2012. december 8., szombat

Ádvent második vasárnapja


Nos, embertársam, hagyd abba egy kissé az elfoglaltságodat. Egy kicsit zárd ki magadból zsibongó gondolataidat. Tedd félre most nehéz gondjaidat, és hagyd későbbre súlyos kétségeidet. Szentelj egy kevés időt Istennek, és pihend ki magad nála kis időre.
Az elhangzott szavak különösképpen időszerűek a mai napon, ezen az ádventi vasárnapon. Szent Anzelm püspök vetette ezeket a gondolatokat papírra, hogy figyelmeztesse a minden kor emberét: Állj meg, ember! Hagyd most abba elfoglaltságaidat! Állj meg, hisz talán azt sem tudod, hová sietsz annyira!
Az ádventi idő, melyből ez évben már eltelt egy hét, a várakozás időszaka. Mint arról egy hete elmélkedtünk, Krisztus eljövetelét várjuk. S Egyházunk arra int, hogy ilyenkor többet, s jobban imádkozzunk, hogy több és nagyobb jócselekedeteket vigyünk végbe. Az idei ádvent kezdetén így figyelmeztetett minket Jézus: „virrasszatok és imádkozzatok szüntelenül”! De vajon sikerült-e ezalatt az egy hét alatt virrasztanunk, s imádkoznunk, legalább egy kicsit többet, mint máskor? Virrasztani – tehát lelkünket megtisztítani a bűntől, és azt tisztán tartani. Imádkozni – tehát a szokottnál több időt szánni Istenre, ha csak napi 10 perccel is. Szakítottunk rá időt? Mert az idő nem jön csak úgy, ha nem szakítjuk. Ugyanis ha azt várjuk, hogy majd csak lesz valahogy egy kis plusz időnk, valami fölösleges időnk az ádventben, amit Istenre tudok majd szánni, akkor bizony nagyon sokáig fogunk várni. Egy nap ádventben is csak 24 óra, tehát 1440 perc, úgy, mint máskor. Így ha én meg akarom tartani pl. a napi 140 percet a családra, 120 percet a tévére, 60-at az internetre, 480-at a munkára, ugyanennyit az alvásra, 60-at az evésre, 100-at a pihenésre, akkor az imádságra marad pontosan 0 perc 0 másodperc. Nem lesz több időnk, ha valami másból nem veszünk el!
A szentmise elején együtt imádkoztunk ezekkel a szavakkal: „Nevelj minket Istenünk, hogy e világi elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban Szent Fiaddal.
Valami másból, valami más elfoglaltságból kell tehát időt elvenni, hogy ezt Istenre tudjuk szánni. Egy percet az alvásból, egyet a munkából, hármat a tv-ből, internetből… s máris összejön az idő Istenre, s máris meg tudunk állni, félre tudjuk tenni nehéz gondjainkat, s „ki pihenhetjük magunkat” Istennél.
Nagyon fontos, hogy ha most valamilyen elhatározást teszünk az ádvent még ránk váró idejére, hogy ez az elhatározás ne csak általános legyen, ne csak annyi, hogy „jó, majd akkor jobb leszek, jó, majd akkor többet fogok imádkozni”… Nagyon fontos, hogy konkrét, tárgyi elhatározás legyen. Mondjuk most meg, határozzuk most meg, mi lesz.  Pl. hogy naponta fogom a Szentírást olvasni 5 percig, minden reggel tartok 10 perc elmélkedést, 5 perccel előbb jövök minden szentmisére, hogy jobban rá tudjak készülni”…
 „Nos, embertársam, hagyd abba egy kissé az elfoglaltságodat. Egy kicsit zárd ki magadból zsibongó gondolataidat. Tedd félre most nehéz gondjaidat, és hagyd későbbre súlyos kétségeidet. Szentelj egy kevés időt Istennek, és pihend ki magad nála kis időre.