Egyházunk legnagyobb ünnepét nyolc napon keresztül ünnepli, ünnepelteti. Ezt tesszük mi is, ma is, mikor a húsvét nyolcadában jöttünk el erre a szentmisére. Nagy ünnepélyességgel bír ez a mai nap is, szinte ugyanolyannal, mint húsvétvasárnap: énekeljük dicshimnuszunkat, szekvenciát mondunk, ünnepélyes a mise végi elbocsátás... Egyházunk valóban ünnepelteti Urának feltámadását.
Az előbb azonban meg is magyarázta nekünk a napi könyörgés, miért is ünneplünk ilyen sokat, miért is ünneplünk egyáltalán. „Istenünk, add jóságosan, hogy földi ünneplésünk segítsen el az örök boldogságra“. Ezért. Hogy ez a mai ünneplés is felszítsa bennünk a vágyat az isten iránt, az isteni boldogság iránt, az örök haza-, a feltámadás iránt. Hogy ilyenkor megérezzük, a saját bőrünkön tapasztaljuk, mily jó hozzánk az Úr. Hogy ezt a napot tényleg az Úristen adta, hogy ujjongjunk és vigadjunk rajta, és hogy a mennyeiekre vágyódjunk általa.
Ne fojtsuk el szívünk lángját, hanem tápláljuk: imáinkkal, énekeinkkel, ünneplésünkkel. Hogy e földi húsvétunkat az örök, véget nem érő húsvéttal folytathassuk majd kezdve feltámadásunk napjával.
