2013. szeptember 30., hétfő

Hittan óra








Nem csak ismerője - Szent Jeromos


Szent Jeromosról, mai szentünkről jól tudjuk, hogy ő fordította le elsőként a Szentírást az Egyház nyelvére, latinra. De nem csupán fordítója, hanem egyenesen tudósa volt a Bibliának. Életrajzírói azonban azt mondják, hogy ennek a ma már szentnek a természete igencsak nehézkes volt. Sőt, ilyen szavakkal illetik, hogy fiatal korában szertelen, sokszor fegyelmezetlen volt. Ismerte nagyon jól a Szentírást, de annak csupán az ismerete nem tehette őt szentté. Több kellett annál. Megszerette, s próbálta megélni azt, amit Isten állandóan üzen az ő szaván, a Biblián keresztül az embernek. Ahogy a mai szentmise könyörgése is tanítja: „hűséges szeretettel volt” a Szentírás iránt.
Mi is naponta hallunk, felolvasunk belőle. De ne csak felfogni, ne csak megismerni akarjuk a benne leírt információkat. Találjuk meg benne Isten személyre szóló üzenetét, találjuk meg benne „az élet forrását”. Istenünk naponta szól hozzánk: hallgassuk és értsük meg, fogjuk fel és éljük meg mindazt, amit Isten tudtunkra és szívünkbe ad – éppen a Szentírás által.

Miserend és hirdetések - Évközi 26. vasárnap


2013. szeptember 28., szombat

Évközi idő huszonhatodik vasárnapja


Újra egy nagyon jól ismert példabeszédet hallottunk – a gazdagról és a szegényről. S bizonyára biztosak vagyunk abban, hogy ez a történet Jézus szájából nem azt üzeni, hogy minden gazdag a pokolba, s minden szegény a mennybe jut. Sokkal inkább arra figyelmeztet, hogy aki sokat kapott, attól sokat fognak követelni. S mint azt már más helyen is hallottuk a Szentírásból: Aki több jót élvez a földön, annak nehezebb bejutnia a mennyek országába – épp azért, mert sokkal nagyobb a felelőssége.
Elmélkedjünk közösen e mai példabeszéden. Először is nagyon fontos, hogy ne különítsük el ezt a történetet Jézus többi példabeszédétől, hanem igyekezzük azok fényében felfogni – sőt az egész Szentírás gondolatvilágával szemlélni.
Egészen a világ teremtéséhez visszamehetünk, mikor az Isten, miután megteremtette Ádámot, az egész világot az ember szolgálatába állította: azaz Istentől kapta, hogy hasznosítsa. Bérbe kapta, hogy éljen javaival – úgy, hogy hozzá eljuthasson. Ha ennek az isteni tervnek a gondolatát magunkévá tesszük, akkor biztos, hogy helyesen értjük meg a mai példabeszédet is. A földi javakat, a földi gazdagságot mind azért kaptuk, hogy általa szolgáljuk Istent, segítsük egymást – s az egész földet békéssé, mindenki számára élhetővé tegyük. Nem azért, hogy önző módon kihasználjuk, hanem hogy Istennek tetszően felhasználjuk az egész világ javára.
Ezzel volt az igazi probléma a dúsgazdagnál. Igaz, ő nem vetette meg a szegényt, nem verte, nem kínozta, „csak” nem vette észre. Annyira megkeményedett a szíve a földi dúslakodásban, hogy az elvonta minden figyelmét minden másról. Ezért figyelmeztet ma minket is Jézus a gazdagság veszélyére. Mert nagyon könnyen annyira hozzásimul a szívünk, hogy minden kincsünket abban keressük csak. Pedig éppen a többletnek, a bővelkedésnek kellene arra ösztönöznie, hogy annak is adjunk, aki nélkülöz – aki hiányt szenved. Sajnos a több sokszor még több iránti vágyat ébreszt ahelyett, hogy megelégednénk azzal, ami előtte volt, s a többet szétosztanánk – ezért veszélyes a gazdagság, ezért figyelmeztet Istenünk.
A nagyobb vagyon nagyobb felelősséggel jár. Ezért azt kérjük ma Istenünktől, hogy mindig csak annyit adjon nekünk, amennyit még bölcsen tudunk kezelni.

2013. szeptember 27., péntek

Papi lelkigyakorlaton voltam


2013. szeptember 15. és 18. között papi lelkigyakorlatunk volt Dóvalon. Az alábbiakban néhány résztvevő lelkiatyával "ismerkedhetünk meg" képekben:
Boros Károly és Hlédik László lelkiatyák




Bíróczi István lelkiatya

Varga Róbert lelkiatya


Fóthy Zoltán lelkiatya

Dobos Péter lelkiatya

Pintér Zoltán lelkiatya

Mede Károyl lelkiatya

Gábor Bertalan lelkiatya

Bartal Károly Tamás lelkiatya

Parák József lelkiatya

Albán József lelkiatya

Horváth Károly lelkiatya

Palánki Ferenc püspökatya, a lelkigyakorlat vezetője







Ďurás Márk lelkiatya 


Herdics György lelkiatya


Parák László lelkiatya

2013. szeptember 26., csütörtök

Egy elmaradt beszámoló - a Remény Népfőiskola első évéből


Egyházközségünk híve írta még az előző év utolsó előadásairól:

"Az Remény Népfőiskola első évének, utolsó előadásain vettünk részt Ipolyságon, melyek  Az Egyház társadalmi tanításáról és az Alapvető hittanról szóltak. Az előadók: Mgr. Parák László és Mgr. Balga Zoltán lelkiatyák voltak. 

Az Egyház társadalmi tanítása c. előadásokon tanultunk:

- az Egyház küldetéséről és feladatáról
- egyházatyáinkról: Szent Ciprián, Szent Jeromos, Szent Ágoston, Akvinói Szent Tamás, Sienai Szent Bernardin 
- az enciklikákról, melyek tartalmazzák az Egyház szociális tanítását:
  Rerum novarum (XIII. Leó pápa), melynek fő témája a munkáskérdés
  Quadragesimo anno (XI. Piusz)
  Octogesima adveniens (VI.Pál)
  Populorum progressio (II.János Pál)
  Laborem exercens (II.János Pál)
  Sollicitudo rei socialis (II.János Pál)
  Centesimus annus (II.János Pál)
(akit részletesebben érdekel, az részletesebben is elolvashatja a Katolikus Egyház Katekizmusának kompendiuma-t)

Alapvető hittan III., IV. c. előadásokon hallhattunk: 
- Ki Jézus Krisztus? "Jézus a Krisztus"(Jézus a Fölkent)
- Születéséről (kb. 6., 7., év-ben, Nagy Heródes idejében), megkeresztelkedéséről (kb. 27., 28. év-ben), édesanyjáról Máriáról, nevelőatyjáról Józsefről
- Jézus küldetéseiről: próféta, főpap, király
- isteni és emberi tudásáról
- a doketistákról, akik elutasították, hogy Jézusnak lettek volna emberi tulajdonságai is
- Egyházalapításáról

A Remény Népfőiskola első évének az utolsó előadásait hallgathattuk meg. A szekták veszélye l., ll. előadások, Parák József lelkiatyával  és A magyar katolikus irodalom l., ll. előadások pedig Albán József lelkiatyával voltak. 

A szekták veszélye c. előadás ízelítője:

A szekta szó a secare (levágni) és sequor (követni) latin igéből származik. Nehéz meghatározni a definícióját.

A szektaság jellemzőinek összehasonlítása a katolikus Egyházba való tartozás jellemzőivel:
                               Szekta                                                           Egyház
(Nem gondolkodni, hanem hinni.)                                        ( A hit és az értelem nem zárja ki egymást, hanem kiegészíti.) 
- önmegváltás                                                                   - Isten az Egyház által megadja az embereknek a szükséges kegyelmet        
                                                                                         és a megváltást

- A szekta vezetője: alapító, guru, tiszteletes,                     - A háromszemélyű egy Istenbe vetett hit
misszionárus, ő az,aki megvilágosodott   

- Feltétlen engedelmesség gondolatban és tettben              - Önmagunkért, felebarátainkért és a világért való felelőségre való nevelés

- A kiválasztottság érzése                                                 - Meghívás az Istennel való 
                                                                                         életre                               

- Hatáskörök és felelőség                                                  - Az emberek szabadságának tiszteletben tartása

 - Anyagi támogatás                                                          - Jótékony adományok

- Új tagok szerzése                                                           - Jézus Krisztus felkínálja a megváltást az embereknek


Mi különbözteti meg a keresztény eredetű egyházakat a szektáktól?
- az ökumenizmus
- a keresztény történelemmel szembeni álláspont

A szekták hatása az ember életére:
- nagy károkat okoznak az ember személyiségében
- sértik az alapvető emberi jogokat
- rossz hatással vannak az ember lelki fejlődésére
- rossz hatással vannak az ember személyközi kapcsolataira
- fizikailag, lelkileg és anyagilag függővé teszik az embert
- ravasz, erkölcstelen, manipulációs módszereket használnak

A szektaságtól való függés okai:
- a kíváncsiság
- az élethelyzet
- a szabadidőtöltés módja
- az otthontól, szülőktől való leválás
- a veszélyeztetett családi háttér
- a hatáscsoportok befolyása

A LEGVESZÉLYEZTETETTEBB RÉGEG ... A FIATALOK...

Mit keresnek az emberek és mit nyújtanak a szekták?
- közösséget
- válaszokat keresnek
- elismerést

A szekták megkülönböztetése
- a kelet jegyeit hordozó szekta
- mágikus - ezoterikus szekták
- öntökéletesedést célzó szekták
- Adventisták
- Mormonok
- Moon szekta - múnizmus
- Szcientology
- New Age
- Hare Krisna

Előadásainkat záróimával fejeztük be.

Krisztus lelke, szentelj meg engem.
Krisztus teste, üdvözíts engem.
Krisztus vére, ihless meg engem.
Krisztus oldalaból kifolyó víz, tisztíts meg engem.
Krisztus szenvedése, erősíts meg engem.
Ó édes Jézus, hallgass meg engem.
Szent sebeidbe rejts el engem.
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled.
A gonosz ellenségtől, oltalmazz meg engem.
És juttass el Magadhoz engem.
Hogy szentjeiddel dicsérjelek téged.
Mindörökkön örökké. Amen

(Minden kedves blogolvasónak figyelmébe ajánlom a Die Welle c. filmet, hogy nézze meg!)
"

Köszönjük, s nemsokára kezdődik a következő év.

Továbbadni - Szent Kozma és Szent Damján


Szent Kozma és Szent Damján vértanúk emléknapja van ma. Nem erre mifelénk éltek, sőt, Egyházunknak az ún. keleti részéhez tartoztak, amely azokban az időkben egyfajta elkülönülést is jelentett. E két szent híre mégis elterjedt az egész világon, a mi környékünkön, területünkön is. De nem magától.
Történt, hogy egy nagy uralkodó, nevezetesen Justinianus császár megbetegedett. Halálosan. Hallott azonban e két orvos testvér szent életéről. Hozzájuk imádkozott, az ő közbenjárásukat kérte. És imádsága meghallgatásra talált – meggyógyul betegségéből. S tudta, e két szentnek köszönheti mindezt. Ezért elhatározta, hogy az ő tiszteletüket elhíreszteli mindenkinek, hogy másokon is segíthessenek, hogy másik is tudják az ő nevüket hívni segítségül. S többek között Justinianus császárnak köszönhetően immár mi is ismerjük őket.
Ne féljük és ne restelljük mi sem elhíresztelni, ha megtörtént, hogy egy-egy szent a segítségünkre sietett, vagy ha nyilván tapasztaltuk: imánk meghallgatásra talált. Osszuk meg egymással lelki élményeinket is, kedvenc szentjeink tiszteletét, hogy egymásnak buzdítást, reményt, biztos támogatást adva mi is közéjük, a nagy szentek közé jussunk.ő