Karácsonyi hagyományőrző betlehemes játék Ipolybalogon

Nagykarácsony délutánján az ipolybalogi Szent Miklós templomban immár hagyományosan betlehemi pásztorjátékot, betlehemi műsort adtak elő a helyi hagyományőrző csoport tagjai.

Csodálatosan szép, felemelő előadás volt, köszönjük!

Néhány képpel próbálok egy keveset a műsor hangulatából visszaadni:

Schola Cantorum Varboiensis

Énekkarunk immár több mint egy éve teljesít rendszeres liturgikus szolgálatot Egyházközségünkben. 

A mai napon nevet vettünk fel, amely kifejezi hovatartozásunkat és szolgálatunk célját. 

Kórusunk neve immáron:

Schola Cantorum Varboiensis 

(olvasd: szkóla kantórum varbóienzisz;
magyarul, szó szerint: Varbói énekiskola)

A Schola Cantorum (magyarul énekiskola) eredetileg a római pápai udvar hivatásos énekeseinek csoportja volt, akik az ünnepélyes pápai istentiszteleteken teljesítettek szolgálatot. Az ő példájukra írja elő Egyházunk, hogy lehetőleg minden templomban az istentiszteletek szolgálatára alakuljanak és működjenek hasonló liturgikus szolgálatot végző scholák. 

A Schola elsősorban az istentiszteleten keresztül az Isten dicsőségét szolgálja.

“Az ilyen jámbor társulatokat... azért alapítottak, hogy a népet szent zenére oktassák, vagy e tudományt magasabb fokban műveljék... szavukkal és példájukkal nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szent ének ügye előbbre jusson” 

/MSD 1955/.

Ezen alkalomból egy jelképes logó is készült, mely még csak átmeneti stádiumban létezik, de jelenleg ezt használjuk:

Bízom benne, hogy szent szolgálatunk még hosszú időn át (remélhetőleg Urunk második eljöveteléig) szolgálja Isten dicsőségét, és mindannyiunk megszentelődését.
Hála és köszönet a Schola tagjainak eddig végzett szolgálatáért. Isten fizesse meg minden fáradozásukat!

Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

Szent János

Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek. Ezeket a szavakat hallhattuk a mai első olvasmányban. Mai szentünk, Szent János számol be igehirdetéséről, evangelizációjáról… s mi is soxor halljuk a felhívást magától Jézustól, valamely szentünktől, szentatyánktól, püspökeinktől és papjainktól, hogy minden egyes kereszténynek kötelessége hirdetni az Igét, evangelizálni. Akarva akaratlanul is fülemben csengenek Szent Pál szavai: „Hirdesd az igét, állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan!”

De hogy erre képesek legyünk, nélkülözhetetlen egy dolog. Nézzük csak meg Szent Jánost, aki magát evangéliumában nem nevezi meg, csak úgy említi, mint a „másik tanítványt, akit Jézus szeretett”. Tudjuk róla, hogy jó sportember volt, ha lefutotta Pétert… de nem ez a fontos. Vagy legalább is nem ez a legfontosabb. Hanem, ahogy hallottuk: „látta mindezt, és hitt”. S ez az a nélkülözhetetlen dolog: Látni és hinni, más szóval személyesen megtapasztalni Istent. Mert személyes tapasztalat nélkül nem tudunk mit hirdetni! Ha nincs Istennel személyes tapasztalatom, nem tudom őt hirdetni, nem tudok evangelizálni, nem tudom hirdetni az igét, mert nincs mit. A történtek után írta ezt János apostol: „Amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük nektek.”

S Istent személyesen megtapasztalni a legjobban őszinte, belső, mély beszélgetéssel lehet. Lehet ez elmélkedés a Szentírás szavain, lehet ez kötetlen beszélgetés Istennel, lehet ez bármilyen formája az imának, de ezen személyes tapasztalat nélkül nincs mit, és nem is tudunk mit hirdetni.

Úgy imádkozzunk a mai napon, hogy mi is kezdhessük igehirdetésünket a világban ezekkel a szavakkal: „Amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük nektek.”

A karácsonyi ünnepi szentmise képekben