2012. november 13., kedd

Ki a haszontalan? /Lk 17,7-10/


Csak azt tettük, ami kötelességünk volt.“ Sokszor hasonlítjuk magunkat máshoz. De a legtöbbször a szemünkben rosszabbhoz, hogy egyértelműen mi kerüljünk ki jól. Hisz hányszor volt már ilyesféle gondolatunk: Ő templomba se jár, az a másik állandóan pletykál, csak az italnak él, hogy káromkodik... S ha ezeket mind elmondjuk másról, akkor tényleg mi nézünk ki jól a végén. Pedig, mint Jézus is mondja, a másik szemében szálka, de a miénkben gerenda van.
Tanuljunk alázatosságot, s ha belátjuk, sokszor még meg sem tesszük a kötelességünket, sokszor még haszontalan szolgák sem vagyunk, akkor ismerjük fel igazán: mennyire függünk az Istentől, az ő kegyelmétől, az ő segítségétől.
Tanuljunk alázatosságot.

A szolga, aki nem szolga /Lk 17,7-10/


A mai evangélium elolvasása után talán úgy gondolhatjuk, hogy Isten azt kéri tőlünk, hogy mihaszna szolgák legyünk, s így nevezzük magunkat. De ha alaposan elgondolkozunk Jézus szavain, minden bizonnyal rájövünk, hogy ez még sincs így. Sőt, hogy pontosan az ellenkezőjét mondja: azt akarja, hogy ne legyünk többé szolgák. Hogy ne legyünk többé a büszkeség szolgái, hogy felszabaduljunk a büszkeség szolgasága alól.
A mai napon erre kaptunk figyelmeztetést, pontosabban buzdítást: Figyeljünk oda, s legyünk alázatosak, Jézus példája szerint. Gyakran megsértődünk, mert hála, tisztelet és elismerés nélkül kezelnek minket. Bár úgy gondoljuk, okkal bántja mindez érzékeny lelkünket, sérelmeink alapvető gyökere nem más, mint a büszkeség.
Ezt próbáljuk kiküszöbölni, s a gyakorlatban legalább egyszer – a mai napon megvalósítani. Talán eggyel többet nyelni, talán egyszer egy picit többet hallgatni, talán egy-két szót kihagyni, ami nem épp a békességet segítené elő… ezt próbáljuk meg még a mai napon, s ehhez kérjük e rövid csendben Isten segítségét.