Csíksomlyói emlékek

A 2013. évi csíksomlyói zarándoklat alkalmával készület a következő képek. 

Biztos nagyon keveset, de legalább valamit visszaadnak az ott átéltekből, a szentmisékből, az emberek hitéből, öröméből, s nem utolsó sorban a táj szépségéből. Váljék Isten dicsőségére.

képek ide kattintva

A Loretói litánia - 12

E hónapban még egy utolsó elmélkedésre maradt helyünk a Loretói litániából. Szűz Mária nem csak, mint Elefántcsonttorony, hanem mint Dávid király tornya is megszólíttatik. Mi van e mögött?

Dávid tornya Sion hegyétől északnyugatra állt – s különlegességével, szépségével és magasságával mindig is kitűnt a többi torony közül. Emellett nagy történelmi értéke volt.

Mikeás próféta így jövendölt: Hozzád meg Nyájnak tornya, és Sion leányának Ofelje, visszatér a hajdani hatalom, Jeruzsálem leányának királysága. A próféta azt jövendöli, hogy Jeruzsálemben új király fog uralkodni, olyan, mint Dávid volt – aki megalapította Jeruzsálemet. S ez az új Jeruzsálem egyfajta védő torony, védelmére lesz Izrael egész népének. Ennek a beteljesedését jelentette be Gábor angyal Máriának: Méhedben fogansz és fiút szülsz, akit Jézusnak nevezel. Nagy lesz és a Magasságbeli fiának fogják hívni Az Úr atyjának, Dávidnak trónját adja neki, örökké uralkodni fog Jákob házán és országának nem lesz vége. A messiási országban felépül az új Jeruzsálem, ahol éppen Mária, az Isten anyja lesz a védő torony. Az előkép már beteljesedett – teljes mértékben pedig az idők végén teljesedik be.

De egy más vonatkozása is van ennek: Dávid király tornya. Noé utódai, mint ismerjük a Szentírásból, egy égig érő tornyot akartak építeni. De nem az Istent iránti vágyból, hanem kifejezetten gőgből. Az égig akartak emelkedni – nem csak hogy Isten nélkül, de kimondottan Isten ellen. S e Bábeli, büszkeség tornyával szemben most ott áll az alázat tornya, Mária. Akit maga az Isten épített fel, és az tényleg elérte a mennyet – tényleg összekötötte a mennyet a földdel, hogy kiállja az idők viszontagságait – és örök biztonságot, utat nyisson a mennybe.

Mária a legtökéletesebb és legnagyobb építész műve – ezért megmarad örökké, s örök oltalmat nyújt. Ezért is ő a védőtorony, mely alázatának köszönhetően tényleg elér az égig – biztonságosan feljuthatunk vele az égbe.

Dávid király tornya – könyörögj érettünk!

Krisztus Szent teste és vére

Ha bármilyen nagy, fontos dolgot naponta megélünk, könnyen megszokhatjuk, s mindennapossá, szürkévé válhat.

Egy kis gyermek életében nagy dolog az elsőáldozás. Sokat készül rá, várja, s mikor eljön, nagy az ünnep, sok a hívő – mindenki rá figyel. Nagy az élmény, mert tudja, habár föl nem fogja, hogy magát az Istent veszi magához. De lassan elmúlik az élmény, elmúlik az ünnep, s jön a hétköznap. Jön a második szentáldozás, a harmadik, a századik, ezredik… Jobb esetben mindennapossá válik a szentáldozás.

Éppen ezért minden évben külön ünnepet szentel Egyházunk az Oltáriszentségnek. Annak, akivel igaz, naponta találkozunk, de talán mégsem figyelünk rá eléggé. Ma külön ünnepünk, parancsolt ünnepünk van, hogy sose felejtsük el, de újra és újra megéljük, átéljük: az Oltáriszentség Krisztus ránk hagyott legnagyobb ajándéka. Földi életünkben nem kaphatunk Istentől többet, jobbat, nagyobbat, mint őt magát – valóságosan. Aquinói Szent Tamás költői kérdésére mind tudjuk a választ: „Van-e ennél a szentségnél csodálatosabb dolog?”

És mégis. Nem kaphatunk ennél többet, de mégis mindig valami mást kérünk Istentől, másért imádkozunk, másra vágyunk, s ezt a legnagyobbat nem csak, hogy nem kérjük, nem vágyunk rá, de mikor Isten nyújtja nekünk, el sem fogadjuk. Hány szentmisén vettünk már részt, amikor nem éltünk ezzel az ajándékkal – mikor nem áldoztunk? Vagy hányszor áldoztunk már méltatlanul – üdvösségünk helyett kárhozatunkat véve?

A mai gyönyörű Oltáriszentség himnuszunk, a szekvencia, amit az alleluja előtt olvastunk tanítja és figyelmeztet: Veszi egy és veszik ezren, rövidséget nem lát egy sem, fogyasztják, és nem fogy el. Veszik jók és veszik rosszak, csakhogy különféle sorsnak részesei ők vele. Rossznak halál, jónak élet ilyen az egyforma étek különböző ereje.

Nagy dolog, sőt, a legnagyobb dolog életünkben a szentáldozás, hisz magával az Istennel találkozunk. Mindig csak tiszta szívvel – halálos bűn nélkül, azaz a kegyelem állapotában vehetjük magunkhoz az Oltáriszentséget. Néhány fontosabb dolgot fel kell elevenítenünk hittudásunkból: Ha bármilyen halálos bűnt elkövettünk, nem mehetünk addig áldozni, míg meg nem gyónjuk. Ha kihagytunk saját hibánkból egy vasárnapi, vagy parancsolt ünnepi szentmisét, ha káromoltuk az Istent, a szentségeket, ha hamisan esküdtünk, ha haragot tartunk, haragszunk valakire, ha szemérmetlenkedtünk, ha rágalmaztunk – nem járulhatunk szentáldozáshoz. De ne csak arra gondoljunk ilyenkor, hogy majd húsvétkor, majd karácsonykor meggyónok. Mert mi lesz, ha azt nem élem meg? Mi lesz, ha addig meghalok? Az örök kárhozatra jutok! Legyen bennünk szent félelem! Talán kellemetlen, talán rosszul esik, de felettébb hasznos az!

S végül hallgassuk meg, milyen üzenetet hagyott az utókorra Aranyszájú Szent János, amikor e mai nagy titokról, az Oltáriszentségről tanít:

Tudom, hogy sokan járultok majd ehhez a szent asztalhoz a mostani

ünnepen. (Talán csak megszokásból?) Jó volna -- már többször is

szoktam emlegetni -- ha nemcsak számlálgatnánk az ünnepeket, hanem

inkább átélnénk azokat. Bárcsak tisztulnánk meg lelkünkben és így

egyesülnénk a szent áldozattal. Mert aki bűnben van és bánata még

nincs, ünnepnapon sem méltó arra, hogy e félelmetes szent áldozat

részese legyen. De aki megtisztult és gondos bánattal letörölte

bűneit, ünnepen is, máskor is méltón járulhat az isteni nagy titokhoz.

Méltó arra, hogy az Isten ajándékait élvezhesse.

     De azt nem értem, hogyan nem törődnek ezzel sokan, akik ezer

bajban nyögnek. Ha azonban látják az ünnep közeledtét, mintha maga a

nap vonzaná őket, rohannak a szent titokhoz, melyet ilyen állapotukban

még megpillantaniuk sem volna szabad.

     A nyilvános bűnösöket mi magunk tartjuk távol. Akiknek

lelkiállapotát nem ismerjük, azokat Istenre bízzuk: Ő minden léleknek

ismeri titkait. Ma szeretnénk minden nyilvános vétket mindenkinél

helyrehozni.

     Mi is ez a vétek?

     Az, hogy nem illő tisztelettel mennek az oltárhoz, hanem

nyugtalankodással, veszekedéssel, haragtartóan, zajjal. Előtte

gyalázkodtak, megszólták felebarátaikat: egész lelkük csupa

hánykolódás.

     Ezt is sokszor mondtam és nem is hagyom abba. Ugye, láttátok már

az olimpiai játékok alatt, mikor a győztes méltóságteljesen végigsétál

a főtéren: fején koszorú, kezében pálca. Mindenki megbámulja

díszruháját. Milyen rend van, mikor a hírnöke hangos szóval csendet és

fegyelmet kér. Ugye, milyen visszás: ahol az ördög üli a diadalát, ott

akkor nyugodtság van, ahol pedig Krisztus hív bennünket magához, ott

zajongunk. A piacon csend, a templomban zaj? A tengeren szélcsend, a

kikötőben pedig hullámzás? Mondd, miért nyugtalankodol? Mi izgat?

Sürgős üzletkötés hajt? Általában tudod, hogy éppen arra az órára

lenne elfoglaltságod? Vagy arra gondolsz, hogy mindig a földön élsz?

Azt hiszed, hogy az emberek között maradsz?

     Nem kőszívű az, aki azt hiszi magáról, hogy ilyenkor a földön jár

és nem az angyalok karaiban? Közöttük titokzatos szent éneket énekel

és velük győzelmi induló zeng az Istennek. Ezért nevez bennünket

Krisztus sasoknak a következőképpen: ,,Ahol a test vagyon, oda gyűlnek

a sasok is'' (Lk 17,37), hogy égbe szálljunk és könnyen szálljunk

magasba lelkünk szárnyain. Mi pedig kígyókként földön csúszunk és

földet eszünk.

     Akarjátok, hogy megmondjam: miért a zaj és a lárma? Mert

egyáltalán nem zárjuk be a kapukat, sőt elnézzük, hogy utolsó hálaadás

előtt kisiessetek és haza menjetek. Ez bizony nagy meggondolatlanság.

Mert mit cselekszel? Krisztus itt van köztünk, az angyalok mellette

állnak, előttünk az isteni áldozat, a testvérek még részesülnek benne,

te pedig ott hagysz mindent és továbbállsz. Ha vendégségbe vagy

hivatalos és ha elsőnek is laktál jól, mégsem mersz a barátaid nélkül

eljönni, míg ők esznek. Itt pedig Krisztus áldozatának

továbbfolytatásakor, mikor még tart a fenséges titok, közepén

abbahagysz mindent és eltávozol.

     Lehet ezt mentegetni, lehet ezt védeni?

     Ha akarjátok, megmondom, kinek a szerepét töltik be azok, akik

már a közepén elmennek és az áldozás végén a hálaadó éneket nem

éneklik velünk. Nagyon keményen akarok szólni, mégis meg kell

mondanom, sok ember lelkiismeretlensége miatt. Mikor Júdás az utolsó

vacsorát együtt töltötte el a többivel, azon a végső éjszakán, a

többiek még együtt maradtak, ő sietve eltávozott. Őt utánozzák ezek

is, mikor az utolsó hálaadó ének előtt kisietnek. Ha Júdás nem sietett

volna ki, nem lett volna áruló. Ha nem hagyta volna el apostoltársait,

nem veszett volna el. Ha nem tört volna ki a nyájból, a farkas nem

találta volna egyedül és nem falta volna fel. Ha nem szakadt volna el

pásztorától, nem lett volna vadállat zsákmánya. Ő a zsidókkal, ezek

pedig az Úrral távoznak hálaének közben.

     Látjátok, az áldozat utáni végső imádság az utolsó vacsora

példájára van. Szeretteim, most pedig fontoljuk meg ezeket, véssük jól

emlékezetünkbe és féljünk az ezért járó büntetéstől. Isten testét adja

neked, te még szavakat sem adsz cserébe: amiket kaptál, azokért hálát

sem adsz. Ha testi táplálékot eszel, utána imádkozol. Ha pedig

lelkiekben részesülsz, mely fölülmúlja az egész látható és láthatatlan

világot, szánandó ember létedre nem vársz, hogy szavaiddal, tetteiddel

hálát adj? Nem méltó az ilyen a legnagyobb büntetésre?

     Nem azért mondottam ezeket, hogy helyeseljétek, sem azért, hogy

hangosan és zajosan megköszönjétek, hanem hogy alkalomadtán ezekre

visszaemlékezzetek és illő fegyelmezettséget tanúsítsatok. A

hittitkokat vagy megbeszéljük vagy átéljük. Ahol tehát szent titkot

ünnepelünk, ott mély csend legyen. Ebben a teljes csendben nagy

fegyelmezettségben, illő odafigyeléssel járuljunk a szentáldozáshoz,

hogy Istennek még több kegyelmét harmatoztassuk magunkra, hogy

lélekben megtisztuljunk, hogy örök javakat nyerjünk. Hogy mindezeket

megkaphassuk, legyen dicsőség, hatalom és imádás a mi Urunk Jézus

Krisztus kegyelméért, jóságáért, az Atyával és Szentlélekkel együtt

most és mindörökkön örökké. Ámen.

A Loretói litánia - 11

Ma egy következő furcsa megszólítást elemzünk, vizsgálunk meg a Loretói litániából. Az egyik talán legkülönlegesebb és a mi kultúránktól s korunktól legtávolabb áll a következő: Szűz Mária, mint Elefántcsontból való torony. Elefántcsonttorony…mit jelent?

Tudni kell, hogy itt is gyönyörű jelképekről van szó. A torony a „régi embereknél” mindenekelőtt egy-egy város-, tábor-, híd-, esetleg szőlő őrzésére szolgált. Torony, mint őrhely. Az Elefántcsontból való torony kifejezést a litánia pedig a Szentírás egyik könyvéből, az Énekek Énekéből vette át, ahol a vőlegény többek között így udvarol menyasszonyának: „Milyen kecsesek lépteid saruidban, fejedelmi leányzó… A nyakad, mint elefántcsont torony”. De miért pont elefántcsont?

Rendkívülien értékes és nemes anyag volt abban az időben az elefántcsont (agyar), amit gyönyörűen, művészien meg tudtak formálni – ékszereket, bútorokat, sőt, palotát is készítettek belőle (Salamon). A korai középkorban pedig, mikor még a templomokban nem volt sem pasztofórium (az Oltáriszentség őrzésének falba mélyített helye), sem tabernákulum Krisztus Testének őrzésére, az elefántcsontot finoman megművelték – torony alakúra formálták, s abban őrizték a szentostyát. Krisztus Teste tehát elefántcsont toronyban lakozott. De még jóval előtte, Jézus születése előtt Szűz Máriának a méhében lakott.

Látjuk, hogy éppen az elefántcsont, az egyik legnemesebb anyag volt a legméltóbb a Legszentebb Test – Krisztus testének elhelyezésére. S éppen ez a jelkép az egyik legmegfelelőbb, legsokatmondóbb Szűz Máriáról, aki az emberiségnek megőrizte méhében az örök élet Kenyerét – magát Jézus Krisztust

Bízok benne, ezek után kicsit jobban és mélyebben értjük ezt is, amit e hónapban naponta imádkozunk: Elefántcsontból való torony – könyörögj érettünk!

A Loretói litánia - 10

Lassan véget ér a május hónap, így már nincs időnk minden egyes megszólítást elemezni, ezért csak néhány érdekesebbet, kevésbé érthetőt választok ki a sok gyönyörű Szűzanya-nevek közül.

A májusi litániában érdekes módon úgy szólítjuk Szűz Máriát, hogy „Tiszteletes edény“. Nekünk, hívőknek talán fel sem tűnik egy-egy ilyen furcsaság a megszokott imák közben. Hisz aki gyerekkorától ezt hallja és vallja, annak mindez természetes. De hogy ne csak higgyük és valljuk, hanem értelmünkkel fel is fogjuk azt, nézzünk meg ezt a megszólítást mélyebben, jobban, hogy rájöjjünk: még ha furcsa is, de egyáltalán nem butaság Szűz Máriát pl. Tiszteletes edénynek szólítani. Szent Ágoston elvét gyakorolva tesszük ezt, hisz ő hirdette: „Hidd, hogy megértsd. Értsd meg, hogy hidd.”

„Tiszteletes edény”. Mit jelent ez? Hol máshol kellene választ keresnünk értetlenségünkre, ha nem a Szentírásban? Az Ószövetség egészen a kezdetektől (Teremtés könyve) az „edény” kifejezést az emberi testre használta: amint az edényt megtöltik valamilyen tartalommal, úgy lehelte bele a lelket Isten Ádám atyánk testébe. Sőt, nem csak a testet, hanem magát az egész embert (testestül-lelkestül) is jelenti. A próféták is (kiknek a Szűzanya szintén Királynőjük) allegorikus értelemben beszélnek az emberről, mint edényről: „Jaj annak, aki perbe száll formálójával… Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz?” (Izajás), vagy: „Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben” (Jeremiás). Az Újszövetségben pedig Szent Pál használja ezt a hasonlatot. De talán az Apostolok cselekedeteiben minden eddiginél nyilvánvalóbb mindez, mikor az Saulról beszél: „Kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt”. Látjuk, az „edény” ebben a környezetben az embert jelenti. S hogy miért?

Az edény szükségelteti és feltételezi a mesterembert, a művészt, aki elkészítette őt. Ő választotta ki az anyagát, ő adott neki alakot, amivel előre elrendelte egy bizonyos feladatra, amire szolgálnia kell. Hasonlóan, mint az embert az Isten – ő „készítette el”, ő választotta ki az anyagát, ő rendelt neki bizonyos feladatot, és ő küld el mindannyiunkat azokhoz, akiknek szükségük van ránk. Az edény magában és magától üres. Meg kell tölteni kellő tartalommal, amelyet hordoznia kell. Eljuttatni ahhoz, akinek szüksége van rá. Az edénynek tehát közvetítő feladata van. Az ember is magától üres, magát nem tudja megtölteni. Kívülről lehet csak megtölteni tartalommal, amit hordozni fog – ezt pedig Isten teszi. Ő oltotta lelkünkbe az ő szeretetét, amelyet hordoznunk kell. Ezt a küldetésszerű tartalmat pedig vagy tartjuk, hordjuk és gyarapítjuk, vagy esetleg kiöntjük, eltékozoljuk. Gyönyörűen fejezi ki tehát a Lorettói litánia, hogy Szűz Mária, mint Tiszteletes edény, magában hordozta a kívülről, Istentől kapott magzatot – magát az Isten Fiát. Ez volt Mária feladata az emberiség történelmében: elvinni Istent az embereknek.

S hogy miért Tiszteletes edény? Nazianzi Szent Gergely szerint ez a tisztelet (latinul „vas”) Ádám atyánk paradicsomi, természetfölötti állapotát jelentette még az ősbűn előtt. Szűz Mária pedig egészen a fogantatásától kezdve teljes mértékben megkapta ezt az állapotot, ezt a „tiszteletet”, a bűn nélküliséget, amit mint edény hordozott és gyarapított.

Talán már kicsit jobban értjük, miért mondjuk: Tiszteletes edény – könyörögj érettünk! Nem butaság, nem értelmetlenség, de nagy mélység, s nagy magasság – a szimbólumok, jelképek nyelve. Sokszor a legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokban vannak elrejtve a legmélyebb tanítások.

Miserend és hirdetések - Szentháromság vasárnapja

Szentháromság vasárnapja

Az egyik legrövidebb, s egyben legszebb imádságunk így szól: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! Miképpen kezdetben, most, és mindörökké. Ámen.“ Számunkra világos, hogy van Atya, van Fiú és van Szentlélek – tehát hogy az egy Istenben három Isteni Személy van. Már az alapiskolás hittanórákon megtanultuk, hogy a teremtés művét az Atyaistennek tulajdonítjuk, a megváltás művét a Fiúistennek, s az igazság kiáradását pedig a Szentlélek Istennek. Ismerünk emberek által elképzelt Szentháromság festményeket – ahol az Atyaisten idős, szakállas bölcsként, a Fiúisten fiatal, erős férfiként, a Szentlélekisten pedig galamb képében jelenik meg szemünk előtt. Sőt, ha máshonnan nem is, abból tudjuk biztosan, hogy az Isten háromszemélyű, hogy minden imánkat ezekkel a szavakkal kezdünk és fejezünk be: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Nem a saját okosságunkból tudjuk mindezt, hanem csak azért, mert az Isten kinyilatkoztatta magát. Megismertette magát az emberekkel, hogy mi jobban, pontosabban tudjuk, kihez is kell imádkoznunk, kinek köszönhetjük életünket, s kihez akarunk eljutni életünk végén. Maga Jézus Krisztus beszélt az ő mennyei Atyjáról, s a Szentlélekről, akit pünkösdkor el is küldött. Tőle tudjuk mindezt, de ha bármi újdonságot, szenzációs információt akarunk mondani a Szentháromságról, az biztos, hogy tévtanítás lenne. Ugyanis nem tudunk róla sokat, s végképp nem lehetséges valami új dolgokat hirdetni róla. De nem is ez a fontos. Nem az a lényeg, hogy mennyit tudunk az Atyáról, a Fiúról, vagy a Szentlélekről. Hanem az, milyen vele a kapcsolatom. Mennyire élő az a kapcsolat, mennyire tudok az Istenhez szólni, mennyire tudom őt hallgatni, mennyire tudom őt imádni. Mert a puszta ismeret élő kapcsolat nélkül mit sem ér. A Sátán ismeri az Istent, tud róla, de mit sem használ ez neki, hisz nem szereti, nem imádja, nem hallgatja. Hiába az ismeret, ha nem táplálja szeretet. Ez a mai ünnep is azt segítse elő bennünk, hogy ne csak ismeretben, de mindenekelőtt kapcsolatban közelítsük meg az Egylényegű, Háromszemélyű Istent. Ne pusztán ismerni, de szeretni akarjuk Istenünket!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetésről” szóló üzenetekről

A 2010 novemberében indult írországi üzeneteket a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalos nyilatkozatban, a melbourne-i érsek pedig a papságnak írt körlevélben ítélte el. Dr. Mark Miravalle neves mariológus, teológiaprofesszor a Hittani Kongregáció irányelvei alapján értékeli az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által terjesztett szövegeket.

A 2010 novemberében indult írországi üzeneteket 2012 decemberében Štefan Sečka, a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalosnyilatkozatban, néhány hete pedig Denis J. Hart melbourne-i érsek a papságnak írt körlevélben ítélte el.

Dr. Mark Miravalle neves mariológus, a Steubenville-i Ferences Egyetem teológiaprofesszora számos alkalommal dolgozott egyházi hatóság által felállított, nemzetközi teológiai vizsgálóbizottságok tagjaként. Az alábbiakban a Hittani Kongregáció által 1974-ben megfogalmazott irányelvek alapján, a hivatalos egyházi vizsgálatok módszerét követve értékeli az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által terjesztett üzeneteket:

A neves francia mariológus, Fr. René Laurentin szerint a magánkinyilatkoztatások egyházi elbírálásának normái a következő három alapkérdésre vezethetők vissza:

• Megegyezik-e az állítólagos üzenet tartalma a Katolikus Egyház hivatalos hitbeli és erkölcsi tanításával?
• A kísérő jelenségek (extázis, az üzenetközlés módja stb.) beleillenek-e az Egyház misztikus hagyományába? 
• Megvannak-e az állítólagos üzenetnek azok a lelki gyümölcsei, amelyek minden hiteles természetfeletti megnyilatkozást kísérnek, Jézus szavai szerint: „Gyümölcséről lehet a fát felismerni” (Mt 12,33) -: megtérés, lelki béke, lelki öröm, új vagy megújult hit, remény, szeretet; nagyobb hűség az Egyházhoz, teljesebb egység az Egyházzal?

Sajnálatos módon – írja Miravalle – az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” üzenetei számos súlyos teológiai, történelmi és tárgyi tévedést tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a Katolikus Egyház tanításának, a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás misztikus hagyományának, sőt saját jövendöléseinek is, és nem hozzák az igazi égi üzenetekkel járó béke, szeretet, öröm lelki gyümölcseit. Csupán néhány példa:

1. Azt állítja, hogy XVI. Benedek volt „az utolsó igaz pápa a Földön”, és „a következő pápa” a „hamis próféta” lesz.  (2012. április 12.)

E kijelentés, hogy érvényes konklávé „antipápát” emelhet trónra, a katolikus tanításnak nyíltan ellentmondó, eretnek állítás. Az is következik belőle, hogy Ferenc pápa csaló, „hamis próféta”. Mindez a katolikus zsinatok (Lumen Gentium 25), a katekizmus és a kánonjog törvényes pápaválasztásra vonatkozó szakaszainak elítélendő elutasítása. Emellett rendkívül veszélyes téveszme, mert egyes katolikusokat az Egyháztól való elszakadásra késztethet, ami nem más, mint „a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása” (CIC 751. kánon). A katolikus hívő, amennyiben így dönt, „önmagától beálló kiközösítésbe esik”, és nem járulhat szentségekhez (vö. CIC 1364.1). Az üzenet egyébként nemcsak Ferenc pápaságát kérdőjelezi meg, hanem XVI. Benedeket sem tartja tiszteletben, aki önkéntes lemondása (nem pedig az üzenetekben előrevetített „elűzetése”) napján, 2013. február 28-án, majd március 23-án ismételten feltétlen engedelmességet fogadott Ferenc pápának.    

2. Az állítólagos próféciákban számos helyen megjelenik a millenarizmusnak nevezett eretnekség egyik formája.

A millenarizmus szerint Jézus ténylegesen ezer évig uralkodni fog a Földön (2012. április 9-i üzenet). Ez idő alatt nem lesz pápa, hanem lelki pápaság valósul meg, melyben Szent Péter kormányozza az Egyházat a mennyből valamiféle „földi paradicsom” körülményei között (vö. 89., 124., 141.; 88., 109., 111., 251., 258. sz. üzenetek). A Katolikus Egyház elutasítja a jézusi uralom alatt álló ezeréves földi mennyország elképzelését (KEK 676). A látható pápa nélküli évezred gondolata ellenkezik Jézus péteri ígéretével (Mt. 16,15–20), emellett sehol sem igazolja a kinyilatkoztatás.

3. Az egyházi értékelés elutasítása

Az állítólagos prófécia tagadja, hogy szükség volna az üzenetek hitelességének egyházi vizsgálatára és megítélésére. „Nem fontos, hogy az Egyház jóváhagyja-e ezeket az üzeneteket, mert az idő nem az ő oldalukon van” (2011. július 9-i üzenet). Ezzel szemben a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás mindig az illetékes egyházi hatósághoz irányítja a látnokot, még akkor is, amikor az égiek tudták, hogy nem fogják azonnal elismerni (mint pl. Guadalupei Szent Juan Diego vagy Lourdes-i Szent Bernadette esetében).

4. Az állítólagos látnok, miközben az interneten és könyv formában nemzetközileg terjeszt állítólagos égi üzeneteket, nem azonosítja magát és nem jelentkezik az illetékes egyházi hatóságnál.

Az állítólagos látnok a dublini régióban él, így a Dublini Főegyházmegyénél kellett volna egyházi teológiai, pszichológiai és tudományos vizsgálatra jelentkeznie. Ennek elutasítása kizárja a második kritérium (a hiteles természetfeletti közléseket jellemzően kísérő jelenségek) figyelembevételének lehetőségét. Jézus a világ Világossága, aki a világosságra hívja szolgáit; ellensége viszont a sötétségben működik.

5. Teológiai tévedések 

Az üzenetekben számos zavaros megfogalmazás található. Egyetlen példa: ellentmond a klasszikus szentháromságtani megfogalmazásnak, hogy a mennyei Atya „Jézus nevében” jön, nem pedig a saját nevében, vagy fordítva, Jézus az Atya nevében. A zavarosságot igazoló állítások, pl. „a szeretet összezavar” (45. üzenet, 2011. február 6.) szintén ellenkeznek a hiteles prófécia jellegével. Jézus nagyon egyszerűen és világosan beszél; a Sátán zavart kelt.

6. Nem következett be a 2011-re ígért „nagy figyelmeztetés”. 

A 2011. május 31-i üzenet felszólítja az embereket, hogy készüljenek a „figyelmeztetésre” (Istentől eredő „lelkiismereti megvilágosodás”, amelyről egyébként más Szűzanya-üzenetek is szólnak), melyre „néhány hónapon belül” sor kerül. Ez azóta sem következett be.   

7. Hiányoznak az igazi keresztény gyümölcsök, a lelki béke, az öröm, a remény, a szeretet; helyettük félelem, szorongás, erőteljes negatív szemlélet jellemző. 
 
A mennyei Atya és Jézus állítólagos üzenetei, melyek fő témái az isteni megtorlás, a harag, az igazságtétel, a katasztrófák, tele vannak a bosszúállás és az ítélet rettegést keltő kifejezéseivel (Pl. aki Isten ellen fordul, megvakul, kivágják a nyelvét, levágják a lábát – 2013. május 4.) Olykor a hiteles magánkinyilatkoztatások (pl. az Isteni Irgalmasság üzenetei vagy a fatimai üzenetek) is tartalmaznak erős kifejezéseket a megtisztulás feltételesen bekövetkező, nehéz időszakáról, ám a szövegek hangnemét összességében béke, szeretet, biztatás, sőt öröm jellemzi. A nagy figyelmeztetésről szóló üzenetekből mindez hiányzik, és ez sok esetben az üzenetek terjesztőiről is elmondható.

Mi lehet az oka annak, hogy mégis sok jó szándékú, mélyen hívő katolikus hitelt ad az üzeneteknek?

Az, hogy sok igaz elemet is tartalmaznak: a gazdaság, a társadalom, a hit és az erkölcs globális válsága, háborús konfliktusok, természeti katasztrófák, nukleáris fenyegetés Észak-Koreában, Iránban, Pakisztánban stb. Mindezekben „az idők jeleit” látni indokolt és elfogadható; azonban teológiai tévedésekkel és egyházellenes engedetlenséggel átitatott, állítólagos üzenetekben hinni súlyos és veszélyes tévedés. Egészen más dolog észrevenni a világban a megtérésre sürgető jeleket, és hűségesen válaszolni Jézus és a Szűzanya hiteles kortárs felhívásaira – és más hamis üzeneteket elfogadni, amelyek a hiteles üzeneteket kihasználva Ferenc pápával szembeni engedetlenségre, a katolikus dogma és a hiteles misztikus hagyomány elutasítására uszítanak és rettegésből fakadó cselekvésre ösztönöznek.

Miért veszélyesek ezek az üzenetek?

A legnagyobb veszély, hogy rájuk hivatkozva egyes katolikusok fontosabbnak tarthatnak egy hamis magánkinyilatkoztatást, mint a pápa Istentől kapott tekintélyét. Különös, hogy a prófécia egyházszakadást jövendöl, ami akár önbeteljesítő jóslattá is válhat. Sátáni cél és stratégia, aminek megvalósulásához részben éppen az vezethet, ha az emberek az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Máriáéhoz” hasonló, veszélyes és megosztó próféciákat kezdenek követni.

Az Egyház és a világ jelenlegi, kihívásokkal teli időszakában reálisan számíthatunk további, igaz elemekkel kevert hamis üzenetekre, melyek sátáni célja, hogy elfordítsanak a hiteles egyházi tekintélytől és tanítástól, valamint korunk hiteles égi üzeneteitől. Ezt csakis Ferenc pápa és az egyházi tekintély iránti engedelmességünk megerősítésével védhetjük ki. Imádkozzunk a Szentatyáért, szent Katolikus Egyházunkért, az Isteni Irgalmasság és a Szűzanya Szeplőtelen Szíve győzelméért – amelyről hiteles kortárs üzenetek szólnak –, valamint azért, hogy az állítólagos látnok és követői békében megtérjenek és visszatérjenek az Egyház szívébe, egységébe és az iránta való engedelmességbe! – zárja elemzését Mark Miravalle. 

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

Templombúcsú

Holnap ünnepeljük 

templombúcsúnk nagy ünnepét, 

a Legszentebb Szentháromságot.

Nagy szeretettel várok mindenkit 

az ünnepi szentmisére, amelyet 

Főtisztelendő Hlédik László palásti plébános 

szolgál majd, s egyben ő lesz a szentmise

ünnepi szónoka.

A Loretói litániát imádkozzuk 11:10-től, 

a szentmise pedig 11:30-kor kezdődik.

A Loretói litánia - kilencedik rész

A 16. század második felében a vallási viszályok felosztották Európát. Kihasználták ezt a törökök, aki behatoltak a keresztény országokba. Sőt ígéretet tettek, hogy addig nem állnak meg, míg nem igázzák le az összes keresztény népet. Egyházunk látható feje abban az időben V. Piusz pápa volt, aki felszólított minden keresztényt, hogy erősen álljon szembe a török ellenséggel. A keresztény harcosoknak volt egy sajátos ismertetőjegyük: a rózsafüzér, amely a nyakukban lógott. A mindent eldöntő csatára a keresztények és a törökök között 1571-ben került sor. A pápa, a bíborosok, a papok s a hívek egyaránt a rózsafüzért imádkozták, s a Loretói litániát énekelték. Ezen a napon egészítette ki a szentatya a Loretói litániát ezzel a megszólítással: Auxilium Christianorum, azaz Keresztények segítsége. Tizenkét óra harc után, este hat óra körül a keresztény seregek Lepantónál legyőzték a nagy török nyomulást és inváziót a tenger felől – a keresztények a Keresztények segítségével győzedelmeskedtek - ezt ünnepeltük tegnap, mikor Szűz Máriát, mint a Keresztények segítségét köszöntöttük.

Szent Pál apostol többször hasonlítja a keresztény ember életét egyfajta harchoz, vagy versenyhez, pl. így: „Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.”/1Kor 924-27/ Máshol a keresztény ember lelki harcát a katonák felszereléséhez hasonlítja: „Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.”/Ef 6,14-17/

Az összes ilyen és effajta harcban – tehát a világ fejedelmei, s a sátán fejedelme elleni harcban is, ahogy a történelem, s a szentek nagyszerű példája is mutatja, van egy végtelenül erős, s mindenkinél erősebb segítőnk, aki még a legnagyobb ellenségünket, a jelképes kígyót is eltiporja.

Látjuk, a mély teológiai jelképek mellet sok Szűzanya-megszólításnak milyen nagy és milyen sorsfordító történelmi háttere van. Legyen mindez eszünkben, szívünkben, mikor a litániát imádkozzuk, s bármilyen földi, vagy lelki harcot vívunk, az előzményeken felbuzdulva mi is gyakran kérjük: „Szűz Mária, a Keresztények segítsége! Könyörögj érettünk!”

Csíksomlyói zarándoklat - harmadik nap

Ma végre elérkezett a pünkösdi nagybúcsú napja. Nem lehet leírni azt a lelki élményt, amit az ember ilyenkor itt átél. Mikor nem több tíz, vagy száz, vagy ezer, vagy tízezer emberrel együtt vonul imádkozva, énekelve, hanem több százezer magyarajkú és magyarszívű ember - csecsemő, gyermek, fiatal, középkorú, idős, agg - egy Istendicséretre, szentmisére igyekszik több kilométert megtéve föl a hegyre... Leírhatatlan. Csak megélhető.

Amíg van magyar, aki ilyen lelkesen zarándokol, addig nem halunk ki - sem Felvidéken, sem Erdélyben, sem Kárpátalján, sem Délvidéken, sem Csángóföldön Moldvában, sem az Anyaországban. S addig nem hal ki a hívő magyar nép sem!

S mikor talán egy millió ember együtt mondja, énekli: Szent vagy! Szent vagy! Szent vagy, mindenség Ura, Istene! Könnybe lábad szemünk, s sírva folytatjuk... 

Igen, az érzés, az élmény nem minden. De jó ha van.

A szentmise után kis séta, szabadidő volt, majd este a "Csángómise" következett.

Kedves híveim, mai szentmisémet értetek ajánlottam fel. 

Csíksomlyóról

Ternyàk Csaba püspökatya csíksomlyói szentbeszédéből

"A hit az ember életéből sosem akar elvenni valamit, nem akar az Isten senkit megrövidíteni! A hit mindig ad - igazi boldogságot! Sokan szeretnének boldogok lenni. Vagy inkább így helyes mondani: sokan szeretnének boldogulni. Nem keresik az igazi boldogságot, igénytelenek, csak a megélhetés a fő cél, ami sokszor szentesíti számukra az eszközöket. Isten azonban sokkal többet kínál ennél! Mi is vágyódjunk az igazi boldogságra, a hit örömére, melyet egyedül Isten adhat nekünk. Nála keressünk - ne csak boldogulást, de boldogságot!"

Csíksomlyóról

Sent from my BlackBerry® from Orange wireless handheld.

Miserend és hirdetések - Pünkösdvasárnap

Csíksomlyói szentmise

A szentmise

Sent from my BlackBerry® from Orange wireless handheld.

Gyülekezés a szentmisére - Csíksomlyó

Sent from my BlackBerry® from Orange wireless handheld.

Csíksomlyói zarándoklat - második nap

Ma folytattuk zarándokutunkat Csíksomlyó felé. Gyónással és szentmisével kezdük a napot egy öregotthon (ahol el voltunk szállásolva) kis kápolnájában Kolozsváron. A szentmisét a helyi lelkiatyával, Kovács Árpád atyával együtt mutattam be. Szentbeszédében arra buzdított, hogy bátran terjesszük kéréseinket a Szűzanya elé, ő mindegyiket meghallgatja. S külön kért minket, zarándokokat, hogy szeretettel legyünk egymás iránt, ugyanúgy többi búcsús iránt, s akkor hozza meg igazi gyümölcsét a búcsújárás.

Miután körbejártuk Mátyás király városát, megnéztük szülői házát, a Király hágón keresztül eljutottunk Csíkszeredára, Csíksomlyóba.

Amint lepakoltunk, első utunk a templomba, a kegyszoborhoz vezetett. Rengeteg zarándok van itt már most is, s talán fél órát kellett sorban állnunk, hogy mi is közel kerüljünk a kegyszoborhoz, s megérinthessük azt. Néhány órát ott töltöttünk el a templomban - imádkozva, énekelve. Külön kértem a Szűzanyát minden hívemért.

Holnap lesz a búcsús szentmise, amelyet a Duna televízió élő adásban közvetít fél egytől. Ternyák Csaba egri érsekatya lesz a főcelebráns. Remelhetőleg több szAzezren leszünk.

Holnap is imádkozok értetek!

Szeretettel és imával Csíksomlyóból

Csíksomlyói zarándoklat - első nap

Ma, mikor elindultunk Erdélybe zarándokutunkra, az első "hivatalos" megállónkat a magyar-román határ (pontosabban magyar-magyar "határ") közelében lévő püspöki városban, Nagyváradon végeztük.  A gyönyörű Szent László-székesegyházban szentmisénk volt, zarándokcsoportunk részvételével - Nepomuki Szent János vértanú emléknapján.

Imádkoztam értetek különösen a szentmisében, kedves híveim, kedves blogolvasók. De hasonlóan kérem a ti imáitokat is, hogy zarándokutunkon mindannyian kikönyörögjük és kiesdekeljük azt, amiért utunkat felajánljuk.

Imádkozzátok minden nap a Lorettói litániát!

Kolozsvárról, imával és szeretettel.

Elindultam szép hazámból - szép hazámba

Ma, csütörtök reggel indultunk el 

Csíksomlyóra a pünkösdi búcsúra. 

Már most, 

s az egész "hosszú hétvége" folyamán 

imádkozok értetek. 

S egyben kérem a ti imátokat is.

Egy szép megújulás

Szeretettel és örömmel ajánlom minden "böngésző" figyelmébe Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának megújult weboldalát, ahol a gyönyörű esztétikai élmény mellett sok hasznos információt, gondolatot, tanúságtételt találtok.

Gyönyörű és nagyon intuitív, hasznos oldal. Örülünk az effajta megújulásnak is!

A weboldal ide kattintva nyitható, 

vagy bárhonnan:

domonkosnoverek.hu

A Loretói litánia - 8

Miután Szűzanyánk testi anyaságának szépségéről, sértetlenségéről, tisztaságáról, érintetlenségéről elmélkedtünk, ma egy újabb csodálatos megszólításhoz éerkeztünk: Szeplőtelen Szűzanya!

Gyakran használjuk ezt a kifejezést, ismerjük és évente ünnepeljük a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét, templomunkban is a Szűz Mária oltárt a Szeplőtelen Szűzanya szobra ékesíti... Itt a litániában azonban mégsem szó szerint ez a jelző szerepel. A szeplőtelen latinul így hangzik: immaculata. Itt azonban, az eredeti latin szövegben ez áll: Mater castissima. Mi is ez tehát? Ez a szó, hogy castissima, castus eredeti értelmében is ezt jelenti: erkölcsileg tiszta, erkölcsös, bűntelen, erényes. S mint az előző fohászban is, itt is a fokozás harmadik fokára van emelve, tehát szó szerint ez áll ezen a helyen: legerkölcsösebb anya. Pedig már az erkölcsös is kizár magából mindennemű bűnt, mégis, hogy ez még nyilvánvalóbb, még erőteljesebb legyen, a harmadik fok minden kétséget kizár: legerkölcsösebb. Ez tehát nem Mária anyaságának testi érintetlenségére, tisztaságára utal, mint a tegnapi, Legtisztább, vagy tisztaságos anya, hanem annak lelki, a minden bűntől való mentességére, legnagyobb lelki, erkölcsi tisztaságára.

Ez a szó, hogy castissima Szűz Mária anyaságának tisztaságát fejezi ki. Egy szóval két csodálatos dolgot is közöl: Mária anyaságát és egyben Mária szüzességét. Sőt, teljes anyaságát, teljes szüzességét – a legmagasabb fokon. A természet rendjéből adódó két egymást kizáró dolgot egyesít a Szűzanya személye. Aki szűz, nem lehet anya, s aki anya, nem lehet szűz. Máriában Isten akaratából mégis egyesül e két tulajdonság, lényeg, s a magyar nyelv páratlanul, gyönyörűen, egy szóval fejezi ezt ki: Szűzanya.

Szent Bernát erről a természetileg lehetetlen egységről ír: „Mária remegett, arca elpirult, amikor az angyaltól ezt hallja: áldott vagy te az asszonyok között. Mert ő a szüzességet szerette, azt kívánta megtartani. Aggodalma csak nő, mikor az angyal folytatja: méhedben gyermeket fogansz és fiút szülsz, akit Jézusnak nevezel. A szűzi tisztaság ugyanis olyan nagy dolog volt szemében, hogy anélkül nem vállalta volna az anyaságot sem. Mária ezért az maradt, ami volt – szűz. De egyben azzá vált, ami még nem volt – anyává. Istenanyaságával nemhogy elveszett volna szüzessége, hanem ellenkezőleg: megerősödött, és gazdagodott.” Ez a természetbelileg lehetetlen, és nyelvileg majdhogynem kifejezhetetlen csodálatos egyesülés jött létre a Szűzanyában, hogy teljes mértékben szűz marad, és teljes mértékben anya lett.

Ezt fejezi ki mai megszólításunk: Mater castissima, tehát legerkölcsösebb anya, vagy ahogy kevésbé pontosan, de annál szebben hangzóan imádkozzuk: Szeplőtelen Szűzanya.

A Loretói litánia - 7

Tovább imádkozva a Szűzanya litániáját egy újabb megszólításhoz értünk: Tisztaságos anya!

Az eredeti latin szövegben ez így hangzik: Mater purissima – azaz legtisztább anya. A latin nyelv a fokozás legmagasabb szintjét alkalmazza itt, hogy így is érzékeltesse e jelző nagy nyomatékát. Nem csak egyszerűen tiszta, hanem a legtisztább – a szó legmélyebb, s legerősebb értelmében. Sőt! Ez a szó, hogy purus szó szerint azt jelenti: színtiszta. S ha egy az egyben le szeretnénk fordítani, egy szinte értelmetlen, vagy túlbonyolított, túlfokozott szót kapnánk: legszíntisztább. Ezt a szót használja a litánia a Szűzanya ezen megszólításánál.

De mit jelent ez? Azt az eredeti állapotot jelenti az Isten teremtette természetben, amely még nincs semmilyen módon és semmivel megmásítva, bepiszkolva. Ami még olyan, amilyennek a természet adta – nincs keveredve semmi mással. Tehát tiszta minden mástól, ami nem tartozik hozzá. Olyan amilyennek az Isten teremtette, mikor minden jó volt, ahogy ő maga is látta, hogy az „jó”.

Ilyen tiszta, legtisztább Szűz Mária anyasága, s ilyen tiszta Szűz Mária szüzessége. Mikor ezt a megszólítást használjuk: Tisztaságos anya, jusson eszünkbe, hogy Szűz Máriában az anyaság teljes mértékben megvan – úgy, ahogy Isten azt a világ teremtésekor létrehozta. S egyben arra is gondoljunk, hogy nem csak az anyaságát, de minden jó tulajdonságát kezdhetnénk a leg szócskával, hisz az ő életét egyetlen bűn sem szennyezte be soha. S ha ezt mi is felfogjuk, tudatosítjuk, még odaadóbban, még buzgóbban imádkozhatunk hozzá, hisz tudjuk: olyan könyörög az Istennél, kin semmi folt, bűn vagy egyéb rossz nincs – a teljesen tiszta, a legszíntisztább anya.

Első szent áldozás

Ma van községünkben 

az előáldozás nagy napja, 

amikor is öt gyermekünk 

először veszi magához 

Krisztus Urunk testét.

Jöjjünk el a szentmisére 

értük és velük imádkozni!

Miserend és hirdetések - Húsvét 7. vasárnapja

Helyesbítés a Don Bosco ereklyével kapcsolatban - nem ezen a szerdán, hanem a következőn, május 22-én lesz Balassagyarmaton. Elnézést a tévedésért.

Húsvét hetedik vasárnapja

Minden szentmisén hallunk egy-egy evangéliumi részt. Halljuk, amint Jézus gyógyít, amint Jézus tanít, amint csodát tesz, amint imádkozik. De ha a mai rész, amit az előbb hallottunk, egészen különleges volt. Jézus imádkozott, de nem akármilyen szándékra!

„Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem”. Jézus, az Isten értünk imádkozik! Föl tudjuk ezt fogni, kedves testvéreim? Tudjuk, mekkora közbenjárás ez, mekkora erőt adhat ez nekünk? Az Isten Fia az Atyjánál könyörög értünk, emberekért.

Így ha maga az Isten Fia könyörög az Istennél, biztos, hogy a legjobbat kéri nekünk. A legfontosabbat. „Hogy egyek legyenek”. Hogy ne a széthúzás, de az egység legyen ránk jellemző. Ne a széthúzás, de az egység jellemezze családjainkat, közösségünket, falunkat. De hogyan lehet bennünk egység, hogyan lehetünk egyek, mikor mindannyian mások vagyunk?

Ferenc pápánk néhány héttel ezelőtt egy nagyon találó példán megmagyarázta, hogyan is lehetünk mind egyek. Azt mondta, hogy egy zeneműben, egy szimfóniában nem az jelenti az egységet, hogy minden hangszer ugyanúgy ugyanazt a dallamot, szólamot játssza. Akkor együgyű lenne az egész. Az az egység, mikor az egyes hangszerek – amelyek mind más és más szólamot játszanak – harmóniában vannak egymással. Ha jó az egymáshoz való viszonyuk, ha hallgatják egymást, s alkalmazkodnak egymáshoz, összehangolódnak – akkor van meg a gyönyörű egység.

Mi is ezt keressük egymásban: hogyan tudnánk passzolni a másik emberhez – a családtagomhoz, az itt mellettem ülőhöz, a szomszédomhoz. Hogy amit én játszok, amit én teszek, az a másikét ne elrontsa, hanem szebbé, hasznosabbá tegye. Hogy mindenki a saját tehetségével, személyiségével családjaink, egyházközösségünk és falunk javát szolgálja, egységét, harmóniáját, összhangját erősítse.

Boldog Salkaházi Sára

Újra nagy szeretettel köszöntök mindenkit ezen a mai ünnepi szentmisén. Köszöntöm a Hídi vásár alkalmából érkezett vendégeinket, a Feltámadási kereszttel érkezetteket, minden vendéget, de ugyanúgy „hazai hívő“ testvéreimet is!

Piros színben tartjuk ezt a szentmisét, ugyanis korunk, a huszadik század egy nagy vértanúját, Boldog Salkaházi Sárát ünnepeljük éppen e napon, május 11-én. Vértanúnk először újságíró, majd politikus volt – később belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol örök fogadalmat tett Istennek, hogy neki szenteli egész életét. Boldog Salkaházi Sára minden erejét, tudását bevetve segítette az üldözöttek mentését a II. világháború idején. Rendkívül izgalmas és mozgalmas életet, szent életet tudhatott maga mögött. Fiatalon, negyvenöt évesen elhurcolták, és azokkal együtt, akiket ő maga menekített, a Dunába lőtték. Tevékeny, tetterős, buzgó élete mindannyiunk számára példaadó. S életéről a legtöbbet talán Istenhez szóló saját jelmondata árul el a legtöbbet: „Alleluja! Itt vagyok, engem küldj!”

S korunk egy másik hölgyéről, Molnár Katalinról is megemlékezünk ebben a szentmisében – én őérte ajánlom ezt fel. Ő nincs feljegyezve a szentek listáján, de mindannyian tudjuk, milyen sokat tett földünkért, az Ipoly-mentéért, a jó kapcsolatok ápolásáért, magyarságunkért. Én magam nem ismertem, de sokszor hallom, látom, milyen nagyméretű, s nemes kezdeményezések és kivitelezések fűződnek nevéhez. Ő is fiatalon távozott el közülünk, hasonlóan, mint mai szentünk, Boldog Salkaházi Sára.

Mit üzennek ők nekünk? Mire tanítanak? Egy ilyen kis községben, mint a miénk, Ipolyvarbó, ahol szinte semmi munkalehetőség nincs, ahol a lakosság száma egyre csak fogy, ahol kevés a gyermek, a fiatal, az utánpótlás, ahol épphogy még fenntartható az iskola, s ahol egyre több embertől hallani: „minek itt csinálni valamit?” – van itt jövő? Érdemes itt „befektetni”? Vannak, akik talán irigykedve, mások meg borúlátóan mondják, mikor terveinkről beszélünk: játszóteret építeni? Minek, öt gyereknek? Ide, a magyar iskolába íratni a gyermeket? Eszementség, hisz mindjárt bezár! Építeni a fiatalokra? Hisz úgyis elmennek, elköltöznek innen…

Ezeket hallva gondolkodóba eshet még a jóakaró ember is: tényleg mi lesz? Talán tényleg hagynunk kéne az egészet, s valahogy még leélni nyugalomban, tétlenségben, meddőségben, lanyhaságban maradék életéveinket? Csak ettől ments meg minket, Istenem! Hogy tétlenek, szürkék, s önsajnálók legyünk. Hogy a nehéz helyzetet ne kihívásként, hanem végként lássuk. Ettől ments meg, Istenünk!

A nagy papköltő, Sík Sándor is látta ezt a helyzetet, ami talán most a mi helyzetünk, s így ír:

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól 

a meddőségtől, lanyhaságtól 

a naptalan és esőtelen égtől: 

ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja 

fehér öregek aranyos borúja 

virága van tavasznak, télnek: 

ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja, 

hogy ne nézzek se előre, se hátra. 

Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad

ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem 

sem eszmében, sem kényelemben. 

Ne tűrj megállni az ostoba van-nál 

s nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra, 

hogy megzökkenne vágyam mutatója 

kezem kezedben ha kezdene hűlni 

más örömén ha nem tudnék örülni,

ha elapadna könnyem a más bűnén ,

a minden mozgást érezni ha szűnném ,

az a nap Uram hadd legyen a végső: 

szabadíts meg a szürkeségtől!

Krisztusban szeretett hívő magyar nép! Ha Boldog Salkaházi Sára azt mondta volna: úgysem tudok mindenkit megmenteni, akkor minek? Ha Molnár Katalin azt mondta volna, úgysem fog minden sikerülni, akkor hagyjuk az egészet, akkor ma nem lennének szentjeink, s nem tudnánk kire emlékezni, s nem lenne ez a mai ünnepünk. De vannak szentjeink, van kire emlékeznünk, van mit ünnepelnünk, megy a kereszt évről évre, van kivel ünnepelnünk – s van mit tennünk! Nekünk is Ipolyvarbóiaknak, Balassagyarmatiaknak, Bucsaiaknak, bárhonnan vagyunk és bárhol élünk is: nem zökkenhet meg vágyunk mutatója, nem érhet minket naptalan, esőtelen ég, nem zárulhatunk be magunkba, s nem elégedhetünk meg az ostoba van-nal, hanem mindig kell vágyódnunk a többre, a jobbra. S tennünk is kell azért, hogy szebb, jobb, gazdagabb jövő jöjjön el gyermekeinkre, unokáinkra.

Orbán Viktor mondta nem olyan régen: Nem elég csak felelősséget érezni egymásért! Felelősséget is kell vállalni egymásért! Nagy különbség. Tegyünk hitünkért, tegyünk családjainkért, tegyünk gyermekeinkért, tegyünk nemzetünkért, s mondjuk ki, tegyük meg, amit Boldog Salkaházi Sára örvendezve tett és hirdetett: „Alleluja! Itt vagyok, engem küldj!”

A remény napja(i) - Urunk mennybemenetele

Nagy napra emlékezünk, és nagy dolgot ünneplünk a mai napon. Igaz, számunkra talán nem mond, nem jelent sokat, hogy Jézus fölment a mennybe, de ezen a mai napon próbáljuk meg beleélni magunkat az apostolok helyébe – s akkor talán jobban megértjük, jobban átéljük, jobban megszeretjük ezt a napot. Minden apostolban, tanítványban megvolt a feltámadás öröme, hisz feltámadása urán Jézus gyakran megjelent nekik, eltöltötte őket békéjével és örömével.

De már az egész negyven nap alatt felkészítette őket arra, hogy nem lesz mindig ilyen alakban köztük, hogy el fog menni – vissza az Atyához. De azt is elmondta, hogy örülniük kellene annak, hogy elmegy. Milyen furcsa kijelentés. „Ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok” – mondta Jézus.

Milyen sokat tanulhatunk ezekből a szavakból. Jézus nem akarta, hogy az apostolok és tanítványok gond és nehézség nélkül éljék meg a húsvét utáni napokat – pedig megtehette volna. Hagyta, hogy a nehézségeken, a szomorúságon is túl kelljen lépniük, hogy azok által is megerősödjenek. Nem küldte el azonnal a Szentlelket, a Vigasztalót – még várniuk kellett, s nem tehettek semmit. Elment, még ha fájt is utána a szívük. De reményt hagyott bennük: „Én elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát”. S olyannyira tudtak remélni, hogy – mint olvastuk – „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe”.

Isten bizony megengedi a nehéz időszakot, a várakozást, amikor nem tudunk semmit tenni. S tudjuk, milyen nehéz, mikor reméljük, hogy eljön a jobb idő, de még nem jött el. Még várnunk kell. De ez az időszak sose legyen a semmittevés ideje. Sose vegyük haszontalanságnak, elpocsékolt időnek. Vegyünk példát az apostolokról, akik a hosszú várakozás egész ideje alatt „állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent”.

A mennybemenetel a remény ünnepe – tanuljunk meg kitartóan, reménykedve, imádkozva várni a jobbra, a Vigasztalóra, aki igazi örömet, Krisztus örömét hozza majd el nekünk

Egy szép nap

Ma, május 8-án szabadnapunk volt - iskolából, másoknak munkából. A szabadnap azonban, mint tudjuk, nem semmittevést jelent.

Mi is ministránsainkkal, elsőáldozóinkkal, fiataljainkkal reggel 7:40-kor már a Loretói Litániát imádkoztuk templomunkban, majd 8 órakor szentmisén vettünk részt. Ezt követte a ministránsok és az elsőáldozók liturgikus próbája.

Délben pedig folytattuk közös napunkat: várt ránk egy kis munka a templomkertben - fűnyírás. Ily módon is, külsőleg is készülünk vasárnapi nagy ünnepünkre, az elsőáldozásra.

Íme néhány "akciókép":

A munka után persze édes a pihenés - főleg az általunk megművelt gyepen:

Reméljük, Istenünk a mennyből is olyan örömmel nézett ránk, mint ahogyan mi néztünk és szóltunk feléje

Hogy érdekesebbé tegyük pihenésünket, kicsit fényképezkedtünk is - nem csak a földön, de afelett is:

Végül, hogy ne csak munkával és imával teljen a napunk, kicsit "kirándulni" mentünk - egy egészen rövid biciklitúrára: 
Ipolyvarbó - Nagykér - Kiskér - Nagykér - Ipolyvarbó útvonalon.

Köszönjük, Istenünk, ezt a szép napot! S reméljük, még sokszor és sokat lehetünk így együtt - a te szolgálatodban és a te szeretetedben.