2012. október 27., szombat

Miserend és hirdetések - évközi 30. vasárnap


Vak gondolat


Kinek nincs kép,
Bár hang lehet számtalan,
Hallja a szót, képben van,
De mégis, mégis világtalan.

Hallak, ó, Úr, cseng bennem szavad,
S míg szemem beteg, még vár a virradat.
Hallak, ó Úr, de nincs rád időm,
Túl-túl sok a teendő,
Húz a palást, s nincs oly erőm,
Mely végleg porba dobná őt.

Az ezeregy csatorna,
Melynek java szemét…
Vagy hálózatra csatlakozva…
Időm kevés, s nem jut Feléd.

Ezek mind, a doboz, s a gép
Lopják az időt –
Csalják az emberészt.
Csalfa barát, festett nő,
Végzetes kötelék ők,
Nyíltan szólok, s nem túlzok,
Ha azt mondom: halálveszély.

Messiás, Dávid fia, ki Istentől jöttél,
Nézz rám, s könyörülj, add meg szemem fényét!
Mutass jelet, s add értenem – palástom fabatkát ér,
Ha lelkemben nincs más, csak végtelen, világtalan éj.

Évközi idő harmincadik vasárnapja


Ahhoz, hogy jobban megértsük az eseményeket a mai evangéliumból, hogy felismerjük benne a mélyebb, s komolyabb összefüggéseket, újra kell képzelnünk azokat, újra kell, hogy a szemünk elé vetítsük a történéseket.
Képzeljük el: Jerikó városa mellett az út szélén ül egy vak koldus, kinek egyetlen vagyona s biztonsága a köntöse. A szentíró még a nevét sem említi, csak annyit, hogy egy bizonyos Timeusnak volt a fia – ezt jelenti a „bar” – fiú szó, tehát Bar-Timeus – Timeusnak a fia.  De mihelyt ez a vak koldus meghallotta, hogy Jézus megy arra, kiáltozni kezdett, majd mikor Jézus hívta őt, eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. S ennyi talán elég is nekünk egyelőre. Nézzünk meg egy talán lényegtelennek tűnő apróságot: Eldobta köntösét. Eldobta azt a köntösét, amely egyetlen vagyonát tette ki. Azt a köntösét, melyben benne volt mindene. Eldobta, s elfutott onnét. Nem akármi ez, kedves testvéreim! Egy vak, ha valamit elhagy, otthagy, vagy elveszít, s erről a helyről elmegy, egyedül azt biztos, hogy nem találja meg. S a tömeg, mely körülötte állt, láttuk – hallottuk, nem volt épp segítőkész, ha még a kiabálását is el akarta fojtani, s mikor valamit kért, csak csendre intette őt.
Már maga ez a pillanat, tett is bizonyítja végtelen hitét – hogy már nem vakként, s reménytelenül fogja keresni köntösét. Tudta ő jól – pontosabban hitte ő végtelenül, hogy már nem vakként kell majd köntösét keresnie. Eldobta, mert akadályozta a Jézushoz jutásban, mert újra és újra rálépett hosszú bojtjaira.
Krisztusban szeretett testvéreim! Ez a vak – Bartimeus, egy óriási példakép lehet számunkra. Mert otthagyta mindenét, csak hogy Jézushoz mehessen. Otthagyta azt a mindenét, ami valóban nem volt sok. Egy darab ruha, de neki ez volt mindene. Úgy, mint az ismert özvegyasszony, akinek a 2 fillér volt a mindene, s ezt is odaadta.
S mi is, Bartimeushoz hasonlóan halljuk, hogy Jézus a közelben van, halljuk naponta, hetente szavát, hogy itt megy el mellettünk. De mi is akadályokba ütközünk, melyek korlátoznak, melyek talán visszahúznak minket, mint egy nehéz köntös. Lehet ez bármi – ami akadályoz, hogy eljussak Jézushoz – hogy eljussak a templomba, hogy időt szánjak Istenre, az imádságra – nem csak vasárnap, hogy tiszta, erkölcsös életet éljek minden nap. Lehet ez a TV, az internet – ami elveszi időmet, a pénztárca, az anyagiasság – ami eltéríti figyelmemet, vagy rossz barát, baráti kör, vagy erkölcstelen kapcsolat – ami elveszi tisztaságomat. Kedves testvéreim, ezek a dolgok mind a hitünkről tesznek tanúságot, vagy épp a hitünk ellen. Hisz tudjuk, a hit tettek nélkül halott, hogy egyszerűen nincs hit, ha nincsenek belőle fakadó tettek.
A Niagara kötéltáncosa megkérdezte a turistáktól: „Hiszik-e, hogy át tudok menni?” – Általános kétkedés. Erre átsétált. Második kérdés: „Hiszik-e hogy talicskát is át tudok tolni?” – Néhány kéz a magasba emelkedett. Áttolta, majd visszahozta. Végül: „Aki hiszi, hogy egy embert is át tudok tolni, tegye fel a kezét”. Mindenki feltartotta. „Tessék beülni!” Néma csönd. Így vagyunk mi is Krisztussal. Hisszük, de nem követjük. Nem mozdulunk. Nem bírjuk, vagy talán sokszor nem akarjuk elhárítani az akadályokat. Nem dobjuk el a köntöst, azt a szinte semmi mindenünket, pedig Isten sokkal többet kínál ezek helyett. A vak koldusnak a köntöshöz látást ad, a köntöshöz új, összehasonlíthatatlanul szebb életet kínál – s ad.
Krisztusban szeretett testvéreim! Ezen a mai napon Isten azt kéri tőlünk, tegyünk valamit érte – s egyben magunkért. Talán 10 perc ima 10 perc TV vagy internet helyett. Talán egy kis adakozás egy újabb luxuscikk helyett. Talán egy családi beszélgetés a züllött baráti kör helyett. S talán egy új élet, a megkopott, rongyos köntös helyett.