Miserend és hirdetések - Évközi 25. vasárnap

Évközi idő huszonötödik vasárnapja

Krisztusban szeretett testvéreim!

A mai első olvasmányban a Bölcsesség könyvéből hallhattunk egy részt, mégpedig a gonoszok beszédét az igaz emberről. A gonoszok így beszéltek az igazakról: „Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut!” Ezt a kérdést tették fel több mint 21 évszázada – mikor ez a könyv íródott – az ún. gonoszok, de ha körülnézünk a világban, láthatjuk, ugyanezt teszik fel ma is a ma emberének, a ma jó emberének: Vajon igazak-e beszédei? Mert miben is különböznek a gonoszok és az igazak? A gonoszok rosszat beszélnek, és rosszat is cselekednek, míg a jók igazat beszélnek, s igazat is cselekednek.

S a keresztények azok, mi keresztények vagyunk azok, akiket a világ még valamennyire jónak képzel. Mi képviseljük azt az értéket, melyet „jó, szent életnek neveznek”. A világ pedig figyeli a keresztényt, hogy elvei szerint él-e. Mivel az istentelenek számára a keresztény élet tanúsága kényelmetlen, kellemetlen, nyugtalanító, a keresztény állandóan figyelve, s gyanúsítva van. Naponta jelennek meg újabb és újabb szenzációk a hívekről, a papokról, a püspökökről! Szenzációk, mert még mindig mi, keresztények képviseljük a jót, a szentet. Szenzációk, mert mi állandóan nagyító alatt vagyunk!

S mindennek van egy jó, és egy rossz oldala is. A rossz az, hogy ha mi, keresztények hibázunk, egyből látja ezt mindenki, örülnek az istentelenek mondván „ti sem vagytok jobbak, akkor meg mit beszéltek!”

Ezzel szemben a jó oldala pedig az, hogy így tanúságot tehetünk az emberek előtt Istenről és a hitünkről. Olyan tanúságot, melyet szintén mindenki lát, mert mint keresztények figyelve, nagyító alatt vagyunk.

Tanúságot tenni, de vajon hogyan? Látjuk mi is mindannyian, hogy tanúságot kell tennünk, de hogyan?

Ki is adhatná meg nekünk a választ, ha nem maga az Isten, a megtestesült Isten, Jézus Krisztus? „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” – mondta a mai evangéliumban. Kicsit általánosabban: Aki jót tesz bárkinek az embernek közül, nekem tesz jót. S ez a kulcs! Ez a kulcs mindenhez. Hisz ki az, aki magának az Istennek akarna rosszat, vagy esetleg közömbös tudna maradni iránta? Ezt a segítséget, vagy talán nevezzük tanácsnak? Ezt nyújtja kegyelmeivel együtt ma nekünk Krisztus. S ahogy a filozófia is mondja: „Tertium non est datur” – harmadik lehetőség nincs. Vagy elfogadjuk, s próbáljuk minden emberben őt látni, neki segíteni, neki jót tenni, vagy nem fogadjuk el, s maradunk úgy, ahogy eddig voltunk.

De ne feledjük, Krisztusban szeretett testvéreim: A világnak rajtunk a szeme: Bármit teszünk, figyel minket. Úgy figyel, mintha valami valóság showban lennénk. Ahol nem lehet semlegesnek maradni. Vagy tesszük a jót, vagy a rosszat. Nincs harmadik lehetőség. Legyünk méltók a keresztény névhez, s azt lássák rajtunk az istentelenek, még ha ez rosszul is esik nekik, hogy valóban Krisztuséi vagyunk.

Próbáljunk meg a mai nap minden egyes dolgát úgy végezni, hogy közben tudjuk, állandóan figyelnek, s éppen ezért állandóan tanúságot tehetünk Istenről. Otthon, a családban, ott is, ahol úgy gondoljuk senki sem lát.