2013. április 29., hétfő

A Remény Népfőiskola 7. napja


Újra egyházközségünk tagja járt ott:

Az Remény Népfőiskola első évének utolsó előtti előadásain vettünk részt Ipolyságon, melyek az Egyház társadalmi tanításáról és az Alapvető hittanról szóltak. Az előadók: Mgr. Parák László és Mgr. Balga Zoltán lelkiatyák voltak.
Az Egyház társadalmi tanítása c. előadásokon tanultunk:
- az Egyház küldetéséről és feladatáról
- egyházatyáinkról: Szent Ciprián, Szent Jeromos, Szent Ágoston, Akvinói Szent Tamás, Sienai Szent Bernardin
- az enciklikákról, melyek tartalmazzák az Egyház szociális tanítását:
  Rerum novarum (XIII. Leó pápa), melynek fő témája a munkáskérdés
  Quadragesimo anno (XI. Piusz)
  Octogesima adveniens (VI.Pál)
  Populorum progressio (II.János Pál)
  Laborem exercens (II.János Pál)
  Sollicitudo rei socialis (II.János Pál)
  Centesimus annus (II.János Pál)
(akit részletesebben érdekel, elolvashatja a Katolikus Egyház Katekizmusának kompendiuma-t)

Alapvető hittan III., IV. c. előadásokon hallhattunk:
- Jézusról, hogy ki Ő? "Jézus a Krisztus" (Jézus a Fölkent)
- Születéséről (kb. 6-7-ben, Nagy Heródes idejében), megkeresztelkedéséről, édesanyjáról, Máriáról, nevelőatyjáról Józsefről
- Jézus küldetéseiről: próféta, főpap, király
- isteni és emberi tudásáról
- a doketistákról, akik elutasították, hogy Jézusnak lettek volna emberi tulajdonságai is
- Egyházalapításáról

Köszönjük!

A Remény Népfőiskola 6. napja

Egyházközségünk tagja írta a beszámolót:

Népfőiskola 6. napján a következő előadásokat hallgathattuk meg: - A törvény és a szeretet - Mgr. Balga Zoltán
- Az Egyház törvényei az üdvösség szolgálatában
- A szent zene I., II. - Mgr. Zolcer György

A törvény és a szeretet c. előadás ("A törvény teljessége a szeretet" - Sz. Pál)
Ha azt a szót halljuk, hogy törvény, nem kellemes érzéseket vált ki belőlünk. Mindjárt valami tiltásra, korlátozásra gondolunk. Tudjuk, hogy a törvény már a kezdetektől jelen van az ember életében.
Törvénynek nevezzük:
·        az isteni kinyilatkoztatást
·        az összes Ószövetségi rendelkezést, amelyet Mózes által adott Isten (ebből 500-600 van).
·        a Tízparancsolatot, melyet Jézus kiegészített a szeretet parancsolatával: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!"
Minden törvény fontos, de Jézus szerint a legfontosabb a szeretet törvénye.
A törvényről tudjuk, hogy:
·        betartásával a helyes úton tudunk maradni, (aki nem tartja be, az nem tud szeretni)
·        egy eszköz, mely által el tudjuk érni a szeretet erényét
·        üdvösségünket szolgálja.
Az egyház törvényei az üdvösség szolgálatában c. előadás

Az első századoktól kezdve az Egyház kánonokon keresztül irányít. Jelenleg 1752 van. A legnagyobb törvény a legutolsó kánon, a lelkek üdvössége. Az 1399 - es kánon előírja, hogy az Egyházban mindent lehet büntetni, még azt is, ami nincs a kánonjogokban megfogalmazva.

A szent zene c. előadás ("gyönyörű hang és tökéletes dallam")

Az előadás alatt zenei élményben volt részünk, melyről Szent Ágoston szavai jutnak eszembe: "Úgy érzem, hogy lelkünk a szent szövegeken keresztül nagyobb jámborsággal és erővel emelkedik az áhítat magaslataiba..."

Köszönjük a beszámolót!

Mi történt Rómában az elmúlt héten? - római riport


Sienai Szent Katalin


Európa társvédőszentjét, Sienai Szent Katalint ünnepeljük. Egész élete, életműve olyan terjedelmes és csodálatos, hogy már annak végigolvasása sem kis feladat. Több királynak, több pápának volt a tanácsadója, segítője. Csupán harminchárom évet élt, de emléke örökké megmarad a zarándokegyház életében, s a medicsőült Egyházban vég nélkül örvendezik.
Életrajzában pontosan megírták, hogy rövid élete vége felé „a gonosz lélek támadásai nagyon keservessé tették utolsó hónapjait“. Az ő élete is gyönyörűen tanítja: a buzgót, az igaz hívőt, a szentet sosem hagyja békén a Sátán.
Ezért ha bármilyen téren kísértést szenvedünk, jusson eszünkbe Szent Katalin élete, s az, hogy a kísértés lehet, éppen annak a jele, hogy jó úton vagyunk – mert az Isten felé haladunk.

2013. április 27., szombat

Húsvét ötödik vasárnapja


Már néhány hete beköszöntött a tavasz. A virágzó fák, a zöldellő mezők, az éledő természet mind valami újat hoz életünkbe – új munkát, de új gyümölcsöt egyaránt. S maga a természet is gyönyörűen mutatja, hogy a világ fejlődése, az élet menete soha nem áll meg... Mindig megy előre, újra és újra megújul. A régi elmúlik, s jön az új - az új hajtás, az új termés, az új nap, az generáció. Minden megújul.
De nem csak a természet, a virág s a növény újul - hanem maga az ember is! Sőt, elsősorban nekünk a feladatunk a megújulás, az újjáéledés, az újjászületés, ahogyan Krisztus mondta. Persze nem elsősorban testileg, hanem lelkileg kell megújulnunk. Ami azt jelenti, hogy minden egyes nap fejlődnünk kell, tovább kell mennünk – nem elég egy helyben, ugyanazon a helyen toporognunk. S éppen erre buzdít, s ehhez ad erőt ez a szentmise is.
Ugyanis az eddig hallott összes szentírási rész éppen az új dolgokra hív fel, késztet, buzdít minket. (Már az introitusban, a kezdőénekben is ezt énekeltük: „Az Úrnak új dalt énekeljetek!” Nem régit, nem ugyanazt, mint a múlt héten, hanem újat!)
Az olvasmányban Pál és Barnabás, mint hallottuk, útra kelt – tovább hirdette Isten evangéliumát, azaz valami újat vitt bele igehirdetésébe. A szentleckében János apostol „új eget, és új földet” látott. Az új Jeruzsálemet szemlélhette, ahol a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáalkotok mindent!” S végül az evangéliumban maga Jézus is új dologról beszél: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást.” S ez a parancs nem csak kétezer éve volt új, hanem most is, ma is ugyanúgy újonnan tud hatni.
Az egész mai szentmise új dolgokról szól. S mindannyiunk: kicsik, fiatalok, nagyok és idősek számára egyaránt szól a mai üzenet: vágyódjatok, vágyódjunk az újra. Vágyódni a többre, s leleményesnek lenni a szeretetben. Sosem szabad ugyanis megelégednünk magunkkal. Sosem mondhatjuk azt: én már elég jó vagyok, eleget és elég jól imádkozok, teljes mértékben az Isten akarata szerint rendezem életem, mindenkit tökéletesen szeretek, mindent jól csinálok… Egyházunk folytonosan a megújulásra hív. Hogy naponta fel tudjuk fedezni azt az újat és jót, amit megtehetünk, s amit meg kell tennünk.
Bármennyi évesek is vagyunk, bárhanyadszor vagy is ma szentmisén, kell az újat, a többet, a jobbat keresnünk.
Mert mindig lehet jobban, mindig lehet többet. 

2013. április 25., csütörtök

Szent Márk


Szent Márk evangélistát ünnepeljük. S már a szentmise elején a könyörgésben is így imádkoztunk: Istenünk, te Szent Márk evangélistát kiválasztottad az evangélium hirdetésének fönséges hivatására. És tényleg, milyen fönséges, de egyben milyen óriási felelősséggel járó feladat lehetett számára, hogy ő írja meg az egyik evangéliumot, örömhírt Krisztus életéről. Hisz hány millió és milliárd ember olvasta már az általa leírt szentírási részt, táplálkozott lelkileg s élt az evangélium szavaiból. Nagy megtiszteltetés, de még nagyobb felelősség.
De nem csak az "evangélista" hivatás fönséges s felelősségteljes. Minden hivatás az! Úgy a papi, mint a családban betöltött szülői hivatás is. A mi hivatásunk is - bármilyen körülmények között élünk is - fönséges, mert Istentől kaptuk, s felelősségteljes, mert a következő nemzedék(ek) jövője is múlik rajta.
Szent Ágoston tökéletesen megértette, amit másoknak is tanított: Úgy dolgozz, mint ha minden rajtad múlna. S úgy imádkozz, mint ha minden Istenen múlna. Ezt tette Szent Márk, így munkája s imádsága gyümölcseként Isten egy szent evangéliummal tudatta velünk általa üzenetét.
Az ő példáját követve mi is becsületes munkával, s buzgó imával teljesítsük papi, szülői hivatásunkat.

2013. április 23., kedd

Nem gond nélkül jött - Szent Adalbert



Mai szentünk, Szent Adalbert Magyarországon is végzett térítő szolgálatot, missziót. Ő keresztelte és bérmálta meg többek között első királyunkat, Szent Istvánt. Nagy szerepe volt tehát hazánk, nemzetünk kereszténnyé válásban.
Végül életét vértanúként fejezte be. Róla mondja Krisztus: „Nincs nagyobb szeretete senkinek annál, aki életét adja barátaiért”. Ebben a mai szentmisében adjunk hálát Szent Adalbertért is, aki még az életét is feláldozta, hogy hitét továbbadhassa. S egyben becsüljük meg hitünket. Nem gond nélkül, nem problémamentesen kaptuk: sokan vérüket ontották, életüket adták, hogy ma is tudjuk, a föltámadt Jézus örök életre hív minket.

Mi történt Rómában az elmúlt héten?


2013. április 20., szombat

Húsvét negyedik vasárnapja


Akik rendszeresen járnak templomba, azoknak – valószínűleg – feltűnt, hogy milyen rövid az e vasárnapi evangélium. Alig néhány mondatot hallunk Urunktól, aki a mára már jól ismert Pásztor – nyáj hasonlatot tárja elénk. Igaz, röviden, de annál erélyesebben biztosít minket juhokat a p§sztor védelméről, s ígéri célunk biztos elérést.
„Ismerem őket” – (juhaimat) mondta. XVI. Benedek emeritus pápánk a Názáreti Jézus című könyvében magyarázza, hogy az ismerni szó a görög nyelvben ugyanaz, mint a hozzá tartozni, sajátjának lenni. Hasonlóan, ahogy a gyermek a szülőhöz tartozik: nem birtokként, hanem felelősségben. Mi Istenhez tartozunk, mert ő ismer minket.
De milyen  a jó pásztor? Mitől jó egy pásztor? Attól, hogy tudja, mire van szüksége a juhoknak. Sokkal jobban tudja, mint az kicsi juh, hogy mi az, ami tényleg kell neki, s mi az, ami nem tenne jót neki. Az Isten pedig még nálunk magunknál is jobban ismer minket. Hogy ezt jobban megértsük, befogadjuk Urunknak ezt a tanítását is, egy rövid képzeletbeli időutazásra hívok mindenkit a már (talán régen) elmúlt gyerekkorunkba. Különösen azokra a vágyakra, kívánságokra, óhajokra gondoljunk most, amelyeket nagyon szerettük volna teljesíteni, de szüleink nem engedték… S képzeljük el, mi lenne most velünk, ha szüleink nekünk, mint gyermeknek mindent megengedtek volna. Bármit kipróbálhattunk volna, bárhova elmehettünk volna... Valószínű, nem ezen a szentmisén lennénk most – persze ha esetleg élnénk még.
De biztos nem csak gyermekkori kívánságaink maradtak beteljesületlenek. Mennyi mindent kértünk már Istentől. S abból a sokból mennyit megkaptunk már. De mennyi mindent nem kaptunk meg… Pedig annyira kértük… Annyit imádkoztunk érte… Annyira akartuk… De nagyon találóan fogalmazta meg valaki: Isten a legtöbbször úgy büntet minket, hogy teljesíti kívánságainkat. Hisz mennyi olyat kértünk már „felnőtt” fejjel az Istentől, amit szerencse, hogy nem kaptunk meg. Talán csak most látjuk, milyen jó, hogy… Csupán józan emberi gondolkodással is rájöhetünk: milyen jó, hogy van Valaki, aki véd, „terel”, vezet bennünket – mint a nyáját a pásztor. De nem akármilyen pásztor: jó pásztor! De értsük meg, milyen az igazán jó pásztor: nem kell hozzá talán semmi más, csak logikus gondolkodás. Vezessük le. Az a jó pásztor, amely mindenhova elengedi a juhát? Az a jó szülő, aki mindent megenged gyermekének? Az a jó Isten, aki mindent megad hívének? Mindhárom kérdésre tudjuk a választ.
A mi feladatunkat pedig szinte csak egy rövid mondatban foglalta össze Urunk: „Juhaim hallgatnak szavamra”. Ne csak vasárnaponként, hanem naponta hallgassunk szavára. De ehhez nélkülözhetetlen, hogy napi kapcsolatban legyünk vele. Kihasználva minden lehetőséget, mely adva van a vele való találkozásra. S így a harcban a világ „farkasai” ellen is bátran kiállunk, mert van Pásztorunk, ahogy a költő mondja:
Farkasok közé küldelek / mint bárányokat. / Nem adok néktek farkasfogakat, / se vad, üvöltő hangot, / se tépő farkaskarmot. / Be kell érnetek füves legelővel, / – s olyan harcban, hol testi, nyers erő kell, / véretek csordul, csontotok roppan. / Mégis biztonságban, / mert Pásztorotok van.
Rövid az evangélium, de rövid az élet is. Mégis eléri célját az evangélium, mégis elérheti célját életünk is. Csak hagyjuk, hogy az evangélium vezesse életünket, s ha nem is kapunk meg mindent, amit szeretnénk, akkor is higgyük el: a jó pásztor tényleg jó; a jó Isten tényleg jó.

2013. április 19., péntek

Zenés szentségimádás


2013. április 20-án, szombaton
újra zenés szentségimádásunk lesz
az Ipolyvarbói Legszentebb Szentháromság
római katolikus templomban.

Nagy szeretettel várunk mindenkit,
aki szeretne lelkileg 
feltöltődni,
megújulni,
vagy egyszerűen
szeretné Istent dicsérni.


"Bizakodjatok, jó az Úr!
Jósága a éltet!
Bizakodjatok, jó az Úr!
Alleluja!"



2013. április 18., csütörtök

Többet kínál /Jn 6,44-51/


Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak – ezekkel a szavakkal intette, tanította Jézus a zsidókat. Ők ugyanis történelmük egyik legnagyobb csodájának tartották azt, amikor a pusztai vándorlás alatt az Isten mennyből hullott mannával etette őket. S nekünk is el kell ismernünk: valóban nagy csoda volt az.
De Jézus mégis figyelmeztet: ne olyan csodára, isteni ajándékra várjunk, ne azt kérjük. Hanem olyat, ami nem veszendő, romlandó – tehát nem földi. Ne földi jóért, ne földi egészségért, sikerért imádkozzunk. Mert az elmúlik, megszűnik, véget ér.
Jézus többet, örökkévalót kínál nekünk. Mi is olyat kérjünk: ami az örök élethez visz közelebb.

2013. április 16., kedd

Ítélet helyett /Jn 6,30-35/


Jézus az örök élet kenyeréről beszélt a népnek, akik közül azonban sokan nem hittek neki. S ilyenkor azonnal azt gondolhatjuk: hát milyen „szerencsétlenek”, rosszak voltak azok az emberek, hisz maga az Isten beszélt hozzájuk személyesen, ők pedig egyszerűen nem hittek neki.
De még mielőtt ítéletet hoznánk a Jézust hallgató nép fölött, gondoljunk arra, vajon mi mindig hiszünk-e az „isteni szónak”, mindig komolyan vesszük-e, mindig egyetértünk-e vele?
Kérjük Urunkat, Istenünket, hogy szavai lelkünkben mindig jó befogadásra találjanak, és sokszoros termést hozzanak.

Mi történt Rómában az elmúlt héten?

Római riport


2013. április 13., szombat

Miserend és hirdetések - Húsvét 3. vasárnapja


Húsvét harmadik vasárnapja


Egészen a Nagyhétig, Nagypéntekig kell visszatekintenünk, ha meg akarjuk érteni a mai evangélium történéseit. Jézust, a nagy tanítót, a csodatevőt, a Mestert keresztre feszítették. Az apostolok pedig, miután Jézust így kivégezték, tanácstalanok lettek. A Messiás elvesztése után Péter, a fő apostol, az egykori halász és mesterember, visszatér a szakmájába: „Megyek halászni.” Társai pedig vele mennek. Három év Jézus társaságában – teljesen hiába. Ott kényszerülnek (vagy inkább csak „akarják”) folytatni, ahol évekkel ezelőtt abbahagyták. De mégsem tudják folytatni. „Nem fogtak semmit”. Valami ugyanis nagyon megváltozott.
Jézus feltámadt. De milyen különleges: a feltámadás nem színpadi mutatvány, nem egy látványos esemény (Kiss). Mai szemmel nézve talán hiányoljuk is az ünnepélyes, mindenkit ledöbbentő, parádés feltámadást – nagy hang és fényeffektusokkal… Ahogy elhengerül a sír bejárata elől a kő, s Jézus fehéren fénylőn, diadalmasan kilép mindenki szeme láttára – s mindenki hisz benne… Nem ilyen volt a feltámadás. Nem volt látványos esemény még egy kicsit sem – hisz senki sem látta. Csak a feltámadás következményeit tapasztalták később – a már feltámadt Jézust megdicsőült testben, az üres sírt, Jézus csodáit. S ezt bizonyítja minden evangélium, amely a feltámadt Jézusról beszél. Csendben jön el, személyre szólóan, s a hívők lelkének legmélyét érinti meg – tölti be örömével.
Péter és társai az újonnan véghezvitt csodálatos halfogáskor, a csendben ismerték fel Krisztus, a csendben támadt fel Jézus az ő lelkük mélyén. Nem látványosan, de a hajnali homályban, virradatkor.
S mi is éppen mindennapi életünk apró történéseiben fedezhetjük fel a feltámadás következményeit, tényét, s azt, hogy Isten velünk van, még ha épp nehézséget, fájdalmat, csalódást is élünk át. Az Isten felkeres minket, táplálékot készít, segíti mindennapi igyekezetünket. A személyes imában, a csendben, mikor Istennel beszélgetve kinyitjuk neki szívünket – akkor lesz vége bennünk is a sikertelen éjnek, s akkor köszönt ránk az „isteni” virradat.
Talán ma is ünnepélyesen szól az orgona, fennkölten énekeljük az Alleluját, zengjük énekeinket a feltámadt Úrról, a feltámadásról szóló szent szövegeket hallunk.
De ne feledjük: a húsvéti vasárnapok (külsőben is kifejeződő) megünneplése akkor válik teljes igazsággá, valósággá, ha ez a mi belső meggyőződésünket és örömünket fejezi ki. Győződjünk meg róla mi is, s egymásnak is mondjuk el: „Az Úr az”, akit ünneplünk, akiért élünk, s akivel örökre lenni akarunk.

2013. április 11., csütörtök

Húsvéti vértanú - Szent Szaniszló


E húsvéti időnk mindennapos témája és lényege az, hogy Jézus az ő kereszthalálával és feltámadásával legyőzte a bűnt és a halált, s ezzel örök életet szerzett nekünk. Ma azonban, először az idei húsvéti időben egy vértanúra emlékezünk– Szent Szaniszlóra, aki Krisztus húsvéti megváltása után ezer évvel szenvedett vértanúhalált.
Érdemes itt megállni, s kicsit elelmélkedni ezen. Ez az időszak s ez a mai emléknap is arra figyelmeztet: Isten nem a földi szenvedéstől, s nem az itteni nehézségektől váltott meg minket. Hanem az örök kárhozattól. Feltámadásával pedig nem földi felhőtlen jólétet, hanem az örök életre való bejutást szerezte meg számunkra.
Kérő imáinkban is ehhez tartsuk magunkat: elsősorban ne földi jót, de mennyeit; ne elmúlót, de örökké tartót lérjünk!

Audiencia, ahol a pápa a fő drukker


Érdekes, s talán tetszetős hírek jelennek meg manapság a médiában új szentatyánkról...
Íme egy:

Kedvenc futballklubjának, a San Lorenzo de Almagrónak a képviselői is jelen voltak Ferenc pápa általános audienciáján a Vatikánban.


Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint a hetente sorra kerülő kihallgatáson a Buenos Aires-i egyesület küldöttei is részt vettek a Szent Péter téren. A katolikus egyházfő spanyolul köszönte meg nekik és más, Spanyolországból, valamint Dél-Amerikából érkezett zarándokoknak, hogy eljöttek.
Ferenc pápa évek óta rajongója, sőt pártoló tagja a többszörös argentin bajnok klubnak, s a hírek szerint még most is fel tudja sorolni az 1950-es évek kezdőcsapatait.

Forrás: MTI

2013. április 8., hétfő

Gyümölcsoltó Boldogasszony


Urunk születésének hírüladása, más néven Gyümölcsoltó Boldogasszony egyik kedves Mária ünnepünk. Mint általában a Mária ünnepek, ez is szinte magától egy belsőséges, kellemes érzést vált ki szívünkben - ezért talán mindannyiunk nevében elmondhatom: szeretjük a Mária ünnepeket - talán épp a kellemes érzés miatt.
Fontos azonban, hogy ne csak érzelmileg, de viselkedésben is igyekezzünk minél jobban hasonlítani, közeledni a Szűzanyához. Figyeljük az ő magatartását a mai eseménykor: az angyali üdvözletkor. Korunk nagy teológusa, Barsi Balázs atya így „elemzi” a történéseket: „Mária – mint igazi okos szűz – az angyali jelenés közben is használja az értelmét, gondolkodik kezd, és nem fél kérdést feltenni: »Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?« Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni (meghajolni), hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya, ezt és ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”. Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad gondolkodóba esni, szabad kérdéseket feltenni, szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval, hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik.
Ma is sokféle üzenetről, jelenésről hallunk – az interneten, az újságokban, a médiában… Egyesek a világ végét hirdetik, mások erre vagy arra figyelmeztetnek. Mi soha ne veszítsük el józanságunkat, hanem Szűzanyánkhoz hasonlóan mindig kérdezzünk rá: honnan való, kitől jött, hogyan jött, mit hirdet. Mindenekelőtt azt vizsgáljuk: Istentől jövő-e az üzenet. Maga a Szentírás és Egyházunk tanítása szinte minden kérdésre világos választ, minden útvesztőből biztos utat mutat. Ezért mindig, ha bármilyen üzenetről, jelenésről, csodáról hallunk, mielőtt elhinnénk, vizsgáljuk azt meg. S ne máshol, de az Isten élő szavánál, és Isten élő Egyházánál kezdjük az igazság keresését.
Barsi Balázs atya folytatja: „A Szent Szűz csak azután mondott igent, hogy meggyőződött róla, Isten küldöttje járt nála. Ezután viszont nem tétovázott beleegyezését adni, értelmét és akaratát alávetni, testét és lelkét átengedni Isten terveinek szolgálatára. Ma, amikor a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra, testünknek ez a mozdulata fejezze ki elménk értelmes meghódolását, akaratunk beleegyezését, érzelmeink megnyugvását Isten ránk vonatkozó terveiben.” 
Barsi-Teleki alapján

2013. április 6., szombat

Húsvét második vasárnapja


Sok régi fiatal barátommal, ismerősömmel beszélgettem a napokban. Szinte mindannyian olyan megkeresztelt katolikusok, akik voltak elsőáldozók, voltak bérmálkozók… De jócskán megdöbbentem azon, milyen kevesen vannak, akik ma igazán hívők közülük. Sokan egyáltalán nem hisznek, mások – mint mondják – hisznek „valamiben”, ismét mások „hisznek Istenben”, de nem gyakorolják hitüket… Alig találtam olyat, aki hisz Istenben, hisz Jézus Krisztusban, s hisz a feltámadásban – s ezt a hitét vállalja, gyakorolja is. Talán most éreztem át igazán: az istenhit ma már nem egy általánosan elterjedt valóság, s hogy az igazán hívő katolikus ma már kisebbséget alkot nem csak a világban, de itt itthon is.
De talán ti is ugyanezt tapasztaljátok, kedves híveim, hogy családotokban, barátaitok körében egyre jobban elgyengül az istenhit, s egyre kevesebben hiszik az Isten végtelen jóságát, irgalmát, szeretetét – s az ő örök országát. De ha visszamegyünk Jézus földi életének idejéig, amit az idők teljességének hívunk, ott is hasonló hitetlenséggel találkozunk. S nem csak Jézus ellenségei voltak azok, akik nem hittek. Húsvétvasárnap reggeléről azt olvastuk – nem hittek még a Jézushoz legközelebb állók, az apostolok sem. Nem voltak „könnyenhívők” – sőt kimondottan nehézkesen járták a hit útját. De Jézus nem hagyta őket egyedül. Megjelent nekik, szólt hozzájuk, evett előttük – hogy emberi módon, az emberi szemnek, érzékeknek bizonyítsa be: ő feltámadt a halálból. S ezzel többek között azt is igazolta, hogy ő maga az Isten – hisz a halálból való feltámadásra az ember nem képes. Megjelent nekik, újabb csodákat tett, újra tanította őket, hatalmat adott nekik, rájuk bízta Egyházát, és még sok más csodajelet is művelt. De mindezt honnan tudjuk? Honnan lehetünk biztosak ebben?
Ezeket megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia…” – hallottuk az evangélium befejezéseként. Ezeket megírták a szentírók, hogy tudjuk, mit kell hinnünk. Mikor egy-egy ismert evangéliumi részt felolvasunk talán épp ilyenkor húsvétkor, úgy gondoljuk: minek ezt megint végighallgatni, hisz tudjuk fejből, ismerjük, sokszor hallottuk, tán már unalmas is… „Ezeket megírták, hogy higgyetek” – hogy újra felolvassuk, újra átgondoljuk, hogy hitünk növekedjen, erősödjön. Mert mindezeket nem elég ismerni (az előbb említett régi barátaim is ismerik, régen hallották) – hinni is kell! A hit pedig nem olyan mint a megszerzett tudás vagy tapasztalat. Megtanultam az ABC-t, s talán sosem felejtem el. A hitet nem elég egyszer megszerezni, azt táplálni is kell. Azzal, hogy újra és újra elolvasom a szent igazságot a Szentírásból, hogy újra és újra átelmélkedem, átimádkozom. S hogy az itt, a szentmisén hallottakat az Úr testével, a szentáldozással megerősítsük.
Az Isten minden nap, minden szentmisével adni akar nekünk: hitet és saját magát, hogy ezeknek köszönhetően örökké élhessünk. Legyünk tanúi az itt hallottaknak és az itt megélteknek, hogy általunk mások is megtapasztalják, megérezzék: Krisztus a halálból valóban föltámadt! 

2013. április 4., csütörtök

Nem elég csak tudni /Lk 24,35-48/


Az emmauszi tanítványok felismerték Jézust a kenyértöréskor – hallottuk a tegnapi evangéliumban. Ma tovább folytatódnak az események. Együtt vannak az apostolok, s egymásnak mesélik, hogyan ismerték fel Jézust, hogyan lángolt a szívük… S mégis, mikor megjelent a szemük előtt, nem tudtak hinni. Nem mertek hinni. Felismerték, hallottak róla, tudtak róla, de nem hittek benne.
Sokan ma is hallanak az Istenről, van információjuk, talán még a hittant, a hitigazságokat is nagyon tudják. De ez a tudás nem ér semmit a hit nélkül. Az istenismeret tettek nélkül csupán elmélet marad.
Mi is, akik naponta itt vagyunk, sokat megtanulhatunk Urunkról, Jézusról. De ne felejtsük: mindennek akkor van értelme, ha ezt a tudásunkat arra használjuk fel, hogy istenes, Istennek tetsző életet élünk.

2013. április 3., szerda

"Még abban az órában..." /Lk 24,13-35/


Az emmauszi tanítványoknak lángolt a szívük, amikor az Úrral beszélgettek. S mikor betértek Jézussal emmauszba, már esteledett – késő volt. De a szentmise, a kenyértörés után, mikor Jézus eltávozott közülük, eltűnt előlük, azonnal visszaindultak Jeruzsálembe.
Nem várták meg a holnapot, nem várták meg a nappalt, hanem minden nehézség ellenére azonnal elindultak. Olyan nagy hatással volt rájuk az Isten, a szentmise, hogy nem halogathatták az abból fakadó tetteket sem másnapra, sem máskorra.
Mi is gyakran itt vagyunk a szentmisén, s talán gyakran érezzük is, mi az, amit meg kellene tennünk. De mégsem tesszük. Várunk. Várjuk a majd a másik alkalmat,a  jobb lehetőséget, a kedvezőbb körülményeket… s talán addig várunk, míg minden lehetőség elszalad s elszalasztódik.
Az emmauszi tanítványok példájára ne a kedvezőbb alkalmat, a jobb körülményeket keressük, hanem minden helyzetben tegyük meg a jót, amit lelkiismeretünk sugall – bármily nevetségesnek, körülményesnek, esetlennek tűnik.

Vaklárma


Többen fordultak hozzám az elmúlt héten, s egy eléggé elterjedt témáról, közhiedelemről kérdeztek. Sokunk elektronikus postaládájában kéretlen üzenetek jelentek meg, melyek közül az egyik egy weboldalra utal és hív: utolsóidők, vagy nagyfigyelmeztetés.
Ezek az oldalak úgy mutatkoznak be, mint amelyek segítséget akarnak nyújtani napjaink hívőinek, s a legfontosabb dolgokra hívják fel a figyelmünket, melyekről persze állítólag az Egyház hallgat, s eltitkolja az igazságot.

Ha hűek szeretnénk maradni az igazsághoz, melyet Krisztus megbízására Egyházunk hordoz, olvassuk el Egyházunk püspökének, Székely Jánosnak levelét, melyet éppen ennek a problémának megoldására írt:

Székely János püspök atya levele a "nagyfigyelmeztetés"-ről

„Ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok felül a lelkeket, mert sok hamis próféta támadt!”

Kedves testvérek, kedves Mária Rádióhallgatók!

Az utóbbi hónapokban sokan felfigyeltek a „Nagy figyelmeztetés”-nek is nevezett üzenetre. Ezzel kapcsolatban szeretném néhány dologra felhívni a figyelmeteket.Krisztus Urunk gyakran beszélt arról, hogy sokan jönnek majd az Ő nevében, és különböző üzeneteket fognak átadni. Ezt mondta: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő. Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek! Ilyeneknek előbb meg kell történniük, de ezzel még nincs itt a vég!” (Lk. 21,8-9) Szent Pál apostol így inti a tesszalonikaiakat: „Urunk Jézus Krisztus eljövetelét illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már a küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket!” (2 Tessz 2,1-3) Maga Krisztus, amikor az utolsó napról kérdezték, ezt felelte: „Azt a napot, és azt az órát nem tudja senki, még az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.” (Mk 13,32) Szent Pál apostol is figyelmeztet: „Az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.” (1 Tessz 5,1) Minden olyan magán-kinyilatkoztatás, amelyik időpontokat jósol meg, és végső események konkrét idejét akarja meghatározni, ellentmond Krisztus szavainak. A végső események időpontját senki sem ismeri, csak az Atya! A Nagy figyelmeztetésről szóló állítólagos üzenetekben viszont ezt olvassuk: „Még ebben az évben…”; vagy másutt: „pár hónapotok van hátra”. Ezek a kijelentések nyilvánvalóan ellentétesek azzal, amit az evangélium tanít. Azok a hiteles magán-kinyilatkoztatások, amelyeket az Egyház elismert (pl. Lourdes, Fatima, az Isteni irgalmasság üzenete szent Fausztinának, stb.), mind mentesek az ilyesfajta időpontokra való utalásoktól. Ráadásul a Szentírás arra tanít minket, hogy a szívek titkait egyedül Isten ismeri, egyedül Ő ítélhet (Jer. 17,9-10). Szent Pál azt írja, hogy még saját maga fölött sem ítélkezik (1 Kor 4,3-4). A Szentírástól idegen a Nagy figyelmeztetésnek nevezett üzenet tartalma, hogy Isten – ahogyan írják – feltárná mindenki előtt a lelke állapotát. Az ember nem ismeri, nem ismerheti a saját lelke titkait a maguk teljes mélységében. 
Egyedül Isten az, aki ismeri a szívünk legmélyét, aki megítélhet. Az Egyház a magán-kinyilatkoztatásokat hosszas és komoly vizsgálatnak szokta alávetni. Szent János apostol levelében olvassuk: „Ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok felül a lelkeket, mert sok hamis próféta támadt!” (1 Jn. 4,1). Az Egyház vizsgálja az üzenet tisztaságát (vagyis azt, hogy összeegyeztethető-e a Szentírással és az Egyház hitével), azt hogy van-e nyilvánvaló jele annak, hogy természetfeletti esemény történt, és vizsgálja az üzenet átadójának személyét, hitelességét, életszentségét is. A Mária Rádió csak olyan magán-kinyilatkoztatásokat ismertet és közöl, ahol ez az egyházi vizsgálat megtörtént, és pozitív eredménnyel zárult. Természetesen az idők jeleire mindannyian figyelünk, és figyelünk korunk hiteles prófétáira is. A lelkünket pedig igyekszünk megtisztítani a bűnbánat szentsége, a szeretet cselekedetei és az alázatos imádság által. Azonban mindebben figyelünk az Egyház tanítására, amelynek Krisztus megígérte a Szentlélek segítségét: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek…
Elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn. 14,26; 16,13).
Sok szeretettel és imával,
Székely János püspök, a Mária Rádió védnöke

Ez a mi álláspontunk, hisz mindannyian az Isten szavát, a Szentírást vesszük alapul. Az számunkra a szent, mely a Szenttől származik. Adjunk hálát az Istennek, hogy a Szentírás szava ma is egyértelműen utasít, tanít, biztat, reményt ad és a mennybe vezet!

Aki bővebben szeretne foglalkozni ezzel a témával, olvassa el a következő írást is, mely szintén megbízható forrásból származik:


Nagy Figyelmeztetés: hamarost itt a világvége?

Ez a katasztrófa úgy fog elérkezni a földre, mint egy villám. Abban a pillanatban a reggeli nap fényét szuroksötét váltja fel – áll a levelezőlistákon terjedő Nagy Figyelmeztetésben. Miről is van szó? Katolikus teológusok is megszólalnak az összeállításban.
Hogy mi is ez a Nagy Figyelmeztetés? Ez vezetné be a Krisztus második eljövetele előtti időszakot: „most egy új korszak köszönt erre a világra, amit csak nagyon kevesen fognak megérni. Eléri ezt a földet igazságosságom haragja. A nagy figyelmeztetés már útban van. A nagy természeti katasztrófák, és szerte a forrongások ennek a jelei – mondta állítása szerint Jézus 2011. március 22-én egy Mária Julianna nevű látnoknak.
 Mindenesetre olyan praktikus tanácsokat is kaptunk, hogy „legyen tartalék élelmiszeretek:  víz, szentelt gyertya, mely világosságot ad majd nektek. Legyen nálatok szenteltvíz,  só és olaj a házban. Legyen kéznél otthon takaró, és elsősegély felszerelés! Hordjátok magatoknál a Szentelményeket, de legyenek veletek otthonaitokban és az autótokban is (kereszt, csodás érem, skapuláré).  A szentírás és az imakönyv is legyen közeletekben.” 
„A Nagy Figyelmeztetés után életetek egy bizonyos időre drámaian megváltozik. Többé senki nem foglalkozik üzleti dolgokkal. Minden ilyesmi leáll,  mert az emberek nem az üzleti dolgokkal fognak foglalkozni,  hanem a lelkükkel. Minden más is, ami nem a lélek megmentésével kapcsolatos, jelentéktelenné válik és abbamarad,  például a tömegközlekedés.”
Rejtőzködő közvetítők?
Mindezt a nagyfigyelmeztetés.hu című oldalról tudhatjuk, amelynek híre egyre jobban levelezőlistákon terjed. Külön pontokba szedve tájékozódhatunk Jézus állítólagos üzeneteiből arról, hogy mi a Nagy Figyelmeztetés, miért következik be, hogyan fog zajlani, mit kell tenni a bekövetkezéséig és mit utána. Itt olvashatunk arról is, hogy Maria Divine Mercy (a szerénytelenül csak az Isteni Irgalmasság Máriájának nevezett látnoknő) által, 2011. november 17-én kapott üzenetben Jézus azt kéri, hogy vegye kezdetét egy „Jézus az Emberiséghez Imahadjárat”, a Jézus Krisztus által a világnak adott imákból, azok naponta történő elimádkozásával. A nagyfigyelmeztetés.hu ugyanakkor athewarningsecondcoming.com oldal magyar változatának tartja magát (az oldal alcíme: „új próféciák a második eljövetelt megelőző világeseményekről”). Ugyancsak ehhez a szubkultúrához tartozik az utolsoidok.com oldal is. (Lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy a Nagy Figyelmeztetés nem Jézus második eljövetelére utal, ugyanakkor az anyaoldal címe mégis ezt teszi). 
Három kiválasztott ország tűnik fel a jelenésekben: Az Amerikai Egyesült Államok, Izrael és Magyarország: „amikor mindhárom vezető politikust megölték, az arab világ összefog. Izraelt felmorzsolják, majd Amerika ellen fordulnak. Ledobják rájuk az atomot. Amerika lángokban fog égni. Ezzel elkezdődik a harmadik világháború. Lezárul ez a korszak. Egy új következik. A béke és a szeretet kora.” „Édesanyám soha nem vette le a kezét Magyarországról, és nem is fogja.” A három vezető politikus közül az első Kadhafi lett volna ezen oldalak szerint. A videók hangvétele patetikus, hatásvadász.
A Magyar Kurír megpróbált utána járni ezeknek a jelenéseknek. Érdekes módon Maria Divine Mercy látnoknőről az interneten nem lelhető fel fénykép, többnyire csak Faustina nővér fotóját dobja rá ki a Google keresője. Megpróbáltuk elérni a nagyfigyelmeztetés.hu szerkesztőit, „Ritát” és „Orsit” az oldal e-mail-címén keresztül. Személyes találkozásra nem vállalkoztak, írásban azonban készségesen válaszoltak feltett kérdéseinkre. Megkeresésünknek bevallásuk szerint nagyon örültek, mivel „igen fontos dologról van szó, és sajnos az egyház nem beszél erről, így azok a lelkek, akik csak a templomban értesülhetnének erről, félő, hogy nem fogják tudni olyan felkészülten várni, mintha erről már hónapok óta olvasnának.”
Mint írják: „a Nagyfigyelmeztetésről először a Szűzanya beszéltGarabandalban, 1961-ben. A világ különböző pontjain élő látnokok egybehangzóan beszélnek a Nagyfigyelmeztetésről: Dél-Amerikától Ausztráliáig, Maria Divine Mercytől Mária Juliannáig. Érdemes meghallgatni a Maria Divine Mercyvel készített interjút mert abból sok kérdésére választ kap: öt papnál járt, mire a hatodik elvállalta a lelkivezetését, de nem fedi fel, hogy melyik püspökséghez tartozik, és azt sem, hogy hol él, ki ő, mert az Úr Jézus kérése az, hogy a rejtekben kell maradnia, sok más prófétához hasonlóan. Nem fedheti fel magát, így nem fogja elárulni kilétét sem addig, amíg erre nem kap utasítást Jézustól. Ezért sem talál Róla fényképet. Ő olyan eseményekről kap próféciákat,  amelyek Jézus második eljöveteléig következnek be, ami nem összetévesztendő a Nagyfigyelmeztetéssel. Ez két külön esemény. Sajnos azonban mi sem tudjuk felfedni magunkat – ez a lelkivezetés, hogy maradjunk a háttérben –, de minden kérdésre tudunk írásban válaszolni.” 
A garabandali jelenések 1961-65 között történtek az észak-spanyolországi San Sebastian de Garabandalban, ahol először Szent Mihály arkangyal, majd a Szűzanya jelent volna meg négy iskolás lánynak. A garabandali jelenésekről az egyház nem nyilatkozott, a helyi püspökök és az egyház képviselői általában tartózkodóan, hol szkeptikusabban, hol óvatosan a látnokokat védve nyilatkoztak, de hivatalos egyházi álláspont nincs az ügyben. Mindenesetre érdekes, hogy innen olyan jóslatok származnak, mint hogy a nagy figyelmeztetés utáni második „esemény  egy  csütörtöki  napon este 8.30-kor  egy bizonyos évben április 8-án, 16-án vagy e két dátum között következik be”.
A Jelenések könyvének idejét éljük?
A Nagy Figyelmeztetésről már Székely János esztergom-budapesti segédpüspök is beszélt, aki leszögezte: „minden olyan magán-kinyilatkoztatás, amelyik időpontokat jósol meg, és végső események konkrét idejét akarja meghatározni, ellentmond Krisztus szavainak. A végső események időpontját senki sem ismeri, csak az Atya”. Ezt a Nagy Figyelmeztetés hívei úgy cselezik ki, hogy közlik: esetükben szó sincs a második eljövetel idejének megadásáról, itt egy figyelmeztetésről van szó. Székely János véleménye többek közt aszeretetföldje.hu-n olvasható, ahol az első, reagálásként érkezett kommentben bizonyos Z. Levente megállapítja (és ez általános vélemény a Nagy Figyelmeztetés drukkerei közt): „azt is tudjuk, hogy a Jelenések könyvében leírtak idejét éljük, elegendő kitekinteni a világban történő eseményekre”. 
Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karának teológus professzora ezzel szemben a Kurír kérdésére leszögezte: „az első század végén keletkezett apokaliptikus irat, a Jelenések könyve is igazából történelemteológiát foglal magában. Ezeket a jeleket úgy kell értelmezni, hogy hol fölerősödve, hol visszahúzódva folyamatosan jelen vannak a tapasztalati világban, és arra figyelmeztetnek minket: mennyire sérülékeny és törékeny az, amit az ember létrehoz.”
A teológus szavaihoz hozzáfűzhetjük: a mai „világban történő események” egyáltalán nem exkluzívak. Ha a „nagy természeti katasztrófák, és szerte a forrongások” a nagy figyelmeztetés jelei, akkor a történelem bármely korábbi szakasza is lehetett volna ilyen jel, hiszen nincs ma több történelmi katasztrófa, nincs több háború és nincs több forrongás, mint korábban – maximum számunkra új mindez, ha még nem tapasztaltunk hasonlót életünk folyamán. Talán meglepő a párhuzam, de az arab tavasz eseményeinél nagyobb mértékű változás volt a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása 1990 körül. A válság sem éri el azt a mértéket, amelyet elért az 1929-33-as nagy gazdasági világválság, továbbá az első vagy épp a második világháború idején is sokkal inkább érezhették magukat az emberek az apokalipszis tájékán. De ugyanez volna elmondható a forradalmak koráról, a 19. század első feléről, vagy a középkori járványok idejéről is. 
Az olyan ellentmondásokról nem is beszélve, mint hogy „egy nagyon hideg éjszakán fog mindez elkezdődni”, illetve „ez a katasztrófa úgy fog elérkezni a földre, mint egy villám. Abban a pillanatban a reggeli nap fényét szuroksötét váltja fel”. Emellett az Amerikai Egyesült Államok és Izrael mint állam történelmi szerepét kiemelő, küldetéstudatos felfogás az amerikai neoprotestáns kisegyházak sajátja. 
A Nagy Figyelmeztetés maga is a fogyasztói szemlélet terméke?
Van esély rá, hogy Krisztus figyelmeztet minket a végidők előtt, de az idők jeleinek értelmezése a mindenkori tanítóhivatalra tartozik. A tanítóhivatal viszont a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójában kimondta, hogy sem az idejét, sem a módját nem ismerjük Krisztus második eljövetelének. Pál apostol annyit mond, át fog alakulni a természet. A borúlátó, katasztrófalátó, ijesztgető szemlélet az ószövetségi prófétákból is táplálkozik - fejtette ki a Kurírnak Kránitz Mihály, ugyancsak a PPKE HTK professzora.
Hozzátette: az egyház az ilyen felhívásokra, mint a Nagy Figyelmeztetés, nem reagál, mert akkor belemenne kisstílű vitákba. Persze amennyiben valami megtérésre és bűnbánatra hív fel, annyiban evangelizációs módszer, „de azt hiszem, itt nem erről van szó: olyan szavakkal, érzelmekkel operálnak ezek a tudósítások, amelyeknek a kinyilatkoztatáshoz nem sok közük van”. Senkivel nem történhet baj, aki szentségi életet él, a keresztény embernek hűségesen követnie kell vallási kötelességeit: ima, szentmisén való részvétel, Krisztussal való találkozás, szolgálat. „Ez a hit útja, nem pedig az ijesztgetéseké és fenyegetéseké.” 
Elmondta még, hogy „az egyház idejére, tehát az előző kétezer évre eső jelek közt lehetnek a magán-kinyilatkoztatások is, amelyeket az egyház megvizsgál, és vagy elfogadja, vagy azt mondja, ez az egyénhez szólt. A krisztusi kinyilatkoztatáshoz ezek semmit nem tesznek hozzá, maximum megvilágítják, megerősítik”. A huszadik századi Mária-jelenések közül számosat elfogad az egyház, másokról még nem nyilatkozott. Állítólag folyamatban lévő jelenéseket az egyház vizsgál ugyan, de nem szokott róluk nyilatkozni. 
Az ilyen világvégeváró hangulat végigkíséri az egyház történetét, már az evangéliumokban megtaláljuk ennek a nyomait – mondta Puskás Attila. – Máté evangéliumának 13. fejezetében Jézus második eljöveteléről beszél, és említ bizonyos jeleket. Az első keresztény közösségek kézzelfogható jelekhez kötötték a második eljövetelt, ilyen például a jeruzsálemi templom lerombolása. Jézus összes végidőkre vonatkozó mondatának azonban az a végkicsengése, hogy egyetlen konkrét jelhez sem szabad hozzákötnünk a második eljövetelt. 
Adventben vagyunk, ilyenkor is azon van a hangsúly, hogy legyünk éberek és virrasszunk.  A számadásra való készenlét alapállapota kell legyen a keresztény embernek, és nem szabad hozzá kötni konkrét politikai fordulatokhoz – mutatott rá a PPKE HTK tanára. – Bizonyos értelemben már eljött a végidő, Jézus megtestesülésével és húsvétjával. Isten országa már itt van, csak jelenléte a történelemben még láthatatlan, rejtett. A halálunkra is készen kell állnunk, és Krisztus második eljövetele nem jelent személyes szinten ennél többet. Az Isten akaratához való igazodás állandó feladata a keresztény embernek. 
Puskás Attila is úgy véli: amennyiben az úgynevezett látnokok arra szólítanak fel, hogy térj meg és vedd komolyan az evangéliumot, semmi újat nem mondanak. Ennek komolyan vételéhez azonban „nem kell fenyegetéseket hozzácsatolni. Ne a hamarosan bekövetkező vég miatti félelemből fakadóan vegyük komolyan a keresztény életet! Ez nem volna krisztusi lelkület. Ahhoz képest, hogy Krisztusban bízva kell élni, nem látom értelmét az ilyen látomások után való futásnak.” 
Szenzációéhséget, a különleges dolgok iránti fogyasztói szemléletet érzek ki a Nagy Figyelmeztetés tálalásából. Aki rendszeresen olvassa az evangéliumokat és éli a lelkiéletet, annak nincs szüksége ilyesmire. Torzítja a keresztény felfogást, ha konkrét időponthoz, konkrét eseményekhez, esetleg politikai eseményekhez kötjük a második eljövetelt, netalántán rémképekkel próbáljuk az embereket rávenni a megtérésre – foglalt állást Puskás Attila. 
Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Mi történt Rómában az elmúlt héten?

Római beszámoló

2013. április 2., kedd

Ferenc pápánk homíliája húsvét vigíliáján


Kedves Testvérek!

Húsvét vigíliájának ragyogó éjszakáján az evangéliumban először az asszonyokkal találkozunk, akik Jézus sírjához mennek az illatszerekkel, hogy bekenjék testét (vö. Lk 24,1-3). A részvét, a szeretet gesztusát akarják végrehajtani, amely a kedves halott iránti szeretet egy hagyományos gesztusa. Életében követték Jézust, hallgatták szavait, úgy érezték, hogy megérti méltóságukat. Elkísérték őt egészen a végsőkig a Kálvárián, egészen addig a pillanatig, amíg levették Jézus testét a keresztről. Képzeljük el, milyen érzésekkel mennek a sírhoz: szomorúan és fájdalommal, mert Jézus eltávozott, meghalt, földi élete befejeződött.

Most az élet visszatért régi kerékvágásába. Az asszonyokban azonban tovább élt a szeretet és éppen a Jézus iránti szeretetük késztette őket arra, hogy a sírhoz menjenek. Azonban ekkor valami egészen váratlan történik, valami új, ami teljesen felkavarja szívüket és felborítja terveiket, egész életüket: látják, hogy a követ elmozdították a sír elől. Közelebb mennek, és nem találják az Úr testét. Ez a tény teljesen megzavarja őket, tele vannak kétellyel és kérdésekkel: „Mi történik?” „Mit jelent mindez?” (vö. Lk 24,4). Nem ez történik velünk is, amikor valóban valami új esemény áll elő a mindennapok életében? – tette fel a kérdést a Szentatya.

Megállunk és nem értjük, nem tudjuk, hogyan nézzünk szembe az új eseménnyel. Az újdonság gyakran félelmet ébreszt bennünk, az az újdonság is, amit Isten hoz el, amit Isten kér tőlünk. Olyanok vagyunk, mint az apostolok az evangéliumban: gyakran inkább ragaszkodunk bizonyosságainkhoz, megállunk egy sírnál, a halottak végül csak a történelem emlékezetében élnek, mint a múlt nagy személyiségei. Félünk Isten meglepetéseitől. Isten mindig meglep bennünket!

Kedves Testvérek! Ne zárkózzunk be az újdonságok előtt, amelyeket Isten akar életünkbe bevezetni! Gyakran fáradtak, csalódottak, szomorúak vagyunk? Érezzük bűneink súlyát, úgy gondoljuk, hogy nem bírjuk tovább? Ne zárkózzunk be önmagunkba, ne veszítsük el a bizalmat, soha ne adjuk fel: nincsenek olyan helyzetek, amelyeket Isten ne tudna megváltoztatni, nincs olyan bűn, amelyet ne bocsátana meg, ha megnyílunk Felé.

De térjünk vissza az evangéliumhoz, az asszonyokhoz és tegyünk egy lépést előre. Megtalálják az üres sírt, nincs ott Jézus teste, valami új történt, de mindez még nem világos: kérdéseket támaszt, zavart kelt, anélkül, hogy választ adna. És ekkor ragyogó öltözetben megjelenik két férfi, akik így szólnak: „Miért keresitek az élőt a holtak közt? Nincs itt, föltámadt” (Lk 24,5-6). Az egyszerű gesztus, egy tény, az, hogy az asszonyok szeretetből elmentek a sírhoz, most eseménnyé változik. Olyan eseménnyé, amely valóban megváltoztatja az életet. Semmi sem olyan már, mint azelőtt volt.

Nem csak azoknak az asszonyoknak az életében, hanem a mi életünkben is és az emberiség történelmében. Jézus nem halt meg, feltámadt és Él! Nem egyszerűen visszatért az életbe, hanem ő maga az élet, mert ő az Isten Fia, aki Élő. Jézus már nem a múlté, hanem a jelenben él és a jövő felé irányul, ő az Isten örökös jelene, az örökkévaló „ma”.

Isten újdonsága tehát így mutatkozik meg az asszonyok, a tanítványok és mindannyiunk szeme előtt: ez pedig a győzelem a rosszon, a halálon, mindazon, ami elnyomja az életet és arculatát kevésbé emberivé teszi. Ez az üzenet nekem szól és nektek kedves testvéreim. Hányszor van szükségünk arra, hogy a Szeretet feltegye a kérdést: miért keresitek a holtak közt azt, aki él?

A mindennapok problémái, aggodalmai miatt olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunkba, szomorúságba, keserűségbe zárkózzunk... és ez jelenti a halált. Ne keressük ott Azt, aki él!

Fogadd el tehát, hogy a Feltámadt Jézus belépjen életedbe, fogadd be bizalommal, mint barátot: Ő az élet! Ha idáig távol voltál Tőle, tégy egy kis lépést: tárt karokkal befogad téged. Ha közömbös vagy, fogadd el a kockázatot: nem fogsz csalódni. Ha úgy tűnik, hogy nehéz Őt követned, ne félj, bízd Rá magad, és legyél benne biztos, hogy Ő melletted áll. Veled van és neked adja a békét, amit keresel és az erőt, hogy úgy élj, ahogy Ő akarja.

Ferenc pápa végül még rámutatott e ragyogó húsvéti vigília evangéliumának egy egyszerű mozzanatára:
Az asszonyok találkoznak Isten újdonságával: Jézus föltámadt, Él! Az üres sír és a ragyogó öltözetben megjelenő két férfi láttán az első reakciójuk a félelem: „földre szegezték tekintetüket” – jegyzi meg Szent Lukács – nem volt még ahhoz sem bátorságuk, hogy előre tekintsenek.

A ragyogó ruhába öltözött két férfi azonban bevezeti egy alapvető ige használatát: „Emlékezzetek arra, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt” (vö. Lk 24,6-8). Arra szólítják fel az asszonyokat, hogy „emlékezzenek a Jézussal való találkozásukra”, szavaira, tetteire, életére; és éppen ez a szeretetteljes emlékezés a Mesterre az, ami révén az asszonyok leküzdenek minden félelmet és elviszik a Feltámadás hírét az Apostoloknak és a többieknek (vö. Lk 24,9). Emlékezzünk arra, amit Isten tett és tesz értem, értünk, emlékezzünk a megtett útra; ez tárja szélesre szívünket a jövőbe vetett remény számára. Tanuljunk meg emlékezni arra, amit Isten tett életünkben!

A világosságnak ezen az éjszakáján, fohászkodva Szűz Mária közbenjárásáért, aki minden eseményt megőrzött szívében (vö. Lk 2,19-51), kérjük az Urat, hogy tegyen Feltámadásának részesévé: nyisson meg bennünket újdonságának, amely átalakít, nyisson meg Isten meglepetéseinek. Tegyen minket olyan férfiakká és nőkké, akik emlékeznek arra, amit Ő tett személyes életünkben és a világ életében; tegyen képessé bennünket arra, hogy érezzük, Ő az Élő, aki közöttünk él és működik; tanítson meg minden nap arra, hogy ne a holtak között keressük Azt, aki él. Ámen.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Ferenc pápánk húsvéti üzenete


Kedves Fivéreim és Nővéreim Rómából és az egész világról, boldog húsvétot!
Milyen nagy öröm, hogy átadhatom nektek ezt az üzenetet: Krisztus feltámadt! Szeretném, hogy eljusson minden házba, minden családba, különösen oda, ahol több a szenvedés, a kórházakba, a börtönökbe…

Mindenekelőtt azt szeretném, hogy [ez az üzenet] eljusson minden szívbe, mivel Isten ott akarja elvetni ennek az Örömhírnek a magvát: Jézus feltámadt, van remény a számodra, többé már nem állsz a bűn, a rossz uralma alatt! Győzött a szeretet, győzött az irgalom!
Mindig győz Isten irgalmassága!

Mi is, miként az asszonyok Jézus tanítványai közül, akik elmentek a sírhoz, és üresen találták azt, megkérdezhetjük önmagunktól, mi az értelme ennek az eseménynek (vö. Lk 24,4). Mit jelent az, hogy Jézus feltámadt? Azt jelenti, hogy Isten szeretete erősebb a rossznál, sőt magánál a halálnál is; azt jelenti, hogy Isten szeretete átalakíthatja életünket, virágba boríthatja azokat a sivatagos tájakat, amelyek a szívünkben vannak. És ezt teheti Isten szeretete.

Ugyanaz a szeretet, amelynek okán Isten Fia emberré lett és elment a legvégsőkig az alázatban és az önátadásban, egészen az alvilágig, az Istentől való elszakítottság mélységéig, ugyanaz az irgalmas szeretet árasztotta el fénnyel Krisztus holttestét, és átalakította azt, átvezette azt az örök életbe. Jézus nem tért vissza a korábbi életéhez, a földi élethez, hanem belépett Isten dicsőséges életébe, és a mi emberi valónkkal lépett be oda, megnyitotta előttünk a reménnyel telt jövőt.

Íme, ez a Húsvét: a kivonulás, az ember átmenete a bűn, a rossz rabszolgaságából a szeretet, a jó szabadságára. Mivelhogy Isten az élet, és csakis élet, s az ő dicsősége mi vagyunk, az élő ember (vö. Iréneusz, Adversus haereses 4, 20, 5–7).

Kedves fivéreim és nővéreim, Krisztus egyszer s mindenkorra és mindenkiért meghalt és feltámadt, ám a feltámadás erejének, ennek a rossz rabszolgaságából a jó szabadságára való átmenetnek minden korban, létezésünk konkrét helyein, mindennapi életünkben aktualizálódnia kell. Napjainkban is mennyi pusztaságon kell átkelnie az emberi lénynek! Legfőként azon a sivatagon, amely saját magában van, amikor nincs meg benne az Isten és a felebarát iránti szeretet, amikor hiányzik belőle annak tudatossága, hogy mindannak az őrzőjévé kell lennie, amit a Teremtő nekünk adott és nekünk ad. Azonban Isten irgalma virágba boríthatja a legszárazabb talajt is, újra életet adhat a kiszáradt csontoknak (vö. Ez 37,1–14).

Íme tehát a meghívás, amellyel mindannyiótokhoz fordulok: fogadjuk be Krisztus feltámadásának a kegyelmét! Engedjük, hogy Isten irgalmassága megújítson minket, engedjük, hogy Jézus szeressen minket, engedjük, hogy szeretetének ereje átalakítsa a mi életünket is; és váljunk eszközeivé ennek az irgalomnak, legyünk olyan csatornákká, amelyeken keresztül Isten megöntözheti a földet, megőrizheti a teremtett világot és kivirágoztathatja az igazságosságot és a békét.

Kérjük hát a feltámadt Jézustól, hogy alakítsa át a halált életté, változtassa a gyűlöletet szeretetté, a bosszúállást megbocsátássá, a háborút békévé. Igen, Krisztus a mi békénk, és általa könyörögjünk békéért az egész világ számára.

Békéért a Közel-Keletnek, különösen is az izraeliek és palesztinok között, akik azon fáradoznak, hogy megtalálják az egyetértés útját, hogy bátran és készségesen kezdjék meg újra a tárgyalásokat, hogy véget vessenek egy olyan konfliktusnak, amely már túl régóta tart. [Könyörögjünk] békéért Irakban, hogy végérvényesen szűnjön meg minden erőszak, és mindenekfölött [békéért] a szeretett Szíria, a konfliktus által megsebzett nép és a nagyszámú menekült számára, akik segítséget és vigasztalást várnak. Mennyi vért ontottak ki! Mennyi szenvedést kell még elviselni, mielőtt sikerül politikai megoldást találni a válságra?

[Könyörögjünk] békéért Afrika számára, amely napjainkig véres konfliktusok színtere. Maliban találják meg újra az egységet és a stabilitást; és Nigériában, ahol sajnos nem szűnnek a merényletek, amelyek súlyosan veszélyeztetik oly sok ártatlan ember életét, és ahol nem kevés személyt, köztük gyermekeket is, túszként tartanak fogva terrorista csoportok. [Könyörögjünk] békéért a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti része és a Közép-Afrikai Köztársaság számára, ahol sokakat arra kényszerítenek, hogy hagyják el otthonaikat és még mindig félelemben élnek.

Legyen béke Ázsiában, mindenekelőtt a Koreai-félszigeten. Könyörögjünk, hogy küzdjék le az ellentéteket és érlelődjön meg a kiengesztelődés megújult szelleme.

[Könyörögjünk] békéért az egész világ számára, amelyet még mindig olyannyira megoszt a kapzsiság, amely könnyű hasznot keres, amelyet megsebez az emberi és családi életet veszélyeztető önzés, az önzés, amely tovább folytatja az emberkereskedelmet, a XXI. század legkiterjedtebb rabszolgaságát. Pontosan az emberkereskedelem a XXI. század legelterjedtebb rabszolgasága!

[Könyörögjünk] békéért az egész világnak, amelyet szétszaggat a drogkereskedelemhez és a természeti erőforrások igazságtalan kiszipolyozásához kapcsolódó erőszak! [Könyörögjünk] békéért a mi Földünk számára! A feltámadt Jézus hozzon vigaszt azoknak, akik természeti csapások áldozatai. Ő tegyen minket a teremtett világ felelősségteljes őrzőivé.

Kedves fivéreim és nővéreim, mindannyiótokhoz, akik itt Rómában vagy a világ bármely részén hallgattok engem, a zsoltár felhívásával fordulok: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: / irgalma örökké tart. / Mondja Izrael háza: / irgalma örökké tart” (Zsolt 118,1–2).

Török Csaba  fordítása
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

2013. április 1., hétfő

Húsvéthétfő


Húsvét másodnapja van. S ma is ugyanaz az elsőszámú énekünk, mint húsvét vasárnapján: Örvendetes napunk támadt! Az Egyház nem elégszik meg a legnagyobb ünnep egyszeri megünneplésével, nem „intézi el“ egy szentmisével, hanem húsvéti nyolcadot tart, s nyolc napon keresztül egyfolytában ünnepelteti feltámadt Megváltóját. Sőt, mi több, húsvéti ideje ötven napig naponta erre emlékeztet: Krisztus feltámadt.
A szép húsvéti díszítés, a húsvéti virágok, s legfőképp a szent liturgia is örömre buzdít, hisz így énekeljük – egymásnak: Örvendjünk, vigadjunk, vígan mind most mondjunk Alleluját!
Feltámadt Krisztus. Ez az egy tény olyan fontossággal és olyan mély mondanivalóval bír, hogy legfontosabb énekeink szinte mást szavakat nem is tartalmaznak. Csupán az örömet, a vigalmat fokozza a sokféle örömre hívás. S az alleluja, mely Egyházunkban a föltámadt Krisztust ünneplő hívek jelszavává vált – ez hallható minden énekünkben, amit e nyolcadban, s a húsvéti időben éneklünk.
De gondolkozzunk most el, mennyi minden van ezen egyetlen szó mögött. Ott van az első ember bűnbeesése, s az örök élet elvesztése. De ott van, hogy az Isten mindjárt akkor megígérte a Megváltót, aki újra visszaadja majd az örök életet. Ott van ebben az egy szóban az ősatyáknak tett nagy ígéret, s a több ezer éves várakozás a Megváltó eljövetelére. Ott van mögötte az idők teljessége, mikor az Isten megalázta önmagát, s halandó emberré lett. Ott van az alleluja szóban Jézus 33 éves földi élete, 3 éves működése. Ott van benne az elfogatás, a halálra ítélés, a keresztrefeszítés, de Jézus mindenkori megbocsátása és irgalma is. S ott van e szó mögött a húsvét hajnal fénye, mely minden bűnt, minden reménytelenséget elfeledve visszaadja nekünk az örök élet lehetőségét. A mennybe juthatunk! Mindez ott van egy rövidke szó mögött: ALLELUJA!
Ha ezt bármikor kimondjuk, kiénekeljük, jusson eszünkbe mindez, s ne csak szokásból, könnyelműen, de meggyőződésből, a legmélyebb tisztelettel és örömmel mondjuk! Mert
örvendetes napunk támadt, Jézus Krisztus föltámadt. Örvendjünk, vigadjunk, vígan mind most mondjunk Alleluját!