyan helyzet, amelyben Ön úgy találja megfelelőnek, hogy a pápa lemondjon?” XVI. Benedek így válaszolt: „Igen, amikor egy pápa világosan tudatára ébred, hogy már nem képes fizikailag, értelmileg és lelkileg elvégezni a rábízott feladatot, akkor joga, sőt bizonyos körülmények között kötelessége, hogy lemondjon”.

A médiából többféle támadást hallunk – hírek formájában. Hangoztatják, hogy ezért, vagy azért mondott le. Hogy megfutamodott, kitér a felelősség alól, politikai okai vannak stb. Többször tapasztalhattunk már, hogy a média nagyon jól tudja félrevezetni az embereket, s hogy mindent bevet, hogy az Egyház hírét is bepiszkítsa. Kinek, ha nem magának a Szentatyának higgyünk? Ő világosan megmondta: Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot. Ez a mérvadó, és a megkérdőjelezhetetlenül hiteles számunkra.

Imádkozzunk továbbra is érte, s vegyünk róla példát felelősségtudatban, alázatban és őszinteségben.