2013. február 13., szerda

A szentszéki sajtóterem igazgatójasajtónak tájékoztatója a pápa lemondásáról

Február 11-én, hétfőn délben Federico Lombardi, a szentszéki sajtóterem igazgatója tájékoztatót tartott az újságíróknak.
„A pápa mindnyájunkat meglepett, kissé azért is, mert ma a Vatikánban ünnepnap van, így rövid időn belül kellett megszervezni a tájékoztatót ebben a rendkívül fontos helyzetben” – kezdte beszédét a szóvivő. (Hozzátesszük, hogy ma van a Lateráni egyezmény 84. évfordulója).

Utalt rá, hogy erre a délelőttre hirdette meg a pápa a rendes, nyilvános konzisztóriumot néhány szenttéavatási ügyre vonatkozóan, amelyen meghatározták a szenttéavatások időpontját. Erre az alkalomra – éppen azért hívják nyilvános konzisztóriumnak – összehívják a Rómában tartózkodó bíborosokat. A Szentatya ezt a fontos alkalmat használta fel a rendkívül jelentős bejelentés megtételére.

Kommentálva a Szentatya bejelentését, Lombardi kiemelte a következő szavakat: „tudatában vagyok e tett jelentőségének, teljes szabadsággal jelentem ki, hogy lemondok szolgálatomról, mint Róma püspöke, mint Szent Péter utóda”. Ez a nyilatkozat különösen fontos jogi szempontból. Az Egyházi Törvénykönyv 332. kánonjának második paragrafusában olvassuk: „ha úgy adódik, hogy a római pápa lemond hivataláról, az érvényességhez szükséges, hogy a lemondás szabadon, annak kijelentése pedig szabályosan történjék, de nem szükséges, hogy bárki is elfogadja”.

A két alapvető pont tehát a szabadság és a nyilvánosságra hozás kötelezettsége. A pápa most szabadon nyilvánosságra hozta akaratát a konzisztóriumon – magyarázta Lombardi. XVI. Benedek pápa február 28-án, este 8 órakor fejezi be péteri szolgálatát, amelyet addig az időpontig teljes mértékben gyakorol. Attól a perctől kezdődik a „Sede vacante”, azaz a római szék megüresedése, amelyet kánonjogi szempontból az Egyházi Törvénykönyv, valamint az Universi dominici gregis kezdetű apostoli konstitúció szabályoz. (II. János Pál pápa 1996. február 22-én tette közzé.)

A mostani nyilatkozat összhangban van azzal, amit XVI. Benedek pápa már kijelentett Peter Seewaldnak adott, A világ világossága című interjúkötetében. A könyvben két határozott kérdés a lemondás lehetőségének feltételezésére utal. Seewald megkérdezte a pápától, hogy gondolt-e a lemondásra. A válasz a következő volt: „Amikor nagy a veszély, nem lehet elmenekülni, ezért nincs most itt az ideje a lemondásnak (utalással a szexuális visszaélésekre és így tovább – tette hozzá Lombardi). Éppen az ehhez hasonló pillanatokban ki kell tartani és le kell győzni a nehéz helyzetet. Ez a véleményem. Le lehet mondani egy békés pillanatban, vagy egyszerűen akkor, amikor már az ember nem bírja tovább, de a veszély pillanatában nem lehet elmenekülni, vagy azt mondani, hogy foglalkozzon vele más”.

Seewald második kérdése így hangzott: „Elképzelhető egy olyan helyzet, amelyben Ön úgy találja megfelelőnek, hogy a pápa lemondjon?” XVI. Benedek így válaszolt: „Igen, amikor egy pápa világosan tudatára ébred, hogy már nem képes fizikailag, értelmileg és lelkileg elvégezni a rábízott feladatot, akkor joga, sőt bizonyos körülmények között kötelessége, hogy lemondjon”.

XVI. Benedek a „sede vacante” megkezdődésekor először Castel Gandolfóba, majd a szükséges munkálatok elvégzése után a Vatikáni dombon lévő klauzúrás nővérek kolostorába költözik.

„Személyesen rendkívül nagy csodálattal fogadtam a pápa lemondásának hírét, a Szentatya nagy bátorságáért, lelke szabadságáért és nagy felelősségtudatáért szolgálatát illetően” – mondta a szentszéki szóvivő, majd hozzátette: „XVI. Benedek nagy tanúságot tett a spirituális szabadságról továbbá arról, hogy mélyen tudatában van azoknak a problémáknak, amelyekkel ma az Egyház kormányzásának szembe kell néznie”.

 Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Mi történik azután, hogy XVI. Benedek pápa bejelentette lemondását?


Február 11.
XVI. Benedek bejelenti, hogy február 28-ától lemond hivataláról, addig azonban teljeskörűen gyakorolja tisztségét.

Február 28. 20 óra
XVI. Benedek lemondásának időpontja. Tarcisio Bertone, a Római Katolikus Egyház kamerlengója megállapítja, hogy az apostoli szék üres. A dikasztérium összes vezetőjének megbízatása megszűnik, a főpenitenciárius kivételével. A bíborosi kollégium dékánja összehívja a bíborosokat Rómába, akik mindennap tanácskozásra ülnek össze, és intézik az Egyház folyamatban lévő ügyeit.

Március 15. és 20. között
A konklávé kezdete. II. János Pál Universi Dominici gregis című apostoli konstitúciója kimondja, hogy a konklávé az apostoli szék megüresedését követően legalább tizenöt, de maximum húsz nap elteltével ül össze. A pápa megválasztásához a szavazatok kétharmadára van szükség, szavazásra napi négy alkalommal kerül sor. A konklávé vége nincs határidőhöz kötve.

Ha az első 13 szavazás alkalmával nem sikerül pápát választani, a bíborosok egy nap gondolkodási szünetet tartanak. Ha 34 szavazás (tizenkét-tizenöt nap) sem hoz eredményt, a bíborosoknak a két legtöbb szavazatot kapott személy között kell dönteniük. Az eredményhez továbbra is kétharmados többség szükséges.

A pápa megválasztása
A konklávé végén az új pápának el kell fogadnia tisztségét, majd az első diakónus bíboros kihirdeti nevét a Szent Péter-bazilika erkélyéről, ahonnan az új pápa apostoli áldást ad.

A pápa beiktatása
Róma új püspöke a tisztség elfogadásának pillanatától pápa, beiktatásának ünnepélyes szertartására pedig megválasztása után hamarosan sor kerül. XVI. Benedeket például egy keddi napon választották meg, ünnepélyes beavatása pedig az azt követő vasárnap történt meg. Néhány héttel később az új pápa birtokba veszi a lateráni patriarchális főbazilikát.
Magyar Kurír

XVI. Benedek pápa lemond péteri szolgálatáról


A Szentatya február 11-én bejelentette, hogy lemond péteri szolgálatáról.
XVI. Benedek pápa február 11-én, délelőtt 11 órakor, három szenttéavatási ügyben összehívott konzisztórium során tette közzé a hírt.
„Kedves Testvérek!
Nemcsak a három szenttéavatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az Egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt, eljutottam arra a bizonyosságra, hogy erőnlétem előrehaladott korom miatt már nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon gyakoroljam a péteri szolgálatot.
Nagyon jól tudom, hogy ezt a feladatot, spirituális lényege miatt, nem pusztán tettekkel és szavakkal, hanem szenvedéssel és imával is teljesíteni kell. Azonban a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve, és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak.
Ezért, tudatában e tett súlyosságának, teljes szabadsággal kinyilatkoztatom, hogy lemondok szolgálatomról mint Róma Püspöke, mint Szent Péter utóda, amelyre 2005. április 19-én a bíborosok révén kaptam megbízatást. 2013. február 28-án este 8 órától a római szék, Szent Péter széke üresnek nyilvánítandó. Az illetékeseknek konklávét kell összehívniuk az új pápa megválasztására.
Kedves Testvérek! Teljes szívemből köszönetet mondok nektek azért a szeretetért és munkáért, amellyel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát, és bocsánatot kérek minden hibámért. Most ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is teljes szívvel kívánom szolgálni Isten Szent Egyházát imának szentelt életemmel”.
Magyar Kurír

XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete


„Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16)
Kedves Testvéreim!
A nagyböjti időszak a Hit évében értékes alkalmat kínál nekünk, hogy a hit és szeretet kapcsolatáról elmélkedjünk: arról, hogy milyen kapcsolat van az Istenben, Jézus Krisztus Istenében való hit és a szeretet között, amely a Szentlélek működésének gyümölcse és amely vezet minket az Istennek és másoknak való odaadás útján.
1. A hit mint válasz Isten szeretetére
Már az első enciklikámban megfogalmaztam néhány gondolatot, hogy felismerjük, milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz e két teológiai erény, a hit és a szeretet. János apostol alapvető megállapításából kiindulva:„Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16), emlékeztettem arra, hogy „a keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad. … Ezek után a szeretet azáltal, hogy Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10), többé már nemcsak egy ’parancsolat’, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, amellyel Isten közeledik felénk.” (Deus caritas est, 1.) A hit azt jelenti, hogy minden képességünkkel személyesen ragaszkodunk az ingyenes és „szenvedélyes” szeretet kinyilatkoztatásához, amellyel Isten szeret bennünket, és amely Jézus Krisztusban mutatkozik meg teljesen. A Szeretetistennel való találkozás nemcsak a szívünket, hanem az elménket is bevonja ebbe a válaszadásba: „Az élő Isten megismerése út a szeretet felé, s amikor a mi akaratunk igent mond az Ő akaratára, ez az igen egyesíti az értelmet, az akaratot és az érzelmet a szeretet mindent átfogó aktusában. Természetesen ez egy folyamat, állandó úton-lét: a szeretet soha nincs ’készen’, nincs befejezve” (uo. 17.). Ebből ered, hogy minden kereszténynek és legfőképpen a karitatív tevékenységgel foglalkozóknak szüksége van a hitre, az Istennel való találkozásra Krisztusban, „mely fölébreszti bennük a szeretetet, és megnyitja szívüket a felebarát számára úgy, hogy számukra a felebaráti szeretet már nem egy kívülről rájuk erőltetett parancs, hanem a hitük következménye, mely a szeretetben tevékeny” (uo. 31, a). A keresztény olyan ember, akit meghódított Krisztus szeretete, és ettől a szeretettől ösztönözve – „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14) – mélyen és konkrétan nyitott a felebaráti szeretetre (vö. uo. 33.). Ez a magatartás mindenekelőtt annak tudatából születik meg, hogy az Úr szeret minket, megbocsájt nekünk, sőt még szolgál is bennünket. Lehajol, hogy megmossa az apostolok lábát, és feláldozza magát a kereszten, hogy Isten szeretetébe vonzza az emberiséget.
„A hit bemutatja nekünk Istent, aki a Fiát adta értünk, és csalhatatlan bizonyosságot ad arról, hogy igaz: Isten szeretet! … A hit Isten szeretetének befogadása, mely szeretet Jézus kereszten átszúrt szívében nyilvánult meg, és szeretetet hoz létre. Ez az a fény – végső soron az egyetlen –, mely ezt a sötét világot újra meg újra megvilágosítja, és erőt ad nekünk az élethez és a tevékenységhez.” (uo. 39.) Mindebből megértjük, hogy a keresztényekre jellemző sajátos magatartás valóban a „a hitben megalapozott és hittel megformált szeretet” (vö. uo. 7.).

2. A szeretet mint a hitben való élet
Az egész keresztény élet nem más, mint válaszadás Isten szeretetére. Az első válasz éppen a hit: ahogyan teljes rácsodálkozással és hálával befogadunk egy rendkívüli, isteni kezdeményezést, mely megelőz és buzdít minket. A hit „igenlő” válasza az Úrral való barátság csodálatos történetének kezdetét jelenti, amely megtölti létünket és teljes értelmet ad neki. Isten azonban nem elégszik meg azzal, hogy befogadjuk ingyenes szeretetét. Ő nemcsak szeret minket, hanem magához is akar vonzani és olyan mélyen átformálni, hogy Szent Pállal együtt azt mondhassuk: már nem én élek, hanem Krisztus él bennem (vö. Gal 2,20).
Amikor teret engedünk Isten szeretetének, hasonlóvá válunk hozzá, részesei leszünk magának a szeretetének. A szeretetére való megnyílás azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy Ő éljen bennünk és vezessen minket, hogy Vele és Benne szeressünk, és úgy szeressünk, mint Ő. Hitünk csak így válik valóban tevékennyé a szeretetben (vö. Gal 5,6), és Ő így fog bennünk maradni (vö. 1Jn 4,12).
A hit azt jelenti, hogy megismerjük az igazságot és ragaszkodunk hozzá (vö. 1Tim 2,4); a szeretet pedig azt, hogy az igazságban „járunk” (vö. Ef 4,15). A hit által belépünk az Úrral való barátságba; a szeretet révén pedig éljük és tápláljuk ezt a barátságot (vö. Jn 15,14 köv.). A hit által tudjuk befogadni az Úr és Mester parancsolatát; a szeretet pedig megadja a boldogságot, ha gyakorlatra váltjuk (vö. Jn 13,13-17). A hitben Isten gyermekeiként születtünk (vö. Jn 1,12 köv.); a Szentlélek gyümölcseként pedig a szeretet segít, hogy konkrétan kitartóak maradjunk az istengyermekségben (vö. Gal 5,22). A hit által fel tudjuk ismerni azokat az ajándékokat, amelyeket a jó és nagylelkű Isten ránk bíz; a szeretet pedig gyümölcsözteti ezeket (vö. Mt 25,14–30).

3. A hit és a szeretet közötti felbonthatatlan összefonódás
Az eddig mondottak fényében világos, hogy sosem választhatjuk el egymástól hitet és a szeretetet, és sosem állíthatjuk őket szembe egymással. Ez a két teológiai erény erősen összetartozik, és tévedés lenne közöttük ellentétet vagy egyfajta „dialektikát” látni. Egyrészről ugyanis nagyon korlátozó az a magatartás, amely annyira határozottan a hit prioritására és döntő erejűségére helyezi a hangsúlyt, hogy alábecsüli, és szinte leértékeli a konkrét, karitatív tetteket, és pusztán általános humanitárius tevékenységnek tekinti azokat. Másrészről viszont az a nézet is korlátozó, amely a szeretet és tevékeny szeretet túlzott felsőbbségét vallja, azt gondolva, hogy a tettek helyettesítik a hitet. Az egészséges lelki élethez szükséges, hogy egyaránt óvakodjunk a fideizmustól és az erkölcsi aktivizmustól is.
A keresztény létünk abban áll, hogy folyamatosan felmegyünk az Istennel való találkozás hegyére, majd onnan leereszkedünk, és magunkkal hozzuk az onnan fakadó szeretetet és erőt, hogy magának Istennek a szeretetével szolgáljuk testvéreinket. A Szentírásban látjuk, hogy az apostolok buzgósága az evangélium hirdetése iránt, amely hitet fakaszt, milyen szorosan kötődik a karitatív gondoskodáshoz, a szegények szolgálatához (vö. ApCsel 6,1–4). A szemlélődésnek és a tevékenységnek – amit valamiképpen Mária és Márta alakja szimbolizál az evangéliumban – az Egyházban egymás mellett kell léteznie és egymást kiegészítenie (vö. Lk 10,38–42). Az elsőbbség mindig az Istennel való kapcsolaté, az igazi evangéliumi megosztásnak pedig a hitben kell gyökereznie (vö. Katekézis és általános kihallgatás 2012. ápr. 25.) Előfordul, hogy a „szeretet” (karitász) kifejezést úgy próbáljuk körülírni, hogy az szolidaritást vagy egyszerű humanitárius segítséget jelent. Fontos azonban emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő. Ahogy Isten szolgája VI. Pál pápa írja a Populorum Progressio kezdetű enciklikában: Krisztus hírüladása az emberi fejlődés első és legfőbb tényezője (vö. 16.). Isten irántunk való szeretetének az eredendő, megélt és hirdetett igazsága az, hogy megnyitja létünket ennek a szeretetnek a befogadására és lehetővé teszi az emberiség és minden ember teljes fejlődését (vö. Caritas is veritate enciklika, 8.).
Lényegében minden a Szeretetből indul ki, és minden a Szeretet felé törekszik. Isten ingyenes szeretetét az evangélium hirdetésén keresztül ismertük meg. Ha hittel fogadjuk be, megkapjuk azt az első és elengedhetetlen kapcsolatot az istenivel, amely által „bele tudunk szeretni a Szeretetbe”, hogy aztán Benne maradjunk és örömmel tovább adjuk másoknak is.
Szent Pál efezusiakhoz írt levelének egyik kifejezése az, amely talán a legjobban kifejezi a hit és a karitatív tevékenységek kölcsönös viszonyát:„Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk” (2,8–10). Ebből megértjük, hogy az egész megváltó kezdeményezés Istentől jön, az Ő kegyelméből, a megbocsájtásából, melyet befogadunk a hitben. Ez a kezdeményezés távol áll attól, hogy korlátozza szabadságunkat és felelősségünket, inkább hitelessé teszi ezeket és a karitatív tettek felé irányítja. Ezek nem elsősorban emberi erőfeszítések gyümölcsei, amiből érdem származna, hanem a hitből születnek, a kegyelemből fakadnak, melyet Isten bőségesen felkínál. A hit tettek nélkül olyan, mint egy fa gyümölcsök nélkül: ez a két erény kölcsönösen egymást feltételezi. A keresztény életre vonatkozó hagyományos útmutatásokkal a nagyböjt éppen arra hív minket, hogy tápláljuk hitünket Isten igéjének figyelmesebb és kitartóbb hallgatásával, a szentségekhez járulással, ugyanakkor arra is hív, hogy a böjt, a bűnbánat és az alamizsna konkrét gyakorlásával is növekedjünk a szeretetben Isten és a felebarát iránt.

4. A hit elsőbbsége, a szeretet elsősége
Mint Istennek minden ajándéka, így a hit és a szeretet is ugyanannak az egyetlen Szentléleknek a működéséhez vezetnek vissza (vö. 1Kor 13), ahhoz a Lélekhez, mely bennünk azt kiáltja „Abba! Atya! (Gal 4,6), és aki azt mondatja velünk: „Jézus az Úr!” (1Kor 12,3) és „Marana tha!”, „Jöjj el, Uram” (1Kor 16,22; Jel 22,20).
A hit, amely ajándék és válasz, úgy ismerteti meg velünk Krisztus igazságát, mint a megtestesült és megfeszített Szeretetet, mint teljes és tökéletesen ragaszkodást az Atya akaratához és mint a felebarát iránti végtelen isteni irgalmat; a hit belevési szívünkbe és elménkbe azt a szilárd meggyőződést, hogy ez a Szeretet az egyetlen valóság, amely győz a rossz és a halál felett. A hit arra hív minket, hogy a remény erényével tekintsünk a jövőre, és bizalommal várjuk, hogy Krisztus szeretetének győzelme eljusson a beteljesedésére. A szeretet (karitász) maga léptet be minket Isten szeretetébe, amely Krisztusban mutatkozott meg; e szeretet által tudunk személyesen és egész létünkkel csatlakozni ahhoz az önajándékozáshoz, ahogyan Jézus teljesen és fenntartások nélkül az Atyának és embertársainak adta önmagát. Kiárasztva bennünk a szeretetet, a Szentlélek részesít bennünket Jézus sajátos odaadottságában: az Atya iránti fiúi és minden ember iránti testvéri odaadásában.
E két erény között fennálló kapcsolat hasonlít az Egyház két alapvető szentsége közötti kapcsolatra: a keresztség és az eucharisztia kapcsolatára. A keresztség (sacramentum fidei) megelőzi az eucharisztiát (sacramentum caritatis), azonban arra irányul, amely a keresztény út teljességét jelenti. Ehhez hasonlóan a hit megelőzi a szeretetet, de csak akkor bizonyul igazinak, ha a szeretet koronázza meg. Minden a hit alázatos befogadásából  indul ki („tudjuk, hogy Isten szeret bennünket”), de mindennek a szeretet igazságára kell eljutnia („tudni szeretni Istent és a felebarátot”), amely örökké megmarad mint valamennyi erény beteljesedése (vö. 1Kor 13,13).
Kedves testvérek! Ebben a nagyböjti időszakban, amikor a kereszt és a feltámadás eseményének ünnepére készülünk, amelyben Isten szeretete megváltotta a világot és bevilágította a történelmet, azt kívánom mindnyájatoknak, hogy éljétek át ezt az értékes időszakot, élesszétek fel hiteteket Jézus Krisztusban, hogy belépjetek szeretetáramába, amellyel szereti az Atyát és minden testvérét, akikkel találkozunk életünk során. Ezért imádkozom Istenhez, és kérem mindnyájatokra külön-külön és minden közösségre az Úr áldását.
Vatikán, 2012. október 15.
XVI. Benedek pápa

Hamvazószerda

Ma újra elkezdünk egy nagyböjti időszakot. De hanyadszor már? Tizedszer, harmincadszor, hatvanadszor? S milyenek voltak az előző böjtjeink? hoztak valami gyümölcsöt? Sikerült-e lelkiekben megújulnunk, gyarapodnunk?
Mindezek a kérdések vetődtek fel bennem, mikor tudatosítottam, hogy újra itt a hamvazószerda, a böjt, s hogy már hanyadszor szólít fel Egyházunk: Térjetek meg, s higgyetek az evangéliumban.
De kell, hogy minden évben, újra és újra mindannyian magunkba szálljunk, s böjtölve ráéhezzünk az istenes dolgokra. A böjtnek ugyanis éppen az a célja, hogy ne csak a földi javakra, élvezetekre, kívánságokra éhezzünk, hanem túllépjünk ezeken, s többre vágyódjunk - örök javakra, melyek nem csak ideig-óráig csillapítják vágyaink szomját, de egy örökkévalóságon át.
Előírt, fontos és szigorú böjt ma és a nagyböjti péntekeken a húsételtől való tartózkodás. De ez korántsem minden. Sokkal több lehetőségünk van arra, hogy e nagyböjti időszakot gyümölcsözővé, lelkünknek hasznossá tegyük. Az fiataloknak felettébb hasznos lehet az élvezeti cikkek, vagy a számítógép böjtje... az idősebbeknek talán a szavak, vagy a televízió böjtje... A gyermekeknek a játék, vagy a viccelődés böjtje... Mert ha valami megszokottat szándékosan kihagyunk, akkor mindjárt érezni fogjuk annak hiányát. S ezt az időbeli és kívánságbeli hiányt kell kitöltenünk valami olyannal, ami Istenre irányítja figyelmünket... Lelki olvasmány, rózsafüzér, keresztút, betegek, rég nem látott szeretteink, vagy ellenségeink meglátogatása, lelkiismeretvizsgálat, hittan tanulás, elgondolkodás életutunk helyességén...
Ha még nem tettünk, tegyünk most komoly elhatározást, hogy az idei böjt Istennek tetsző, számunkra pedig gyümölcsöző legyen.